Miskolc;eltűnt személyek;

2017-10-06 22:03:00

Eltűnt Kovács Zsolt Béla

A férfi október 5-én otthonából távozott ismeretlen helyre, tartózkodási helye azóta ismeretlen. A rendőrség kéri, hogy aki tudja, hol lehet a 43 éves miskolci lakos, jelentkezzen.

Az eltűnt személy megközelítőleg 170 centiméter magas, 75 kilogramm súlyú, haja rövidre nyírt, világosbarna színű, szeme színe szürkés-kék, bal alkarján kottát ábrázoló tetoválás látható, míg a homlokán egy két centiméteres, sérülésből származó heg.

Eltűnésekor drapp színű, oldalzsebes nadrágot, barna színű bakancsot, szürkés-kék színű hosszú ujjú felsőt és egy méregzöld színű baseball sapkát viselt, amelynek jellegzetessége, hogy a szemet árnyékoló részében két led-világítótest van.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személy tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon, továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. Névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.

A férfi fotóját ide kattintva nézheti meg!