„A magyar labdarúgó-válogatott csalódást keltett, nagyon kis csapat” – írta a Basler Zeitung a Svájc együttesétől elszenvedett 5-2 után, ám a lapnak csak részben van igaza, mert a magyar együttes kicsiny kis csapat ugyan, de egyáltalán nem keltett csalódást. Hozta a szokásos formáját. Bernd Storckot olyannyira nem rázta meg a tükörsima vereség, hogy a szövetségi kapitány még pozitívumokat is észlelt, bár a többes szám használatán hosszasan lehet tűnődni, mert az átlagos szemlélő egyetlen kedvező részletet sem tapasztalt.
Nem a múlt szombaton: az év egészében.
Az idei magyar mérleg egy győzelmet és öt vereséget tartalmaz, s ez az ötös talán még a bázeli blamázsnál is fájóbb, mert – mind a kimutathatatlan elgondolást, mind a felfedezhetetlen játékot illetően – a teljes kilátástalanságról árulkodik. A port azonban nem a kapitányon kell elverni, a német tréner azért mondhat szakvezetőként futballmagyaros szamárságokat, mert folytathatta áldásosnak nem nevezhető tevékenységét, miután az MLSZ vezetése az andorrai gyalázat ellenére is kitartott mellette. Jóllehet Pep Guardiola sem tudna itt eredményt elérni, Storck Magyarországon kívül talán csak Gibraltáron, Koszovóban, Liechtensteinben, Máltán és San Marinóban maradhatott volna hivatalában...
Újabban egyre dermesztőbbek a napok, a létszámemeléses Eb-vel azonban már nem lehet takarózni. Mert a kontinenstornán minden olyan csapat, amely ritkán vagy soha nem szerepelt Európa-bajnokságon, felülmúlta önmagát, ám a többi „kicsi” azóta sem esett vissza. Az Eb-n a legjobb nyolc közé kerülő Izland, amennyiben otthon legyőzi Koszovót, vb-résztvevő; a kontinensviadalokon 2016-ig egyetlen meccset sem nyerő Lengyelország – amely az Eb-től szintén a negyeddöntőben, ám csupán a tizenegyes-párbaj elvesztésével búcsúzott a később aranyérmes Portugáliával szemben – már foglalhatja futballistáinak az oroszországi repjegyet és szállást; az Eb-n az egyenes kieséses szakaszba jutó Észak-Írország biztosan vb-pótselejtezőt játszhat; az öreg földrész tornáján elődöntőt vívó Wales szintén pótselejtezős lehet, ha Cardiffban felülmúlja Írország legjobbjait; az Eb-n a csoportmeccseket ugyancsak abszolváló Szlovákia már tuti második, bár nem feltétlenül pótselejtezős, mivel a kvakifikációs etap legrosszabb másodikja kiesik. (A Wales–Írország vagy az Ukrajna–Horvátország meccs döntetlenje sokat segíthetne a szomszédokon, akiket a görögök nagy valószínűséggel megelőznek a másodikok táblázatán, mivel ehhez a kellemes vendégnek ígérkező Gibraltárt kell legyőzniük.)
Magyarország e közben egy helyben topog, sőt a labdarúgásba ömlő forint-százmilliárdok dacára mind mélyebbre süllyed. (Kacsaláb dögivel, aranyláb sehol.) Az A és az U21-es válogatott múlt heti össztermése 4-11 volt... Azaz minden fronton hasonló az égés, mint – mondjuk – Montanában, a pusztító erdőtűz idején. De jól van ez így a szövetség és a válogatottat Svájcba is elkísérő szurkolók szerint egyaránt. A drukkerek a 2-5 után magukhoz hívták a fiúkat, és elénekelték a Himnuszt. A kilenc vb-selejtezőn alig tíz pontot szerző, „kitömött” csapatnak. Eddig csupán a miatt gondolta az ember, hogy honfitársaink számára a tétmeccs is csak barátságos mérkőzés, mert réges-rég odaveszett minden remény. Most viszont már azért is vélhetjük így, mert akkor is a nemzeti dal szól, ha ötöt kap az elesett és lyukas kezű lipcsei Péter.
Nyilván a jó torkú magyar tábor valamennyi tagja tisztában van vele, hogy világbajnokok is beszedtek már ötöt Bázelben. Igaz, öt esztendeje még nem voltak aranyérmesek, de két évvel később maguk mögé utasították a vb mezőnyét, miután 2012 májusában (a ter Stegen – Höwedes, Mertesacker, Hummels, Schmelzer – Götze, Khedira, Özil – Schürrle, Klose, Podolski összetételű kezdő tizeneggyel) 5-3-ra kikaptak a svájciaktól. A német kapitány vezényletével e tekintetben sikerült követni a német példát.
A brazilok elleni 7-1 még valamivel odébb van.
