Ujhelyi: a Fidesz megüzente, ne zavarják amíg lop

Tulajdonképpen a címben felhozott idézet is elég lenne annak jellemzésére, hogy az Orbán-kormány miért fúrja-faragja, ahol csak éri az Európai Ügyészség intézményét. Mert hogy nem másról van szó, mint hogy a narancsmaffia egyszerűen nem tűri, hogy az uniós pénzek lerablásában a legminimálisabb kontroll is megakadályozza. Ehelyett zavaros módon nemzeti szuverenitásról, meg intézményi duplikációról beszélnek, pedig az igazság ilyen egyszerű: a Fidesz nem akarja, hogy zavarják lopás közben.

Nézzük röviden, miről is van szó. A luxembourgi székhelyű EU-s vádhatóság azért jön létre, hogy az eddigi gyakorlattal szemben hatékony nyomozásokat tudjanak majd folytatni az uniós költségvetést érintő bűncselekmények, így a tízmillió eurót meghaladó nemzetközi áfa-csalások, illetve az uniós támogatások felhasználásával kapcsolatos, tízezer eurót meghaladó csalások esetén. Ebben az esetben ugyanis a szervezet határokon átnyúló intézkedéseket tehet anélkül, hogy hosszadalmas igazságügyi együttműködési eljárásokat kellene igénybe vennie. Leegyszerűsítve, az uniós adófizető polgárok befizetéseinek sorsát, illetve annak nyomon követését - és kizárólag csak azt - helyeznék egy központosított intézményhez a hatékonyság és az átláthatóság jegyében.

Az Európai Ügyészség létrehozását már húsz tagállam támogatta, a közép-európai régióból egyedül az „illiberális politikát követő” Lengyelország és Magyarország nem. Az Orbán-kormány azzal érvel a távolmaradás mellett, hogy vannak már hasonló szervezetek az Unióban, például az Eurojust és az OLAF. Ráadásul, teszik hozzá, a kérdés a nemzeti szuverenitást is támadja, hiszen a magyar alaptörvény kimondja: „a magyar ügyészség az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője.”

Orbánék magyarázkodásában két alapvető bukfenc is van. Egyfelől a hivatkozott uniós intézmények egyike sem rendelkezik nyomozati jogkörrel, pont ez az Európai Ügyészség egyik újítása. Jelenleg az OLAF például hiába tesz javaslatot a Polt Péter vezette magyar ügyészségnek bizonyos ügyekben, a volt fideszes képviselő-jelölt által irányított vádhatóság az esetek töredékében vizsgálódik csak érdemben, vádemelésekről pedig már szinte nem is beszélhetünk. Ami a gránitszilárdságú alaptörvény kitételeit illeti, azok megváltoztatása, finomhangolása egyszerű politikai kérdés, amelyhez a parlamenti ellenzék demokratikus része nyilván kész lenne biztosítani a többséget. Ha úgy szolgálja a kormánypártok érdeke, a Fidesz pitiáner, marginális kérdésekben is kész órákon belül törvényeket átpasszírozni a közjogi rendszeren, vagyis az Európai Ügyészség beemelése a magyar jogrendbe is nettó politikai döntés kérdése csupán. És mint tudjuk, a Fidesz valódi indoka nem más, mint hogy nem akarnak független elszámoltathatóságot a fejük felett, főleg nem, ha zsíros uniós pénzek habzsolásáról van szó.

Tanulságos volt egyébként a legutóbbi strasbourgi plenáris ülésen, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői milyen kényelmetlenül érezték magukat, mert bár a jobboldali-néppárti frakció szinte egésze megszavazta az Európai Ügyészségről szóló indítványt, a fideszesek jelentős része tartózkodott, néhányuk pedig „elegánsan” inkább gombot sem nyomott. Mintha az nem maradna fenn a jegyzőkönyvekben, mintha az mentesítené őket annak felelőssége alól, hogy magatartásukkal az orbáni rezsim korrupciójához asszisztáltak. Örkényi novellába illett a jelenet, amikor Szájer József is - egyébként sokszor bevett gyakorlatának megfelelően - inkább elvette kezét a szavazógombról, miközben másik karjával a frakció felelős alelnökeként épp azt mutatta a jobboldali-néppárti képviselőcsoportnak, hogy támogatni kell az intézmény felállítását.

Van azonban az Európai Ügyészség kérdésének egy olyan vetülete is, amely a fideszes korruptság leplezésén is túlmutat. Az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa, Vera Jourova nemrég világossá tette, hogy a következő uniós támogatási ciklus forrásainak kifizetését és elosztását bizony a jogállamiság érvényesüléséhez és például az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz is köthetik majd. Leegyszerűsítve ez azt jelenti: ha a narancsmaffia továbbra is ilyen szemérmetlenül és következmények nélkül lopja az uniós pénzeket, akkor Magyarország egyáltalán nem, vagy csak jóval kevesebbet fog kapni. A felvetés egyébként egy olyan uniós tagállam esetében, ahol az OLAF által feltárt visszaélésgyanús esetek rekordszámot értek el az elmúlt években, minimum jogos. Kérdés viszont, hogy Orbánék tolvajlása miatt lehet-e a teljes magyar nemzetet büntetni? Az én válaszom: nem. Ahogy nem tűrhetjük tovább Orbánék szabadrablását sem.

2017.10.13 08:03

Újratervezés

Harc az idővel. Két főszereplővel elkezdődött immár a küzdelem a háromnegyed év múlva esedékes európai parlamenti választások mandátumaiért. Ismertek a rámenős versenyzők is. Mindkettőjük kontinentális vezető szerepért száll síkra, meghatározni a demokráciának számára kívánatos minőségét. Emmanuel Macron francia államfő mindenáron mentené az Unió több évtizedes gyakorlatát, a hagyományos liberális elveket követné, Orbán Viktor magyar miniszterelnök viszont a szélsőjobboldali tábor önkényuralmi módszereit. Máris paprikás a hangulat.
Orbán, amint meghatározó szerephez jutott a honi közéletben, különálló négyes alakulatot szervezett Visegrádinak elkeresztelt csoportja élén. Eleve azzal a szándékkal, hogy a szoros integrációval szembehelyezkedve a szétaprózott úgynevezett nemzetállamok csoportjával lazítsa az egységet, miközben természetesen igényt tart a tekintélyes közösségi forrásokra is. A kezdeti buzgalmak után azonban ez a kísérlet lassú sorvadásba ment át. Szlovákia rádöbbent, hogy számára ígéretesebb, ha szorosabban Brüsszelhez alkalmazkodik, a csehek még nem olyan elszántan, de ugyancsak kacérkodni kezdtek a gondolattal, a lengyeleket pedig az késztette töprengésre, hogy a magyar vezetés Putyinnal paktál, az ő vélt nemzeti érdekeikkel ellentétben. Pillanatnyilag az elvben még létező „visegrádi négyes” más törekvésnek adja át a helyét. A fölelevenedett délnyugat európai pszeudo-náci szervezkedések formációinak. Orbánnak az a vágya, hogy a jövő májusi közösségi parlamenti választásokon ez az irányzat meghatározó pozícióba jusson. 
Aki huzamosabb ideje alaposabb figyelemmel követi a hangadó nyugat-európai sajtó kommentárjait, észlelheti, hogy az orbánista magyar közélet jelenségeit mind szigorúbb és szenvedélyesebb megjegyzések kísérik. Nem csupán az úgynevezett liberális elkötelezettségű redakciók rangos elemzői részéről, hanem hovatovább a magukat következetesen konzervatívoknak nevező igényes forrásoknál is. Amilyen mértékben a Fidesz és személy szerint Orbán alkalmazkodik az újsütetű szélsőjobboldal stílusához Brüsszelt és a közösségi szervezeteket ostorozó kirohanásaiban, olyan arányban vadul el az Európát megosztó és pusztító szenvedély.
Franciaország maga sem mentesül semmiben se a hiteles demokráciákat jellemző bírálatoktól. Macron „középpártiként” jellemzi a Sarkozyétől és hasontársaiktól eltérő kísérleti rezsimjét. Baloldali megfigyelők azonban kétségbe vonják ezt a szemlétet, úgy vélik, semmivel se igazságosabb és méltányosabb a piaci módszereket követő,  társadalmi igazságtalanságokat szolgáló európai rendszernél. De az a módszer, ahogyan eddigi politikai pálfordulásaihoz híven Orbán Viktor a szélsőjobboldalhoz most igazodik, arra vezette a francia államfőt, hogy fellépjen a kétségtelenül sorsdöntő közösségi parlamenti választások előtt a demokrácia alapelveinek védelmében. Szókimondón és szenvedélyesen.
2018.09.25 06:58

Egy sűrű nyár után

Sűrű nyár van mögöttünk: a nemzetközi politikában egymást érték a fontosabbnál fontosabb események. Tetszik-nem tetszik, fontos eseménnyé váltak Orbán Viktor nyári lépései is. Hogy ezek a lépések hasznosak-e Magyarországnak, az már egy másik kérdés. Még az sem biztos hogy magának Orbánnak hasznosak-e.
A nyári politikai csúcsforgalmat olyan karakteres események jellemezték, mint Trump botrányos akciója a G7 találkozó zárónyilatkozatának megtorpedózásával, vagy a Putyinnal lezajlott helsinki csúcs utáni közös sajtóértekezleten az amerikai biztonsági szolgálatok szavahihetőségének megkérdőjelezése. Az, hogy Trump az EU-t „ellenségnek”, Németországot „Oroszország által totálisan kontrollált” országnak minősítette, szintén példátlan az 1945 utáni világban. Egyidejűleg a németeket arra szólította fel, hogy a NATO költségvetéséhez való hozzájárulásukat a GDP 2 százalékára - majd rögtön ezután már 4 százalékára - növeljék. A kereskedelmi háborúskodás, a multilaterális nemzetközi intézmények létjogosultságának megkérdőjelezése ugyancsak a Trump fémjelezte amerikai külpolitikai fordulat fontos eseménye. És ez csak egy példálózó felsorolás.
Orbán ugyancsak markánsan tűnt fel a nemzetközi környezetet felforgatni kívánó szereplők sorában. Éves tusnádfürdői beszéde már többször volt alkalom politikai fordulatai bejelentésére. Most éppen illiberálisból kereszténydemokratává vedlett, még ha mindenki tudja is, hogy ő mindig csak Orbán Viktor marad. De a felforgatás kategóriába tartozik nyilvános barátkozása az olasz széljobb vezetőjével, Salvinivel – nota bene a 2019-es EP választáson az Európai Néppárt, a kereszténydemokraták egyik legfőbb riválisával. A Sargentini-jelentés kapcsán keletkezett nemzetközi figyelem Orbán és Magyarország számára ugyancsak ebbe a sorba illeszthető. 
Az események hangzavarából két jól érzékelhető tendencia olvasható ki. Egyrészt Trumpról mindenféle véleményünk lehet, de láthatóan ragaszkodik elnöki programjának végrehajtásához: semmire nem becsüli a nemzetközi rend létező kereteit, a „szabályozott multilateralizmust”. Ellenkezőleg: azok gyengítésére törekszik. Helyette a kétoldalú megállapodásokat („deal”) részesítené előnyben. Így tudná ugyanis érvényesíteni az Egyesült Államok súlyát egy értelemszerűen nála mindig alárendeltebb helyzetű partnerrel szemben. Ezért támogatja a Brexitet, gyengítette May és Merkel politikai pozícióját, ajánlotta Macronnak, hogy Franciaország lépjen ki az EU-ból. Ezért lépett fel németországi nagykövete elefántként a porcelánboltban, és ezért haknizik korábbi főtanácsadója, Bannon Európában a széljobb-nacionalista pártok körül. 
Orbán viszont láthatóan európai helyét keresi, különös tekintettel a 2019 májusban esedékes európai parlamenti választásokra. A látszattal és a közfelfogással ellentétben nincs könnyű helyzetben. Pártcsaládját, az EPP-t súlyosan megosztja az illiberalizmus magyarországi gyakorlata, Orbán az európai liberális konszenzussal szinte mindenben szembeforduló politikája. Befolyásos párt nélkül azonban nincs esélye arra, hogy a majdan megalakuló EP-ben jelentős szerepet töltsön be, pedig láthatóan erre törekszik. Az egyik megoldás lehet számára az EPP orbánosítása, ennek azonban a Sargentini jelentés EP-beli vitája alapján láthatóan kicsi az esélye. A másik lehetőség egy új párt létrehozása lenne, ehhez azonban kevés az idő, és sok pénz kellene hozzá. Egyelőre marad tehát az EPP-ben. Így viszont a néppártnak Orbánnal a soraiban kell majd kampányolnia az EP választásokon az unió globális szerepe, a Trumphoz, Putyinhoz való viszonya és más sürgető, rendezésre váró ügyekben is. A rivális pártok ezt a tisztázatlan helyzetet nyilván jól hasznosíthatják majd.
Orbánnak fő szövetségesül pedig maradnak a sokadszorra kiemelten méltatott Visegrádi négyek, amelyeket jelenleg szinte kizárólag a migrációs ügy egyesít. Ezért is küzd Orbán a migrációnak az EP választás központi – neki kedvezően egyetlen – témájává tételéért. 
Európa mai helyzetében azonban az uniónak és – a szélsőséges populistákon kívül – az összes többi európai pártcsaládnak a Trump jelentette kihívásra, a Brexit sokkjára, a kereskedelmi háborúskodás bontakozására és a globálpolitika szaporodó más súlyos problémáira kell válaszolnia. Semmi sem lehetne károsabb, mint az EP kampányban kizárólag a migrációról beszélni és a többi kihívást feledni. 
A V4 jelentőségét és belső kohézióját egyébként jól jellemzi, hogy aznap, amikor Orbán Putyinnal tárgyalt Moszkvában, Trump a Fehér Házban Duda lengyel elnökkel az orosz veszélyről cserélt eszmét. Beszédes kép.
És még egy fontos szempont: a V4 országok aligha fognak komoly szerepet játszani az EP választási kampányban. A négy országot vezető kormányok pártjai négy különböző, egymással súlyosan rivalizáló európai pártcsaládba tartoznak. A 2019-ben alakuló új Európai Parlamentben – elméleti – többségük csak egymás rovására lenne kialakítható.
2018.09.25 06:58