Egy sokat idézett márciusi, munkaerőpiaci intézkedéseket tartalmazó kormányhatározat nemcsak azt rögzítette, hogy 2020-ra 150 ezerre kell csökkenteni a közmunkások számát, hanem azt is: a nemzetgazdasági és a belügyi tárcának fel kell mérnie, miként és mennyiért lehet elérni, hogy az állami intézmények és cégek közfoglalkoztatottjainak egy része "normális" alkalmazotti állományba kerüljön.
Az országos leépítés elkezdődött, idén júliusban már csak 180 ezer volt a létszám a tavaly nyári 244 ezerrel szemben, de az állami szférában nem született semmilyen intézkedés azután, hogy a minisztériumok az április végi határidőre elkészítettek egy összesítést azokról az üres státusokról, amelyekre elméletileg átvehetnék a jól teljesítő közmunkásokat. – 2500-2600 ilyen betöltetlen munkahelyet tárt fel a jelentésünk, az erről szóló beszámolót a gazdasági és a stratégiai kabinet együttes ülésén kétszer is megtárgyaltuk – jelentette ki lapunknak egy napokban megrendezett konferencián a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár. Simon Attila István hozzátette azonban, arról nem hoztak döntést, hogy ezeknél a cégeknél teljesen meg kell szüntetni a közfoglalkoztatást, csak azt mondták ki, a Belügyminisztériumnak (BM) mindent el kell követnie, hogy a közfoglalkoztatottak közül töltsék fel az üres státusokat.
Csakhogy a közmunkáért és önkormányzatokért is felelős belügyi vezetés fiókba dobta az adatokat tartalmazó felmérést. Kérdésünkre, hogy milyen intézkedéseket tettek a cél érdekében, s fordultak-e az érintett intézményekhez, vállalatokhoz, azt a választ kaptuk: „A Belügyminisztérium nem küldött felszólító levelet a foglalkoztatóknak”. Annak ellenére így van ez, hogy az üres alkalmazotti státusok betöltése egyetlen fillér pluszpénzébe nem kerülne az államnak, hiszen azok bérének és járulékainak fedezete benne van az idei és a jövő évi költségvetésben is – emlékeztetett a foglalkoztatási helyettes államtitkár. Simon Attila István hozzátette, ha év végig is betöltetlenek maradnak ezek az álláshelyek, akkor elvehetik azokat az adott cégektől és intézményektől.
Az, hogy épp a nagy állami közfoglalkoztatókat nem kötelezték a foglalkoztatás házon belüli átszervezésére, megint csak azt mutatja: az önkormányzatok életét bátran felforgatja a kormány, de saját apparátusát nem szívesen bolygatja. Közben az országos közfoglalkoztatók minimális mértékben azért próbálnak élni a közfoglalkoztatottak átvételével, de a tőlük írásban kapott válaszok alapján ez keveseket érint.
Hét hónappal a kormányhatározat megszületése után változatlanul kérdés tehát, hogy miért nem nyúlnak a nagy országos közfoglalkoztatóknál alkalmazott tömegekhez, miért nem mutat példát az állam ebben a kérdésben. Egyszerűbb megírni a polgármestereknek a létszámadatokat, hogy hány ember foglalkoztatásáról kell gondoskodniuk? Mert nekik kötelességük munkát találni akkor is, ha a levélben 200 fő szerepel, a következőben pedig csak 100? A helyi elégedetlenséget úgyis nekik kell levezetni, ahogy a szociális gondoskodást is nekik kell megszervezni, ha a munka nélkül maradt családok majd megint kezdenek sorba állni a polgármesteri hivatalok előtt. Nem véletlen, hogy az időkorlátot, vagyis a márciusi határozatnak azt a részét, amely szerint három éven belül maximum egy évig lehet valaki közmunkás, csak a jövő évi választás után, 2018 június 1-jétől vezetik be.
