Szüdi János: Akarjunk jó iskolát!

Publikálás dátuma
2017.10.14 09:45

Fotó: /

Jó iskolát sokkal könnyebb és élvezetesebb megszervezni, mint a rosszat. Mitől jó az iskola? A látszólag nehéz kérdés megválaszolása könnyű. Attól, hogy a gyermek jól érzi magát benne. Adódik a másik nehéz, mégis könnyen megválaszolható kérdés. Miért érzi jól magát a gyermek a jó iskolában? Mert a kedvében járnak. Figyelem! Nem azt csinál. amit akar, hanem, amit a pedagógus szeretne. Igaz, a pedagógusnak úgy kell szeretnie, amit akar, hogy a gyermek is szeresse azt. Ez a megoldás akkor jöhet össze, ha az iskola komolyan veszi feladatát: a gyermek személyiségének lehető legteljesebb mértékű kibontakoztatását. Ennyi! Nem több, és nem is kevesebb. Ehhez kell megtalálni egyénenként, külön-külön a megfelelő utat. Minden gyermek más, így minden gyermeknél más a feladat.

Aki kíváncsi, sokra vihetné

A kíváncsiság adottság. A gyermek születésétől kezdve tudni akar mindent. Meg szeretné érteni a világot. Kérdez, matat, nyúlkál, be nem áll a szája. A kíváncsiságára lehet építeni a megismerés és megértés képességének kialakítását. A másik emberi tulajdonság a csoporthoz tartozás igénye. A gyermek jól érzi magát a közösségben. A gyermek nyitott. Nem tesz különbséget a bőr színe, a szépség, a gazdagság alapján. Elfogadja a másságot, a fogyatékosságot. Képes együttműködni. Erre lehet építeni a közösségi munkát. A gyermek adott a jó iskolához. Csak a másik fél, a jó pedagógus kerestetik. Mitől jó egy pedagógus? Attól, hogy komolyan veszi a gyermeket. Komolyan veszi, partnernek tekinti. Ami a gyermeknek fontos, az fontos neki is. Amikor a kíváncsi gyermek és a jó pedagógus egymásra talál adottak a szereplők ahhoz, hogy a jó iskola létrejöjjön.

A jó pedagógus maga köré gyűjti a kíváncsi gyereksereget, és nekikezd enyhíteni tudásszomjukat. Nekikezd, de úgy, hogy soha ne apadjon el a forrás. A megismerés újabb és újabb gondolatokat, kérdéseket szül, amelyekre a választ közösen kell megtalálni. A felfedezés öröme és meglepetése tartja fenn az iskolába járás szeretetét. A megismerés örömét erősíti, ha a megoldásra közösen jönnek rá. Mindenkinek van szerepe. Kinek nagyobb, kinek kisebb. Az erősebb segíti a gyengébbeket. Mindenkinek van erőssége. Ezért mindenkinek helye van. Mindenkinek feladata van. Mindenki hozzátesz valamit a közöshöz. Mindenki tanul, és ez senkinek nem jelent terhet. Lehet énekelni, táncolni, rajzolni. A legkisebb is aktív résztvevője a megismerés, feltárás, tanulás folyamatának. A pedagógus ebben a folyamatban a karmester. Mindenki egyenlő, mint a zenekarban. A harmóniát a pedagógus teremti meg. A különbségek elmosódnak, a hátrányok csökkennek és eltűnnek.

Ritka, mint a fehér holló

Mi az oka annak, hogy a magyar iskolarendszerben a gyermekek jelentős részének néhány év elteltével elmegy a kedve az iskolától? Mi az oka annak, hogy a magyar iskolarendszer nem tudja kezelni azokat a tanulókat, akik kilógnak a sorból, akár azért, mert szerényebbek a képességeik, akár azért, mert tehetségesebbek az átlagnál? Miért van az, hogy az ismeretek hasznosítása, gyakorlati felhasználása, a folyamatok megértése még az iskolázottaknak is sokszor okoz gondot? A válasz egyszerű: nem találnak egymásra a kíváncsi gyerekek és a jó pedagógusok. Ez nem véletlen, mivel nincsenek jó pedagógusok a magyar iskolarendszerben. A magyar iskolarendszernek nincs szüksége a jó pedagógusra. Persze vannak jó pedagógusok, magányos farkasként. A pedagógustevékenység akkor lehet hatékony, ha azt egy jó kollektíva részeként végzik. A jó pedagógusok alkotják a jó nevelőtestületet. Ahol jó a nevelőtestület, ott jó az iskola. Ha jó az iskola, boldogok az odajáró gyermekek.

A magyar iskolarendszerben azonban nem az a jó pedagógus, aki karmesteri funkciót lát el. Az a jó pedagógus, aki őrmesteri szerepet tölt be. Az őrmester parancsot vár és teljesít. Az őrmester a kapott parancsot tűzön-vízen keresztül végrehajtatja. A magyar iskolarendszerben a gyermekre a baka szerepét osztják. A magyar iskolarendszer a mindenkori hatalom igényeit teljesíti. Feladatait az államcél határozza meg. Feladatait az állam irányításai, utasításai szerint látja el. A Horthy-rendszer népiskolája vallásos és erkölcsös állampolgárokat nevelt. A népköztársaság iskolája az oktatásban részesülők marxista-leninista világnézetét és szocialista erkölcsi felfogását alakította ki, illetve szilárdította meg. Hiába változott a jogi környezet. Hiába kaptak szervezeti, szakmai, munkáltatói önállóságot az intézmények. A rendszerváltást megelőző évek és a rendszerváltás utáni évek oktatásirányítással, tartalmi szabályozással, pedagógus foglalkoztatással összefüggő, ellentmondásokkal terhelt elképzelései, intézkedései nem eredményeztek visszafordíthatatlan változásokat. Ez bizonyossá vált 2013. szeptember 1-jén, amikor megtörtént az önkormányzati intézményrendszer állami kézbe vétele. A kollektív amnézia egyetlen pillanat alatt elhomályosította a pedagógusemlékezetet. Ki emlékszik már arra, hogy néhány okos azt állította, a gyermek érdeke előrébb való, mint a pedagógusé? Ki emlékszik már arra, hogy néhány okos rá akarta kényszeríteni az iskolákat, mondják meg, mit tanítanak és miből? Ki emlékszik már arra, hogy az iskola nem lökheti utcára a tankötelest, ha zavaró tényező? Ki emlékszik már arra, hogy tizennyolc éves koráig jogosult, sőt köteles iskolába járni a putrilakó? Egészen pontosan: a pedagógus emlékszik mindenre, s el is utasítja azt. A pedagógus most elégedett. A világ rendje majdnem helyreállt. Biztos eljön még a gyermek testi fenyítésének ideje is. A pedagógus nyugalmat akar! Elege van a változásokból. Maradjon hát ez a hatalom! Hiába vágyik rá, nem lesz nyugalom az oktatásban. Világos a helyzet, ha másik színezetű politikai erő kap felhatalmazást a választásokon. A "Folytatjuk" programból azonban csak a bérek emelése fejeződött be. Minden más változásban van. Az iskolarendszer kapacitásának felülvizsgálata még el sem kezdődött. Az általános iskolai felső tagozatok összevonása az iskolaközpontokba be sem indult. A nyári szünet kurtítása, a táboroztatás beindítása megvalósításra váró gondolat. Ki tudja, mit hoz az ötödik nemzeti alaptanterv? Ki tudja, milyen lesz az iskolaszerkezet? Ki tudja, mi lesz az óvodákkal?

Esélylatolgatás

Jó iskolát sokkal könnyebb és élvezetesebb megszervezni, mint a rosszat. Sok esély még sincs rá. Nem csak azért, mert gondolkozással, felelősségvállalással jár együtt. Nincs rá társadalmi igény. Aki megteheti, kimenti gyermekét az állami iskolarendszerből. Aki nem teheti meg, úgy gondolja, s el is hiszi, ha neki elég volt a szakmunkásképző, a gyermekének sem kell az érettségi. Miután a társadalom – még itthon maradt - tagjainak túlnyomó többsége szerint helyénvaló az úr-cseléd kapcsolatrendszer, természetesnek veszi azt is, hogy az iskolai oktatás a rend, fegyelem, következetes számonkérés, szigorú büntetés elvekre épül.

Végleg le kell mondani a jó iskoláról? Könnyű lenne rávágni: nem! Az ellenkező válasz azonban nagyon közel áll napjaink realitásához. Kevés törvénybe foglalni a gyermek mindenek felett álló érdekének érvényesülését az oktatásban, a tanítás szabadságának jogát, a tanuláshoz való szabad hozzáférés lehetőségét. Kevés, hiszen egyszer mindez már megtörtént. A jó iskolát akarni kell! Akarnia kell a hatalomnak, akarnia kell mindenkinek, aki itt él. Ehhez azonban el kell jutni ahhoz a felismeréshez, az ország iskolázottsági szintjének minél magasabbra emelése államérdek, ezért államcéllá kell válnia. Érdeke azonban a családnak és érdeke az egyénnek is. A hatalomtól való függőség vágyát, a felelősség elhárításának ösztönét a tudásba vetett hit söpörheti el. Az a meggyőződés és tapasztalat, hogy érdemes tanulni, mert az a boldogulás ára. Az a meggyőződés és tapasztalat, hogy a szegénység, a félelem, a kirekesztés ellen a legjobb fegyver a megismerés, megértés képessége.

Adódik a kérdés: hol kell elkezdeni a jó iskola létrehozását? Egy új, egy másmilyen állam, a Gondolkodó Állam létrehozásával! A fideszi Jó Államnak nem érdeke a jó iskola. Olyan államra van szükség, amelyik nem fél attól, hogy a választók értik, mi játszódik le körülöttük. Olyan államra van szükség, amelyik nem fél a hatalom megosztásától, a nyitott, befogadó társadalom felépítésétől.

Nincs már messze a nagy nap! A fülke magányában hány ember kezében áll majd meg a toll egy pillanatra, végiggondolva, mit kell tennie ahhoz, hogy unokája néhány évtized múlva értse még a magyar nyelvet? Vajon hányan fogják okostelefonnal igazolni, hogy jó helyre tették az X-et? Nincs már messze a nagy nap! A jó iskola felépítéséhez – első lépésként – arra lenne szükség, hogy a Gondolkodó Állam felépítését felvállaló politikusok tanuljanak a múltból.

Kezdjék a mindennapos énekléssel: "egyedül nem megy..."

2017.10.14 09:45

Operabál – azaz inkább estély – 1946-ban

Publikálás dátuma
2018.08.12 18:00

Fotó: Fortepan/ Szent-Tamási Mihály
A háború befejezése után ismét megkezdte működését az Operabarátok Egyesülete. A dalszínház életében való újra megjelenésének első jeleként három programpontból álló rendezvénnyel lépett a közönség elé: A Rajna kincse című Wagner-mű előadása, utána vacsora az Operaházban, azt követően pedig tánc. Ha nem is nagy bál – hiszen a táncparkett nem egyesítette a színpadot a nézőtérrel –, mégis olyan kulturális esemény, ami révén többletbevételhez lehet juttatni az Operaházat.
Két külügyminisztériumi kollégámmal, Karcsival és Miklóssal elhatároztuk, hogy – természetesen meghívva egy-egy ifjú hölgyet – mi is jelen leszünk. Megvettük a jegyeket, foglaltattunk asztalt, ki-ki megjelent hölgyével az Andrássy úti palotában. Feltűnt nekem, hogy máskor vidám Károly barátom nincs jó hangulatban. Partnere, érettségi előtt álló gimnazista, nem osztotta Karcsi levertségét, élvezte élete első báli estélyét. Karcsi az előadást követő vacsora alatt próbálta ugyan a jókedv tettetését, de nemigen sikerült neki. Partnere szerencsére nem sokat érzett ebből, mert roppant csinos lévén, nagyon kelendő volt a táncosok körében. Vacsora után alkalmam volt Karcsival négyszemközt maradni. Bánatosan mesélte el, hogy miért olyan levert. Előrebocsátom, az operaestély időpontja 1946/47 fordulója, vagyis hetven évvel ezelőtt járunk.
Karcsi a megbeszélt időpontban jelent meg a kislány lakásán. A mama fogadta és türelmét kérte, hogy lánya még nem útra kész. Bevitte a szalonba, ahol barátnőjével beszélgetett, aki – nekem rokonom volt – ugyanúgy mesélte el a történetet, mint a fehér asztalnál Karcsi. A hölgyek egy-egy karosszékben ültek és csevegtek. Az egyik hölgy cigarettát vett elő, mire Karcsi sietve zsebébe nyúlt, előrántotta öngyújtóját és nem vette észre, hogy azzal együtt kirepült a zsebéből a hölgyek lába elé egy pőre koton. A mama pedig így szólt Karcsihoz: "Kedves Károly, valamit elvesztett." Karcsi odanézett. "Reméltem, hogy megnyílik a föld, hogy elsüllyedjek..." Mivel azonban a csoda nem történt meg, Karcsi kénytelen volt lehajolni és újból zsebre tenni a csomagolás nélküli óvszert. Szerencséje volt, mert abban a pillanatban belibegett a tollászkodását éppen befejezett kislány és közölte, hogy mehetnek. Karcsi, örülvén, hogy az egészségügyi cikk lekerült a napirendről, buzgón helyeselt és elindultak. "Mit fog rólam gondolni a mama?" – fejezte be Karcsi. Azt, hogy milyen gondos fiatalember vagy – feleltem.
Karcsi az est hátralevő részében szorgalmasan töltögetett saját magának és mire a mulatság véget ért, már láttam, hogy nekem kell hazakísérni a kislányt is, nemcsak az én partneremet. Hogy nemcsak az említett két hölgyet, hanem egy harmadikat is nekem kell hazafuvaroznom, akkor derült ki, amikor Miklós barátom közölte, hogy számít rám: hazakísérem az ő partnerét is, mert ő az est hátralévő részét – karrierje érdekében – Bolgár Elek külügyi államtitkár lányának fogja szentelni. Ott álltam hát az Opera ruhatára előtt három szép lánnyal. Szerencsére sikerült találnom egy taxit, amibe bepasszíroztam a hölgyeket – akkoriban szokásos Austin típusú, apró kocsi volt. Karcsi, látván, hogy nem fér be, belekapaszkodott a hátsó csomagtartó-rácsba, de két másik sofőr segített a miénknek és visszatartották. Karcsi pedig elindult a nagy magyar éjszakába.
Csak hétfőn reggel, a hivatalban tudtam beszélni vele. Nem sokkal azután, hogy elmentünk, valahol az Andrássy úton elkapta az éjszaka egy hivatásos tündére. Tőle eltávozva hazament. Amikor délben felébredt, megállapította, hogy vadonatúj Parker töltőtolla nincs meg. Biztos kiesett a zsebéből, gondolta, ott kell legyen az Andrássy úti nőnél. Ha letagadja, botrányt fog csinálni. A házszámot nem tudta, de emlékezett a kapualjra. Mivel akkoriban a lakóházak kapuit reggel 6 és este 10 óra között nyitva tartották, hamar megtalálta "vendéglátóját", aki örömmel látta viszont: de jó, hogy eljött, itt hagyta a Parkert.----
Hát akkor szerencséd van – mondtam. Szerencsém? – kérdezte Karcsi. Ha te látnád azt a nőt! Rémes! Inkább veszett volna oda a Parker!
2018.08.12 18:00
Frissítve: 2018.08.12 18:00

Hegyi Iván: Ó, csak a filmdal jönne már!

Publikálás dátuma
2018.08.12 17:00

Fotó: /
Presser Gábor szépen teleírta a slágerlistát 1980-ban. Abban az évben jelent meg a Loksi című dupla album a Boksszal, az Embertelen dallal, a Ha eljönnek az angyalokkal, és akkoriban mutatták be Dobray György filmrendező alkotását, Az áldozatot, amelyben Komár László énekelte egy bárban, miközben Kristály nyomozó (Reviczky Gábor) Vandával (Sáfár Anikó) randevúzott, hogy "Ó, csak a hajnal jönne már..." 
A nyomasztó hangulatú film ugyancsak sötét tónusú dalát alighanem többen dúdolták, mint ahányan a hazai thrillert megnézték, pedig akadt, nem csupán a mozi-ínyencek számára csábító jelenet is a vásznon. "Vanda" félmeztelenül állt az ablakban, a detektív pedig megkérdezte tőle: – Nem zavar, hogy néznek? (Szemben egy lakótelepi ház magasodott.) Mire a megszólított így felelt: "Ja, a jogtanácsos úr? A felesége évek óta gipszágyban fekszik. Ez az egyetlen öröme..." Presser, aki a hatvanas évek közepén együtt muzsikált az újjáalakuló Scampolóban Komárral, nem ragadt meg egyvalaminél, s az LGT ellátása mellett az énekes stílusának – valamint a publikum ízlésének – messzemenően megfelelő rock and rollt komponált. A szöveget nem Dusán Sztevanovity, hanem a filmnovellát is jegyző Juhász Sándor írta. "A kerti úton suttogás, száz árnyék útra kél; fakó, furcsa látomás, és úgy fél Rácz Adél" – hangzott a vetítés során, s a sorok tökéletesen illettek a drámai történethez. Juhász sokoldalú ember, valóságos polihisztor volt: a forgatókönyveken túl verseket írt – Károly utca címmel halála után, 1995-ben adták ki válogatott költeményeit –, festőművészként többször kiállított itthon és külföldön, továbbá rajzfilmeket rendezett, s jó néhány ismert slágerszám szövege fűződik a nevéhez. Tőle van a Száguldás, Porsche, szerelem, a Mondd, kis kócos, továbbá Elvis-átültetések egész sora: A szerelem kormányoz (Can't Help Falling in Love), Árva, bús, éjszakán (Are You Lonesome Tonight), Ne sírj, apám (Don't Cry Daddy), Egy perc az élet (It's Now or Never), Sírás a kápolnában (Crying in the Chapel). Az utóbbi stimmelt élete egy szakaszához, mert volt, hogy egy hűvösvölgyi romtemplomban lakott. Ötvenkilenc éves korában, rákbetegségben halt meg 1993-ban (Komár csaknem húsz évvel később követte őt), ám nyolcvanban még nyilván örömmel olvasta – a szerzőtárs Presserrel együtt – a kritikát: "Nem eget rengetően nagy dal, félhangonként emelkedő versszakaival, halványan behízelgő dallamával. (...). Mégis. Perfekt kis darabról van szó, remek filmzenéről." Az évtized nem egy beszámoló szerint muzikálisan is unalmas fordulóján a rock and roll a reneszánszát élte idehaza. A Hungaria tarolt a Rock and Roll Party című album dalaival – a Micsoda bulitól a Csókkirályig –, de Hobo és Deák Bill sem hiába nyomta a Rolling Stones bluest vagy a Ki vagyok én? -t ("nem vagyok munkás, nem vagyok paraszt"); hogy a Loksi-albumon szintén szereplő "Szentimentális rakenrollról" meg ne feledkezzünk. A V'Moto-Rock korabeli slágere meg passzolt a hajnali nótához, hiszen Demjén azt énekelte a publikum nem kristálytiszta, de annál átszellemültebb vokálja kíséretében: "Várj, míg felkel majd a nap." Az "áldozati" szám megjelent Komár első nagylemezén, a Táncoló fekete lakkcipőkkel, a Fehér holddal és egy Szörényi–Bródy szerzeménnyel, a Családi rockyval együtt. ("Egy, két, hár', négy gyerekem lesz, ha megtalálom azt a lányt...") Ám a korongról a legjobban a filmdal hasított, pedig a profi Komár nem tett kivételt: mindegyik dalát mindenütt a tőle telhető legnagyobb alázattal adta elő, kilengést még haknikon sem engedett meg magának. A fellépéssel éppen meg nem örvendeztetett rajongók meg ültek a rádió előtt, és azt kívánták: ó, csak a "Hajnal" jönne már...
2018.08.12 17:00
Frissítve: 2018.08.12 17:00