Éber Márk Áron: A felháborodás ereje

Publikálás dátuma
2017.10.14 09:50

Fotó: /

Minden politika használja az érzelmeinket. Még az önmagát legracionálisabbnak, leghiggadtabbnak és a leginkább tiszteletre méltónak mutatni kívánó politika is. Valamennyi mozgósít negatív érzelmeket: dühöt, haragot, felháborodást, gyűlöletet, megvetést. Így vagy úgy, mindegyik próbálja felkelteni és ellenfeleire irányítani őket. Nemcsak ellenzéki mozgalmak vezérei és szónokai próbálnak bennünk felháborodást kelteni, de a hatalomban lévők is.

A nép kizárása

Mindezt David Ost amerikai politikaprofesszor, a Hobart & William Smith Colleges kutatója állítja. Bő tíz évvel ez előtt megjelent kiváló könyve a lengyel Szolidaritás mozgalom történetét dolgozta fel, s közben a társadalmi igazságosság mozgalmainak is fontos útmutatóval szolgált. Ebben Ost arra hívja fel a figyelmet, hogy a rendszerváltás során Lengyelországban és a régióban a demokrácia nem a nép bevonásával érkezett meg, hanem éppen ellenkezőleg: a nép kizárásával, a nép ellenében építették ki.

Míg a demokrácia kiépítése ideális esetben a politikai közösség kibővítését jelenti, azaz jogkiterjesztést a társadalom szerkezetében felülről lefelé, addig e folyamat a régióban gyakorlatilag az alul levők – javarészt munkások – kizárásával történt. A rendszerváltással a Szolidaritásra és a szervezett munkásságra a demokratikus átalakulás akadályaként kezdtek tekinteni. Olyan gátló tényezőre, ami akadályozza a hőn áhított nyugatosodást. "Ha erős szakszervezetet építünk, nem tudunk felzárkózni Európához" – idézi a szerző Lech Walesát, a Szolidaritás vezérét 1989 szeptemberéből. Európában erős szakszervezetek és szervezett munkások nélkül várnak bennünket! – mondták a lengyel népnek. És ezzel el is veszítették a támogatásukat.

A düh szükségszerűen következik a kapitalizmus működéséből. Különösen nagy felháborodást olyan megrázkódtatásokkal és válságokkal vált ki, amilyeneket a kelet-közép-európai rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági megszorítások és sokkterápiák okoztak. A munkahely elveszítése, az egzisztenciális helyzet megroppanása, az elszegényedés és a lecsúszás veszélye a poszt(állam)szocialista mindennapok állandó tapasztalatává vált. A rendszerváltás után kiépülő tőkés berendezkedés csalódottságot, keserűséget és felháborodást okozott. Ki vagy mi a felelős ezért? Mit kezd ezzel a politika?

A harag céltáblái

A politika megteheti, hogy nemzeti, etnikai, „faji”, vallási vagy politikai csoportokat nevez meg és ezzel identitáskategóriákat tesz bűnbakká: „cigányt”, „zsidót”, „migránst”, „muzulmánt”, „kommunistát” és a sor hosszan folytatható lenne. Mutathat erőt a gyengékkel szemben, üldözheti és kriminalizálhatja a hajléktalan embereket, szűkítheti az elszegényedők jogosultságait és járandóságait, ronthatja a munkavállalók kollektív érdekvédelmének esélyeit a szakszervezetek gyengítésével és a munka törvénykönyvének "rugalmasításával", szűkítheti a társadalmi felemelkedés esélyeit az oktatási rendszer esélycsökkentő átszabásával – ez a sor is hosszan folytatható volna.

Csodálkozhatnánk rajta, hogy az elárult egykori melósok és a maiak zöme jobboldalivá vált. Csodálkozhatnánk, hogy a melósok támogatást és elismerést (szolidaritást) a nemzeti közösségtől várnak, hogy etnicista szólamokat hangoztatva érezhetik végre valahová tartozónak magukat. De miért csodálkozunk? Kínált a melósoknak bárki más elismerést, együttérzést, védelmet? Ha nem, akkor mit lehet tenni most?

Ost szerint a kapitalizmus elkerülhetetlenül velejárójaként felfakadó haragot nem identitásokra, hanem személytelen viszonyokra, strukturális mechanizmusokra kell irányítani. A dühöt termelő rendszer kárvallottjait nem elnémítani kell. A felháborodást konstruktív irányba, intézményépítésre és a demokrácia kiterjesztésére kell felhasználni. A haragot a kapitalizmus igazságtalan viszonyaira kell terelni annak érdekében, hogy e nyomással újratárgyalhatóak és humanizálhatóak legyenek e viszonyok.

A kapitalistát vagy „a politikust” nem személyében, hanem pozíciójában kell támadni. Azokat a tetteket és viszonyokat kell a kollektív harag céltáblájává tenni, amelyek révén a hatalommal bíró szereplők rontják a felső(közép) osztály kiváltságaival nem rendelkezők életesélyeit.

A felháborodást igenis fel kell korbácsolni, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy nagyvállalatok, nagytőkések és az általuk foglyul ejtett állam és pártok politikusai

- kivonják jövedelmüket a közteherviselés alól (gondoljunk csak az offshore-ügyekre, mint a Panama Papers);

- az egykulcsos jövedelemadó bevezetésével jelentős forrásokat csoportosítanak át az alacsonyabb jövedelműektől a legmagasabb jövedelmű 10–20 százalék felé;

- „kiruháznak” a társadalmi újratermelés, a munkaképesség megújításának és fejlesztésének olyan kulcsfontosságú intézményrendszereiből, mint amilyen az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátórendszer;

- a társadalmi egyenlőtlenségek „szabadjára engedésével” gyengítik a társadalmi integrációt és rontják a felemelkedés esélyeit;

- az államot saját cégeik és vagyonuk felduzzasztására használják;

- és bűnszövetkezeteket támogatnak saját maguk és politikai szervezeteik finanszírozásáért cserébe.

A jogos felháborodást arra kell használni, hogy a társadalmi igazságosságért fellépő egyenlősítő politika nyomást tudjon gyakorolni az alsóbb csoportok társadalomba visszaemelése érdekében. Hogy nyomást tudjon gyakorolni azokra, akik kivonják magukat a közteherviselés alól és a maguk részéről nem hajlandóak beszállni e szolidaritási rendszer finanszírozásába.

A kárvallottak bevonása

Hogyan lehetne a 15 százalékosra leengedett egykulcsos jövedelemadót többkulcsos, progresszív jövedelemadóvá átalakítani? Hogyan fogja a jelenlegi kormányzat által épített nemzeti tőkésosztály engedni, hogy a politika rontani kezdje tollasodásának esélyeit? Hogy vagyonadót és progresszív jövedelemadót vessen ki? Hiszen éppen a legnagyobb hatalommal, legtöbb erőforrással, legnagyobb befolyással, legnagyobb vagyonnal bíró csoportok tiltakoznak ez ellen a legerőteljesebben! Honnan merítsen egy ilyen politika felhatalmazást, legitimitást és szervezett erőt, hogy fellépjen a legerősebbek vagyonosodása és vagyonkimentése ellen? Kihez forduljon?

A politikának ilyen esetben e folyamatok kárvallottjaihoz kell fordulnia! A társadalom alsó 70-80 százalékához kell fordulnia és felhatalmazást kell kérnie, hogy megszervezhessen egy alulról felfelé irányuló szervezett, kollektív erőt. A politikának az igazságtalanságokat és az egyenlőtlenségeket kell megtennie a felháborodás céltáblájává.

Mégpedig azért, mert pontosan tudja, hogy nincs demokrácia a társadalom zömét kitevő munkavállalók politikai bevonása nélkül. Szociális jogok és esélyteremtő újraelosztás nélkül sincs jól működő demokrácia. Mert tudja: ehhez a munka demokratikus bevonását szolgáló társadalom- és gazdaságpolitikára van szükség. Összehangolt, igazságos és egyenlősítő adó-, munka- és bérpolitikára. Erős és független szakszervezetekre.

A jogos felháborodás nem a demokrácia ellensége. Az osztálypolitika nem demagógia és nem is valamiféle lenézendő „populizmus”. A tőkével szemben a nép és a munka pártján állni népi politika, osztálypolitika. Ebben azonban semmi kivetnivaló nincs. A jogos felháborodás felhasználható és fel is használandó egy igazságosabb, egyenlőbb és emberhez méltóbb társadalom felépítéséhez. A felháborodás fontos eszköze egy még fontosabb célnak: hogy a jelenlegi igazságtalan, egyenlőtlen és emberhez méltatlan viszonyoktól a demokrácia bevonó modellje felé mozduljunk el.

Ehhez azonban az kell, hogy komolyan vegyük a rendszer sértettjeinek felháborodását, és ne elnémítani vagy identitások ellen fordítani, hanem az igazságosság és a demokrácia szélesítése érdekében felkarolni kívánjuk a jogos felháborodásukat.

2017.10.14 09:50

Kácsor Zsolt: Engels és a halál

Publikálás dátuma
2018.08.18 10:00

Fotó: /
„Látogatásaink alkalmával a közeli rokonságtól általában tasakos Siót kapott, amit rögtön benyakalt, és be is rúgott tőle, ebből viszonylag könnyen rájöttem, hogy Kálmán bácsi tasakos Sió formájában veszi magához a szokásos adag vodkáját.”
Kálmán bácsira annak ellenére is élénken emlékszem, hogy élete utolsó hónapjaiban ő maga már nem is emlékeztetett saját magára. Titokzatos betegségben szenvedett, előttem nem mondták ki, hogy mi a baja, csak sok évvel később, felnőtt fejjel tudtam meg, hogy titokzatos betegsége valójában alkoholizmus volt, annak minden szövődményével, s végül rákkal, ami elvitte. Kálmán bácsi folyton kórházba került, ezért mi folyton látogattuk, rendszerint megkérdeztük tőle, hogy miképpen érzi magát, mire rendszerint ugyanazt válaszolta:
– Éppen úgy, mint az angol munkásosztály Engelsnél.
A felnőttek ezen nevetgéltek, én persze nem, mert Engelsről a nyolcvanas években csak annyit tudtam, hogy baromi vagány szakálla volt, és testvéri kötelék fűzte egy másik torzonborz alakhoz, akivel mindig egy plakáton szerepelt. Mivel sem Engelsről, sem az angol munkásosztályról nem volt semmi fogalmam, nem tudtam eldönteni, hogy Kálmán bácsi vajon jól van-e, mert ő sosem panaszkodott, és mindenhez igyekezett jó képet vágni. Ez könnyen ment neki, mert látogatásaink alkalmával a közeli rokonságtól általában tasakos Siót kapott, amit rögtön benyakalt, és be is rúgott tőle, ebből viszonylag könnyen rájöttem, hogy Kálmán bácsi tasakos Sió formájában veszi magához a szokásos adag vodkáját. Részegen a katonaságról mesélt, ő ugyanis aktív éveiben katonatiszt volt, valamelyik budapesti tisztképzőn végzett, majd egy géppuskás század parancsnoka lett az Alföldön. 1954-ben leszerelték, amit sohasem hevert ki, a család elmondása szerint akkor kezdett vedelni, és nem is hagyta abba egészen 1984-ig, akkor is csupán amiatt, mert belehalt. Nem tudtam sokáig, hogy miért szerelték le, erről valamikor a kétezres évek elején kérdeztem meg az akkor már nagyon idős testvérét. Azt mondta, állítólag arra akarták kényszeríteni, hogy katonai besúgó legyen, és ezt Kálmán bácsi állítólag nem vállalta. Nem tudom, hogy ez igaz-e, vagy csak Kálmán bácsi alkoholizmusát akarták vele szépíteni, mindenesetre ő maga soha nem beszélt erről, sőt, ha a honvédség szóba került, akkor általában elérzékenyült, s azt mondogatta, hogy egy igazi tiszt arról ismerszik meg, hogy az utolsó konzervjét is megosztja a katonáival. Egy ideig kételkedtem benne, hogy az a piaszagú, hiányos fogazatú, általában borotválatlan ember, akit én Kálmán bácsiként ismerek, valóban katonatiszt volt valaha, de miután mutattak róla fényképeket, el kellett hinnem a valóságot. A fényképeken egy fiatal, kerek arcú, jóvágású katonatiszt nézett rám a szovjetekéhez hasonló egyenruhában. Egyenes, büszke tartással állt a kamera előtt, és a szája sarkában már akkor is az a félmosoly bujkált, amit aktív részeges korából én is ismerhettem.
Az utolsó hónapjaiban hetente egyszer mentem be hozzá a kórházba, de már nem tudott kikelni az ágyból, bágyadtan hevert, és amikor megkérdeztem tőle, hogy Kálmán bácsi, hogy tetszik lenni, ő csak legyintett, s azt lehelte:
– Éppen úgy, mint az angol munkásosztály Engelsnél.
Akkor már tizenkét éves voltam, eléggé sokat olvastam, túl voltam úgymond felnőtt könyveken is, így Boccaccio Dekameronján, jó sok Móriczon, egy sor Anatole France és Zola könyvön, akkoriban szerettem meg egy Theodore Fontane nevű szerzőt, meg egy furcsa regényt, ami Rousseau-ról szólt, és nagyon imponált, hogy én már egy igazi filozófusról olvasok, habár természetesen nem tudtam, ki az a Rousseau, most se tudom, annyit értettem a regényből, hogy volt Franciaországban egy Voltaire nevű alak, akinek sokkal jobb humora volt, mint neki. De Engelst nem olvastam, csak rajzoltam, mert nagyon bírtam a szakállát, szóval jó sok színes portrét alkottam róla, meg arról a másik torzonborzról, akihez úgymond testvéri kötelék fűzte. Egy alkalommal megkérdeztem hát Kálmán bácsit, a tiszta forrást, hogy igazából hogyan érzi magát az angol munkásosztály Engelsnél, mire rejtélyesen csak annyit felelt:
– Éppen úgy, mint a bevándorló írek, ugyancsak Engelsnél.
Ezután kicsit hallgattunk, ő a kórterem plafonját nézte, én meg a pizsamáját, amiből véres csövek lógtak. Szívesen mondanám, hogy azok a véres csövek igazából Kálmán bácsiból lógtak, de neki akkor már szinte teste nem is volt, csak feje, meg két nagy, fakón ragyogó, barna szeme. Üldögéltem mellette szótlanul, majd elmentem, amin kissé fölélénkült, szerintem örült neki, hogy végre nem bámulom.
A következő héten a rokonsággal együtt mentem, és Kálmán bácsi akkor már kapott tasakos Sióba töltött vodkát, amitől percek alatt berúgott, és jókedve lett. Elérkezettnek láttam az időt, hogy megkérdezzem őt az írek hogyléte felől, mire azt válaszolta:
– Engels szerint az Angliába bevándorolt írek mocskosak, mint a disznók. Nem akarnak dolgozni, csak koldulni. Ráadásul amit összekéregetnek, azt azonnal elisszák. Tönkreteszik az angol munkásosztályt.
Ezen fölakadt a szemem. Meg is kérdeztem Kálmán bácsit, hogy ezek szerint tehát ő folyamatosan úgy érzi magát, mint az írek Angliában? Kicsit gondolkodott, majd rávágta:
– Nem, most például sokkal jobban vagyok.
Másnap meg is halt.
2018.08.18 10:00
Frissítve: 2018.08.18 10:21

Nem lesz könnyű közlekedni augusztus 20-án - Mutatjuk a lezárásokat!

Publikálás dátuma
2018.08.18 09:49

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Az augusztus 20-i rendezvények miatt Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni a hosszú hétvégén és a közösségi közlekedés menetrendje is változik - közölte a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében az áll: kedd reggel 6 óráig lezárják a Lánchíd utcát és az Ybl Miklós teret. Hétfő este 6 óráig lezárják a Szent Gellért rakpart két forgalmi sávját is a Hegyalja úttól a Rudas fürdő végéig. Kedd hajnalig lezárják a Clark Ádám teret, a Fő utcát a Halász utcától a Clark Ádám térig, a Lánchidat (a gépjárműforgalom elől), az Alagutat, valamint az Alagút utcát az Attila úttól az Alagútig. Emellett a Lánchíd északi járdáját a gyalogosforgalom elől is lezárják szombat hajnaltól kedd hajnalig. A teljes forgalom elől augusztus 20-án 17-től 23 óráig lesz lezárva a Lánchíd. Vasárnap reggeltől hétfő hajnalig nem lehet közlekedni a Szent Gellért rakparton a Rudas fürdőtől az Erzsébet hídig. Vasárnap délután 2 órától hétfőn hajnali 1 óráig lezárják a Szent Gellért rakpart, a Budai alsó rakpart, a Krisztina körút, az Attila út, a Hegyalja út, a Naphegy utca, a Kereszt utca, a Kossuth Lajos utca, a Szabad sajtó út és a Március 15. tér egyes szakaszait. Augusztus 20-án, hétfőn reggeltől kedd hajnalig lezárják továbbá a budai alsó rakpart és pesti alsó rakpart egyes szakaszait. Szintén hétfőn este 7 órától várhatóan 22.30-ig a Margit híd (gyalogos forgalomtól függően) - Szent István körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Károly körút - Múzeum körút - Vámház körút - Szabadság híd - Szent Gellért tér - Kelenhegyi út - Szirtes utca - Sánc utca - BAH-csomópont - Alkotás utca - Széll Kálmán tér - Margit körút - Tölgyfa utca - Margit híd által határolt területet is lezárják.
A rendőrség honlapján talál bővebb információt az ország más városaiban várható lezárásokról.
Változik a közösségi közlekedés menetrendje is Budapesten az ünnepségek miatt. A BKK közleményében tudatta: szombaton a Lánchíd, az Alagút, valamint a Szent Gellért rakpart Hegyalja út és Rudas Gyógyfürdő közötti lezárása miatt kedd hajnalig a budavári buszjáratok csak Budán közlekednek, a 105-ös és 990-es járatok pedig az Erzsébet hídon át haladva. Vasárnaptól amellett, hogy teljes vonalán közlekedik a 17-es villamos, a nagykörúti villamosok pedig ismét használják a Széll Kálmán téri végállomást, több korlátozás lép életbe. Rövidített útvonalon jár a 2-es villamos, először két szakaszra osztva, majd rövidített útvonalon jár a 19-es, illetve a 41-es villamos. Szintén két szakaszra osztva közlekedik az 5-ös és 8E, a 105-ös, a 110-es és 112-es busz, illetve a Szabadság hídra terelve szállít utasokat a 7-es és a 133E busz, a 907-es, a 908-as és a 956-os éjszakai járat. Augusztus 20-án napközben a korábban már lezárt Várkert rakpart, Lánchíd, Alagút és Kossuth Lajos tér mellett lezárják a pesti rakpartokat is. Emiatt a 2-es villamos újra rövidített útvonalon jár, a 19-es két szakaszra osztva, a 41-es a Krisztina körútra terelve közlekedik, emellett a 9-es busz nem áll meg a Szent István-bazilikánál, a 15-ös és 115-ös, illetve a 105-ös busz pedig módosított útvonalon viszi az utasokat. Az augusztus 20-i tűzijáték miatt először a Lánchidat, majd este 7 órától a Margit hidat és az Erzsébet hidat is lezárják a gyalogos forgalom elől. A Duna-part eléréséhez a BKK a sűrűbben közlekedő metrókat ajánlja. Az 5-ös és 8E, a 9-es, a 105-ös, a 110-es és 112-es buszjárat két szakaszra osztva, a 7-es és a 133E, a 9-es és a 91-es buszcsalád járatai terelve járnak, míg a 11-es, a 26-os, a 109-es és a 178-as buszok az eredetinél rövidebb útvonalon közlekednek.
2018.08.18 09:49
Frissítve: 2018.08.18 10:11