Ötven évvel ezelőtt, 1967 októberében a Celtic 1-0-ra győzött a klub Világ Kupa-döntő első mérkőzésén a Racing Club ellen, így izgalmas visszavágó elé nézett. Azt azonban egyetlen skót labdarúgó sem sejthette, miféle thriller vár rá Buenos Airesben...
A második mérkőzés hely idő szerint este kilenckor kezdődött volna, de játékot még 21 óra 20 perckor sem látott a 70 ezres közönség. Mégpedig azért nem, mert a csapatok kivonulásakor Ronnie Simpsont, a skót csapat kapusát egy néző kővel fejbe dobta, és a pályán rendőrök hada álldogált. A vendégek nem akartak játszani; azért sem, mert a megsérült Simpson nem védhetett, meg azért sem, mert efféle brutális attak érte őket. Aztán – a rendezők hosszas kérlelésére – mégis csak ráálltak, hogy futballoznak (hálójuk előtt a tartalék Fallonnal), és Esteban Marino, az uruguayi játékvezető ezt azzal hálálta meg: az első félidő közepén tizenegyest ítélt a javukra. A büntetőt Gemmell a kapuba küldte, ám a skótok nem könnyebbülhettek meg, mert a házigazdák a legkevésbé sem honorálták, hogy egyáltalán volt mérkőzés. A Racing játékosai össze-vissza rugdalták a latin uralmat megszakító BEK-győztes együttes tagjait – a Celtic diadala előtt hatszor a Real Madrid, egyaránt kétszer a Benfica és az Internazionale, egyszer a Milan vitte el a pálmát –, ráadásul a Celtic öltözőjében a rendezők elzárták a vizet...
Ez a szünetben derült ki, és a többszörösen felháborodott skótok megint nem akartak kimenni játszani. Ám újra meghajoltak az argentin akarat előtt, és csaknem fél óra múltán folytatták a meccset. Egy-egyről, merthogy az első félidőben Maschio beívelését Raffo befejelte. Maschio harcedzett ember volt: részt vett „a santiagói csatában”, az 1962-es világbajnokság Chile–Olaszország találkozóján. Azon a csoportmérkőzésen a házigazda chileiek szó szerint megverték az itáliaiakat, ám a fair play (állítólagos) hazájából érkező angol Aston az olasz Ferrinit és Davidot állította ki. Nem csoda, ha a vb rendezői 2-0-ra győztek. Kiütéssel... Maschio pedig úgy került a vesztesek közé, hogy itáliai szerződéskötése után az argentin szövetség eltiltotta a válogatottságtól, mire a csatár – akinek a nagyszülei még a Milánótól hatvan kilométernyire lévő Godiascóban éltek – felvette az olasz állampolgárságot. A vb-n rajta kívül három dél-amerikai futballista lépett fel olasz mezben: a brazil (1958-ban világbajnok) Altafini és Sormani, valamint az argentin (1961-ben európai aranylabdás) Sivori. A FIFA e vb után tiltotta be a honosított labdarúgók szerepeltetését, mivel a spanyol válogatottban is négy külföldi – a paraguayi Martinez, az uruguayi Santamaria, az argentin Di Stefano, valamint Puskás – játszott. Bolond idők voltak: az Internazionale, a Milan, a Juventus, a Barcelona vagy a Real Madrid, sőt az olasz és a spanyol szövetség sem szégyellte alkalmazni a megannyi migránst...
A Celtic rosszul döntött, mert még nem jutott túl az ismétlődő traumán, amikor a második félidő második percében Cardenas fordított (2:1). Mivel akkoriban nem létezett az idegenben elért gól(ok) szabálya, harmadik mérkőzésnek kellett volna következnie. Csakhogy Bob Kelly, a Celtic elnöke nem engedélyezte csapatának a további szereplést, még úgy sem, hogy a döntő találkozót Montevideóba telepítették. Ott a Celtic bizton számíthatott a támogatásra, mert több ezer uruguayi szurkoló már a Buenos Aires-i mérkőzésen is megjelent, hogy drukkoljon a skótoknak... A meccs után az argentinok és az „uruk” összecsaptak az utcákon, a rendőrség vízágyúkkal kergette szét a tömeget. De nem tudta eloszlatni a skót aggodalmakat, ám Jock Stein, a Celtic szakvezetője végül úgy foglalt állást: csapata azzal tud igazán fájó bosszút állni, ha elviszi a Világ Kupát.
Világ Kupa-döntő, harmadik mérkőzés, Montevideo, 70 000 néző. Jv.: Osorio (paraguayi).
Racing: Cejas – Martin, Perfumo, Basile, Chabay – Rulli, Rodriguez – Cardoso, Maschio, Cardenas, Raffo.
Celtic: Fallon – Craig, McNeill, Clark, Gemmell – Murdoch, Auld – Johnstone, Wallace, Hughes, Lennox.
Gól: Cardenas (80.).
Az első két mérkőzés összesen 104 (lefújt) szabálytalansága után hatalmas naivitás volt korrekt küzdelmet várni, és Osorio paraguayi játékvezető nem is tudott mit kezdeni a pankrációs jelenetek özönével. Fél óra múltán már tömegverekedés zajlott a pályán, és a nézők egyike sem gyanította, miért csak Basilét – a későbbi argentin szövetségi kapitányt –, illetve Lennoxot állította ki a bíró. Igaz, később leküldött boldog-boldogtalant. A második félidő elején Johnstone-t vezényelte az öltözőbe, miután a jobbszélső irtózatos ütést vitt be az ellene szabálytalankodó Marinnak, aztán a Cejas kapusba durván belerúgó Hughest is kipenderítette a pályáról. Ugyanezt tette az argentin Rullival, majd a glasgow-i Aulddal, aki azonban nem volt hajlandó elhagyni a pázsitot, és Osorio végül beletörődött, hogy a középpályás marad...
Még így is csak nyolc skót állt szemben kilenc argentinnal, és a létszámfölényt Cardenas kiaknázta: harminc méterről a jobb sarokba lőtt, miközben Fallon későn vetődött a labdára. (Simpson még nem épült fel.)
A Racing így 1:0-ra győzött, de a világsajtó nem a labdarúgásról cikkezett. A Reuters hírügynökség azt jelentette Montevideóból: „A mérkőzés inkább csapszéki verekedésnek minősíthető. A futball művészetét a lendülő öklök, a repülő cipők, a fetrengő sérültek váltották fel. Acélsisakos, könnygázgránátokkal felszerelt, gumibotos rendőrökre is szükség volt, hogy megfékezzék a megvadult játékosokat.” A Sunday Mirror úgy vélte: „A legsötétebb alvilági csetepaté sem lehet ennél borzalmasabb.” Az uruguayi El Dia pedig egyenesen arról számolt be. „A Racing nyerte a világháborút.”
Nagy ünneplést azonban nem rendezhetett a Buenos Aires-i csapat, mert a kupa átvételére felsorakozó játékosokat az uruguayi szurkolók megdobálták, majd bezúzták a Racing autóbuszának ablakait. A kétezer kivezényelt rendőr nehezen birkózott meg ezer veszedelmet hordozó feladatával... Glasgow-ban 2012-ben kiszórták azt a levelet, amelyet a Racing elöljárói küldtek a Celtic vezetőinek ezzel a szöveggel: „Tiszteletteljes üdvözletünket küldjük az egymás elleni Világ Kupa-döntő negyvenötödik évfordulóján.”
Európai klubcsapat 1968 februárjában vágott vissza a Racingnak. A santiagói Octogonal Kupán még 1:1-gyel zárult a Racing–Vasas találkozó, de egy héttel később, a Mar del Platán rendezett tornán a piros-kékek 3:1-re legyőzték a VK védőjét. (Aztán a döntőben 3:0-ra nyertek a River Plate ellen.) A Kenderesi – Bakos, Mészöly, Makray, Ihász – Mathesz, Menczel, Fister – Radics (Puskás), Farkas, Korsós összetételű angyalföldiek második gólját a tizenhét éves Radics János szerezte.
A Radicsok az idő tájt hasonlítottak egymásra.
Hatvannyolcban – a gitáros Béla uralkodása idején – a hazai beatklubokban és Mar del Platán is azt hirdették: Radics, Sakk-Matt.