énekes;Thomas Quasthoff;

Őt kereste Thomas Quasthoff

Interjúnk megjelenése után gyorsan terjedt a hír a közösségi médiában, hogy Thomas Quasthoff, a világhírű német énekes és énektanár keresi azt a kiemelkedően tehetséges magyar mezzoszopránt, aki nemrég mesterkurzuson járt nála Berlinben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és az énekesnő főtárgytanára, Halmai Katalin segítségével néhány órán belül megtaláltuk a huszonegy esztendős Kissjudit Annát, aki azóta fel is vette a kapcsolatot Thomas Quasthoff professzorral.

„Óriási megtiszteltetés, hogy Thomas Quasthoff emlékszik rám: ő a daléneklés egyik legkiemelkedőbb alakja – mondta lapunknak Kissjudit Anna. – Német lied-kurzuson jártam nála, vittem három-négy dalt, ezeket vettük át két nap alatt. Hatalmas élmény volt. Quasthoff tudása nem csak technikailag, de a művek hátterét illetően is lenyűgöző. Nagyon sokat kaptam ettől a két naptól.”