Soros György;nemzeti konzultáció;

2017-10-14 10:53:00

Orbán Kun Bélának is írt

Egyre több dolog nem stimmel a kormány címlistájával, ugyanis nem létező nevekre is küldenek nemzeti konzultációs levelet – tudta meg a Magyar Nemzet. Legutóbb egy zuglói lakos panaszolta el, hogy Kun Bélának címezve is érkezett elsőbbségi levél a Soros-tervről, de a 79 éve halott, Moszkvában kivégzett kommunista politikus nem a Szugló utcában lakik. 

A lap már korábban megírta: egy 1977-ben, nyolcéves korában elhunyt fiú véleményére is kíváncsi a kormány. A 40 éve elhunyt gyermeknek egy óbudai címre küldtek levelet (ez az első eset, korábbi választások, konzultációk alkalmából nem kaptak). A Hír TV pedig arról számolt be, hogy kitalált e-mail-címekről és egy személy által akár többször is ki lehet tölteni a sorosozó nemzeti konzultációt.

A kormánynak nehezére esik elismerni a hibáit. – Teljesen nyilvánvaló, hogy még a hetvenes években elkövetett adminisztratív hibát mosott partra a víz – így reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken a lap azon kérdésére, milyen adatbázis alapján küldi ki a nemzeti konzultációs kérdőíveket a kormány, ha az egy 40 éve elhunyt gyermek címére is megérkezik. A kormányszóvivő szerint miután még a kommunista időkben elkövetett hibáról van szó, „nem hiszem, hogy ezt a mi orrunk alá kellene dörgölni”.

Kovács szerint egyébként a konzultációs íveket lakcímnyilvántartás alapján küldik ki, ennek adatbázisa nyilvánosan elérhető és megvásárolható minden politikai erő számára.