A szász gödör

Németország köztudottan szövetségi állam, a különbségek a tartományok között jelentősek. Látszott ez a választásokon is. A keletiek, különösen a szászok nagyon határozottak voltak. Az új kemény jobbpárt (neofasisztának azért nem nevezném) nemcsak jól szerepelt, hanem Szászországban meg is nyerte a választásokat, lehagyta Merkeléket.

Nyugodtan elfeledhetjük a sima kis magyarázatokat, amiket a magyar progresszívek másolnak ki most maguknak a német újságokból. Szászországot az egyesülés nem nyomorította el, újabban elég sikeresen veszi az emelkedőket. Vannak lepusztult iparvidékei (egyre kevesebb), de idetartozik Drezda és Lipcse, az újrarendeződött Németország büszkeségei. Egykor a szász vidék a hagyományos német baloldal fellegvára volt, később az NDK-t is - gyakran erős tájnyelven beszélő - szász pártmunkások irányították. A Fal leomlása óta váltottak, az első pillanattól kezdve meghatározó többségben a CDU-ra szavaztak, az első években kifejezetten rajongtak egy frissen érkezett bajor ejtőernyősért, aki integrálta őket az ország nyugati rendjével, politikai kultúrájával.

Hát akkor mégis most mi történt?

Én néhány évtizede járom a szász vidékeket, nyaranta diákként dolgoztam ott, s csak az utolsó pillanatban maradtam ki a drezdai műegyetemről. Később tanítottam szász egyetemeken. Biztos vagyok benne, hogy ha mentalitásában, tapasztalataiban van a magyarhoz valamennyire közeli német vidék, az a szász. Ha a német közírók, akik most nem értik az ottani történéseket, az utolsó tíz év Magyarországát nem idegenként, rokonszenves, de félrevezető politikai sémákat követve vizsgálják, most Drezdát és Lipcsét is jobban értenék.

Persze, amiről most a német politikai kritika beszél, az főleg a helyi politizálás szerkezetére vonatkozik, s hat hónap alatt nem felszámolható. Az első reakciók nem a megélt közelmúltat, nem egyszerűen a menekültügy retorikáját vagy a Merkel-szövegek helyi visszhangját, hanem a vesztes pártok politikai hibáit tartották meghatározónak. Leegyszerűsítve, nem a “nép” rossz, hanem a politikusok voltak pancserek. Az AFD szerintük nem házról házra küzdötte előre magát, nem voltak az utolsó hetekben elhúzódó virtuális utcai harcok. Ellenkezőleg: a politikai szerkezet a városokban, s még inkább a falvakban kiürült, vagy a személyes elkötelezettségek szintjén összeomlott, és azután az új jobboldal beletelepült ebbe a vákuumba.

Másodszorra már az is szóba került: a radikális jobboldali csoportok infrastruktúráját, utcai megmozdulásait a tartományi demokratikus vezetés látta, de nem vette elég komolyan. Fölemlítik, hogy néhány éve a radikális, a pártokon kívüli baloldal az utcán nem ritkán megtámadta az egyébként engedélyek birtokában gyülekező neofasisztákat, a rendőrség pedig természetesen az utóbbiakat védte. Emlékszem, épp Jenában tanítottam, amikor folyt a toborzás egy tiltakozómenetre, amelynek egy kiterjedtebb neofasiszta akciót kellett volna Drezdában megakadályoznia. A szász kisvárosokban azonban mindezt pontosan ellenkezőleg élték meg, hiszen a "mieinket" támadták idegenek, hangoskodó értelmiségiek.

Harmadszor. A szász gazdaság az átmenetet követően lábra állt (2016-ban Berlin után a második legjobb növekedést produkálták), de az eredményeket nem "terítették". Elsősorban a kisvárosokban, az öregek között megjelent a valódi, ott korábban alig ismert szegénység. S mert közben az újságok sikerekről írtak, a szegények környezete háborgott, s mozdult tovább jobbra.

Negyedszer. Nagyon gyenge volt a helyi civil világ. Németországban mindent számba vesznek, a civil mozgást is. S jól látszott, hogy más vidékekhez képest a szász civilek gyengébbek és rosszabban szervezettek voltak. Ez tovább fokozta a politikai ürességet, ráadásul a civileket gyakran mint “balosokat” utasították el.

Ötödször. Rengeteg minden történt az utolsó huszonöt évben a kelet-németek integrálása érdekében. Az odaáramló pénzekről, az új intézményekről mindenki tud. De ezek nem kis része - így a helyi szakértők - elzakatolt a szászok feje fölött. Különben is, a ki nem mondott stratégia a gazdaságra összpontosított: ha itt is jólét lesz, akkor az emberek úgyis otthon érzik majd magukat. Ami valameddig persze igaz, de az már látszik, hogy nem teljesen. S az akár csak részben is megélt idegenség sok mindent leronthat.

Persze most mindez, amit felsoroltunk, nagyon konkrét történésekben ölt testet, és az AFD-nek szerencsére egyelőre nincsenek igazán erős politikusszemélyiségei. Az új mozgalom környékén mindenki káderhiányról beszél. De a parlamentben, a nagy média színterein mindez hamarosan változhat.

Az itthoni retorika most más, de egy új problémaleltár a német párhuzamok és különbségek áttekintésével az ellenzéknek talán így is segíthetne. Adhatna ötleteket a jövő tavaszi kármentéshez, és plasztikusan azt is jelezheti, mi az, amin most azonnal nem lehet változtatni.