hulladék;Borsod;kutya;állatvédő;halál;agár;

2017-10-16 11:33:00

Halálra éheztetett agarak tetemei egy fajta- és "állatvédőnél"

Tizenöt kutya tetemére bukkantak valódi állatvédők egy ház udvarán Hernádnémetiben, a telekről csak két agarat sikerült élve kimenteni - írja a Magyar Nemzet.

Az Agár Fajtamentés csapata még pénteken írta a közösségi portálon: miután értesültek az esetről, megtudták, hogy a tulajdonosnál egy másik házban is vannak agarak, oda is elmentek. Ezen a helyszínen egy sötét ólból újabb négy élő agarat mentettek ki, a rettegő állatok közül többen harapással próbálták védeni magukat. A jegyző, az állatorvos és a rendőrség segítségével az eljárást már pénteken délelőtt megkezdték – közölték, hozzátéve, hogy az agarak gazdája – egy számukra ismerős hölgy – eltűnt, bujkál.

Bors azt írja, a felkavaró eset azt követően derült ki, hogy diósgyőri állatvédők tudomást szereztek a ház udvarán élő két agárról, akik csontsoványra fogytak. Bordáik kilátszódtak, egy ideig kerítésen keresztül etették őket. A lapnak a Szurkolók az állatkínzás ellen mozgalom alapítója elmondta: amikor először jártak a háznál, ott volt az agarak tulajdonosa, aki hamar rájött, hogy állatvédők va­gyunk, szó nélkül sarkon fordult, beszállt a kocsijába, és elhajtott.

Nagy Henriett, az Agár Fajtamentés állatvédő szervezet tagja közölte, hogy a ház egy vadász (nő) tulajdona, aki apja tavalyi halála után örökölte az ingatlant. Mi sem értjük az esetet, ugyanis a nőnek több agara is volt, akikkel ha­gyományőrző rendezvényeken lépett fel. Korábban ő is segített az agarak mentésében. Úgy tu­dom, egy-két éve nagyon megváltozott, ezért több szervezet elhatárolódott tőle. A kutyáira látszólag odafigyelt, több tetemre ruhában találtunk rá. A kennel, amiben a kutyáit tartotta, több millió forintot ér.

Az állatorvosi szakvélemény alapján az elpusztult kutyák halálát éhezés és fagyhalál okozta, az orvosok hivatalból feljelentést tettek a rendőrségen. A miskolci rendőrség állatkínzás gyanújával indított nyomozást – írja a Bors. A kimenekített kutyák már jó helyen, a Szent Ferenc állatotthonban vannak, ahol biztosított számukra a megfelelő ellátás.