Patkányokról, börtönéletről posztol egy "keményfiú" Sopronkőhidáról

Publikálás dátuma
2017.10.20. 09:54
Illusztráció/Népszava
A büntetés-végrehajtás belső vizsgálatot indított: miként fordulhatott elő, hogy egy rab a börtönből internetezzen.

A rab, a Facebook-profil szerint nem más, mint B. Sándor, aki annak a pécsi kézigránátos gyilkosságnak volt a harmadrendű vádlottja, amelyben két ember vesztette életét még 2008-ban - írja a Bors. A férfi  szerezte be a gyilkosoknak, ezért előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt 2012-ben elítélték. 12 évet kapott.

A közösségi portálon képek, sőt videók jelentek arról, hogy milyen körülmények uralkodnak a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben, ezek között látható a patkányos és sok magamutogató is, amikor a rab nagyra növeszettt izmait mutogatja. 

Én vagyok az egyetlen ember a magyar börtönökben, aki arccal és névvel felvállalja, hogy miként bánnak az emberekkel, és milyen körülmények között kell élni a börtönökben.Nem normális, hogy moslékkal etetnek és patkányok járkálnak a folyosón! Felháborító a túlzsúfoltság, a légköbméter sem felel meg az uniós elvárásoknak - mutat  tájékozottságot is a jogait illetően B. Sándor.   

A BvOP szóvivője a lapot arról tájékoztatta, hogy a fogvatartott nevével regisztrált profilokat gyakran a hozzátartozók működtetik. Ez esetben azonban biztosan nem erről van szó, a felvételek ugyanis egyértelműen a rácsok mögött készültek. A  BvOP közölte: belső vizsgálatot indítottak az ügyben, miként fordulhatott elő, hogy egy rab a börtönből internetezzen.

Szerző

Hazatérnek a walesi bárdok

Publikálás dátuma
2017.10.20. 07:48

Fényfestéssel ünneplik a walesi bárdokat Cardiffban szombaton, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából. A Montgomeryben kivégzett 500 bárd legendáját mindenki az olvasókönyvéből ismeri Magyarországon, míg Walesben alig hallottak róla. Holnap a Keresztelő Szent János templom tornyára vetítve mutatja be a verset a Kiégő Izzók nevű magyar fényfestő formáció.

Szerző

Hazatérnek a walesi bárdok

Publikálás dátuma
2017.10.20. 07:48

Fényfestéssel ünneplik a walesi bárdokat Cardiffban szombaton, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából. A Montgomeryben kivégzett 500 bárd legendáját mindenki az olvasókönyvéből ismeri Magyarországon, míg Walesben alig hallottak róla. Holnap a Keresztelő Szent János templom tornyára vetítve mutatja be a verset a Kiégő Izzók nevű magyar fényfestő formáció.

Szerző