Szájer is beállt a fantomizálásba

Publikálás dátuma
2017.10.20. 22:44
FOTÓ: Népszava

Nem fantomokkal küzdünk, a Soros-terv megvalósítása Brüsszelben megkezdődött – állította Szájer József fidszes európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI szerint Mosonmagyaróváron pénteken. Szájer szerint az Európai Parlament illetékes bizottsága csütörtökön elfogadott egy jelentést, amelyet még a bizottság nyújtott be, és a bevándorlás kérdését igyekszik szabályozni. Ez az állásfoglalás, amelyet nem szavaztunk meg, lényegében megegyezik a Soros-terv elképzeléseivel – tette hozzá Szájer, aki ezek szerint azt is állítja, hogy ő maga Soros György embereivel dolgozik együtt.

Szerző

Dagad a zaklatási botrány - Marton továbbra is tagad

Publikálás dátuma
2017.10.20. 22:01
Marton László Fotó: Szalmás Péter
Sárosdi Lilla szerint több áldozata is lehet Marton Lászlónak, aki továbbra is tagad, felfüggesztette oktatói tevékenységét.

Schilling Árpád csütörtök este azt mondta Kálmán Olga Egyenesen című műsorában: több visszajelzést kaptak arról, hogy a felesége zaklatójának nem ez volt egy egyetlen esete, ezért végül úgy döntöttek, elárulják a nevét. Többen jelentkeztek, hogy tanúskodnak a színésznő mellett a bíróságon, hiszen nekik sok évvel korábban már elmesélte a történetet.

A Színház- És filmművészeti Egyetem hallgatói csütörtökön aláírásgyűjtésbe fogtak, hogy amíg a vizsgálat megnyugtatóan le nem zárul, függesszék fel Marton Lászlót oktatói tevékenységéből. A rendező azonban nem várta meg, hogy az intézmény lépjen: október 19-i keltezéssel levelet küldött a rektornak. „„Tisztelt Rektor Úr! Kijelentem, hogy a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok. Annak érdekében, hogy az általam annyira szeretett növendékek körében semmiféle zavar ne támadjon, a vizsgálatig, amelynek állok elébe, felfüggesztem oktatói tevékenységemet.” Palkovics László oktatási államtitkár szerint eddig nem kaptak jelzést bármiféle szexuális visszaélésről az intézményből, de felül kell vizsgálni az egyetem etikai kódexét. A konkrét ügyről annyit mondott a HVG-nek: megdöbbent.

Nagy felháborodást váltott ki az ATV csütörtöki szavazása, pontosabban a csatorna kérdésfeltevése: „Ön kinek hisz?”. Sokak szerint ezzel azt sugallják: Sárosdi állítása megkérdőjelezhető. Mások szerint azért hasznos az egyébként tényleg bizarr kérdés, mert így szembesülhettünk azzal, hogy a szavazók 33 százaléka megkérdőjelezi a vádat egy ilyen helyzetben. Rónai Egon az Egyenes beszéd című műsor végén elnézést kért a szavazás miatt. A TV2 Mokka című műsorában Istenes László (aki többször viselkedett már szexista módon élő adásban) „légyottnak” nevezte a zaklatásos esetet, később a műsorban az is elhangzott, hogy „már amennyiben Sárosdi áldozat”.

Verebes István korábban hozzászólásban támogatta Sárosdit, az Egyenes beszédben azonban azt mondta: nem lett volna szabad nevet mondania, hiszen Marton jeles rendező, sokan köszönhetik neki a karrierjüket. Emellett elismerte: egy befolyásos rendező sok mindent megtehet, és vissza is élhet a hatalmával. „Mocskos módon megaláznak nőket, férfiakat egyaránt, és ezt mindenki tudja” – mondta.

A Mozinet a hétvégén zajló Filmnapokon játszott Megtorlás című film október 23-i, 19.30-kor kezdődő vetítésének a teljes rá eső bevételét a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) számára ajánlotta fel a Metoo kampány jegyében.