Előfizetés

A kormány ne kísérletezzen a rákos betegeken!

A Párbeszéd javaslatot nyújt be, hogy a kormány vonja vissza azt a gyógyszerbeszerzési eljárást, melynek értelmében november 1-jétől a daganatos betegek számára egyféle, a legolcsóbb onkológiai gyógyszert lesz kötelező felírnia az orvosoknak. Ez súlyosan veszélyezteti a rákos betegek biztonságos ellátását, és tovább ronthatja az Európában már így is legmagasabb halálozási számokat- írja közleményében Szabó Tímea, a párt társelnöke.

Magyarországon évente több, mint 50 ezer új daganatos beteget regisztrálnak, miközben évente több mint 33 ezren halnak meg rákos megbetegedésben. Ez nem csak Európában, hanem világviszonylatban is a legrosszabb arány. Ennek ellenére az Orbán-kormány rákgyógyszer támogatása a tavalyi évben sem érte el a 2005-ös szintet, súlyos hiány van a diagnosztikai berendezések területén, és hosszú hónapokat kell várni a kezelések megkezdésére.

A beteg- és orvosszakmai szervezetek szerint kormány új intézkedése tovább ronthatja a betegek gyógyulási esélyeit. Míg korábban három-négy gyógyszer közül is választhattak az orvosok, addig jövő hét szerdától csak a legolcsóbb készítmény felírására lesz lehetőség. A Párbeszéd határozati javaslatban követeli a kormánytól, hogy vonjak vissza a javaslatot és szakmai szervezetekkel egyeztetve dolgozzanak ki egy, a betegek biztonságát is biztosító eljárást. A párt írásbeli kérdést is intéz Balog Zoltánhoz, hogy megtudjuk: mi indokolta a módosítást, és milyen adatok támasztják azt alá- zárul a közlemény.

"Nem pótcselekvés kell a nyugdíjasoknak, hanem reform"

Az MSZP szerint a nyugdíjas minimumprogram megvalósításához kormányváltás kell, amelyet csak a demokratikus ellenzék választási együttműködésével lehet elérni - idézte az MTI az MSZP frakcióvezetőjét.

Tóth Bertalan  sajtótájékoztatóján közölte: ma minden harmadik nyugdíjas nélkülöz Magyarországon, egymillióan a létminimum alatt élnek.A szocialisták emiatt egy évvel ezelőtt kezdeményezték a nyugdíjasparlament létrehozását. Ezen a fórumon a helyi nyugdíjasklubok, civil szervezetek mondhatták el, mire van szükségük a nyugdíjasoknak. A folyamat lezárásaként létrejött az Országos Nyugdíjas Parlament és ahhoz kapcsolódóan egy egyesület is megalakult.

A frakcióvezető közölte, hogy összeállítottak egy nyugdíjas minimumprogram, amelyet benyújtottak az Országgyűlésnek. Tóth Bertalan azt mondta, az LMP is csatlakozik a programhoz, bár ők másként gondolják annak megtárgyalását: ötpárti egyeztetést hívtak össze. Pótcselekvésre nincs szükség, semmi értelme ötpárti egyeztetést összehívni, amelyre a kormánypártok nem mennek el.

Kormányváltásra van szükség, annak érdekében pedig nem ötpárti egyeztetésre, nem felesleges politikai vitanapokra, nem alkotmánybírósági beadványokra, hanem a választási együttműködés kialakítására van szükség. Azok a pártok, amelyek komolyan gondolják a kormányváltást, és nem csak egyéni érdekeik mentén kívánnak politizálni, kezdjék meg az MSZP-vel közösen a választási együttműködés kialakítását - mondta Tóth Bertalan.

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer megteremtése érdekében benyújtott országgyűlési határozati javaslatot ismertetve elmondta, vállalják a 13. havi nyugdíj visszaállítását, legalább 50 ezer forintra emelik a nyugdíjminimumot, 50 százalékkal növelik az időskorúak járadékát és nyugdíjkorrekciós programot indítanak.

Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület elnöke közölte: szeretnék, ha a pártok megvitatnák a minimumprogramot, hogy azt kormányra kerülve fel tudják vállalni. A frakcióvezetőt kérdezték Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető javaslatáról, amely szerint azoknak a pártoknak, amelyek nem érnek el fél százalékot az országgyűlési választáson, vissza kell fizetniük az állami támogatást.  Tóth Bertalan azt mondta, a demokratikus ellenzéki pártok a Közös Ország Mozgalom kezdeményezésére elfogadtak egy új választójogi törvényjavaslatot.

Ha a Fidesz változtatni akar a választási eljáráson, tisztességesebbé, arányosabbá, átláthatóbbá szeretné tenni, akkor fogadja el az ellenzéki pártok által benyújtott törvényjavaslatot. A frakcióvezető közölte: a javaslatban szerepel egy olyan elképzelés, miszerint az a párt, amely nem éri el az egy százalékot a választáson, annak vissza kell fizetnie a kampánypénzt. A szocialista politikus szerint most nem "náluk pattog a labda", hanem a Fidesznél

A kannabisz orvosi legalizációja érdekében lobbiznak

A Magyar Liberális Párt Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordul és információt kér tőle arról, hogy a Fidesz frakciója hogyan tartaná elképzelhetőnek a kannabisz orvosi célú legalizációját.

A Liberálisok elnökhelyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az előzményeket ismertetve közölte, hogy habár az igazságügyi bizottság kedden elutasította a javaslatukat, de Répássy Róbert reakciója alapján úgy tűnik számukra, mintha a Fidesz is "nyitna lassacskán" a kannabisz orvosi legalizációja felé- tudósít az MTI. Sermer Ádám szavai szerint a fideszes politikus ugyanis azt mondta: ha az orvosok is támogatják a legalizációt, akkor ebben nem lát kivetnivalót. A kormánypárti képviselőnek inkább azzal volt problémája, hogy a Liberálisok első lépésként miért a büntető törvénykönyvet akarják módosítani - tette hozzá.

Egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, csak bízni tud abban, hogy Répássy Róbert nem a saját frakciójától teljesen eltérő álláspontot fogalmazott meg. A Magyar Liberális Párt megy tovább az úton, és az érintett területeket miniszterként összefogó Balog Zoltán segítségével akarja összegyűjteni az arról szóló információkat, hogy mi szükséges az orvosi legalizációhoz - indokolta, hogy miért nem a Fidesz frakcióvezetőjét keresik meg az ügyben.

Sermer Ádámot reagáltatták arra is, hogy hétfői beszédében a Jobbik elnöke kiegyezésről beszélt és azt mondta, a liberális szavazókra is számítanak. A Liberálisok elnökhelyettese kijelentette: Vona Gábor minden szavazó előtt szeretne lehetséges alternatívaként feltűnni, de hiába simogat "cuki kutyusokat" a plakátokon, a pártja továbbra is ugyanaz a párt, mint ami korábban volt. A Jobbiknak továbbra is Toroczkai László az alelnöke és Ásotthalmon meg lehet nézni, hogy mit jelent, amikor a Jobbik irányíthat egy települést. Alkotmányellenes, a vallásgyakorlást és a gyülekezési jogot korlátozó rendeleteket fogadnak el, a menekültekkel embertelenül bánnak és militarizált mezőőrséget szerveznek - fogalmazott.

A politikus véleményét összegezve azt mondta, teljesen hiteltelen, hogy Vona Gábor azt gondolja, hogy alternatíva lehet a liberális szavazók számára. Soha nem lehet alternatíva, amíg nem szakít a szélsőséges iránnyal, de kérdés, hogy egy ilyen szakítás után mi marad neki - közölte Sermer Ádám.