A Suburbicon az amerikai álom metaforája. Egy olyan kertváros, ahol van külön iskola, rendőrség, orvos, bolt és legfőképpen polgári idill – egészen addig, amíg kizárólag fehér emberek lakják. George Clooney az ötvenes évek Amerikájában játszódó filmjében is az okozza a legnagyobb problémát, hogy a kertvárosba beköltözik egy fekete család és a gyűlölet lassan lincselésbe torkollik. Clooney a történetet valós események alapján írta meg: a Pennsylvaniában található Levittownban 1957-ben a Myers család volt az első fekete família, amely beköltözött a kizárólag fehéreknek megálmodott kertvárosba, amely ezután rasszista tüntetések helyszíne volt.
A stilizált cselekményszál, mely sajnos nem csak hogy aktuális manapság, hanem direkt társadalomkritikaként is érvényes, azonban nem a film fő gerince, hanem egy parafrázis, amely a fehér polgári család degeneráltságát és működésképtelenségét mutatja be. Ennek alapja pedig a csaknem harminc éve írt Joel és Ethan Coen-forgatókönyv, amelyben egy látszólag tisztes, polgári amerikai családot látunk, amelynek tagjai először csak felbérelnek gyilkosokat a ház asszonyának (Julianne Moore) megölésére az életbiztosításból várható pénz miatt. Majd, amikor feltűnik a biztosító nyomozója (Oscar Isaac zseniálisjátéka), illetve az eredetileg felbérelt, szintén telhetetlen bérgyilkosok, a családfő (Matt Damon) rendet vág – talán mondanom sem kell, igen véres módon kulminálódnak az események. Az egyetlen ártatlan nézőpont – tehát azért mégiscsak van esély a túlélésre – Nicky-é, a fiatal gyermeké (Noah Jupe). A film üzenete egyértelmű, a stíluskavalkád bizarr, a kohézió vibráló – csak győzzük közös nevezőre hozni a látottakat. Egy próbát megér.
