Előfizetés

Havi 60 ezres alapjövedelmet ígér a Párbeszéd

Publikálás dátuma
2017.10.26. 15:29
Karácsony Gergely egy korábbi pártrendezvényen. FOTÓ: Molnár Ádám
A gyerekek után havi 30 ezer, a felnőtteknek pedig havi 60 ezer forintos alanyi jogon járó alapjövedelmet ígért csütörtöki programbemutatóján a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Javaslatuk szerint az alapnyugdíj 90 ezer, míg a nettó minimálbér 150 ezer forint lenne.

Karácsony Gergely arról beszélt, hogy pártja újraszámolta korábbi elképzeléseit. A Párbeszéd ezt megelőző a gyerekeknek 25 ezer, a felnőtteknek 50 ezer, a várandós anyáknak pedig 75 ezer forintot ígért. A Párbeszéd társelnöke hangsúlyozta, az alapjövedelem egy új társadalmi, gazdasági berendezkedésnek lehet a kiindulópontja. Ez nem csodaszer, de nagyon sok területen vannak továbbgyűrűző hatásai - fogalmazott.

Részese lehet a szegénység és nélkülözés elleni fellépésnek, emelheti a ma alacsony béreket és nyugdíjakat, és a bűnözés, az egészségügy, a munkaerőpiac területén is vannak pozitív hatásai - közölte.

Az alapjövedelem "egy forradalmi eszköz, de nem a forradalom maga", bevezetése nagyon erős szemléletváltozást és széles körű társadalmi párbeszédet feltételez - hangsúlyozta Karácsony Gergely. A bevezetés előtt népszavazást kell tartani róla, hogy legyen politikai és alkotmányos védelme is - jelentette ki.

A politikus azt javasolta, hogy ha a baloldali ellenzéki pártok nyerik a jövő évi választást, akkor 10-20 ezer fő részvételével és évi 5-10 milliárd forint ráfordítással tartsanak egy két-három éves modellkísérletet az alapjövedelemről.

A kormányfőjelölt további ígéreteket is tett, ezek között a lakhatási támogatás országossá tétele, a garantált minimumjövedelem, béremelési politika, az álláskeresési támogatás rendszerének visszaállítása és a minimálnyugdíj bevezetése is szerepelt.

Az eseményen felszólalt Bánfalvi István, a LÉT munkacsoport vezetője, aki miközben az alapjövedelem lehetséges pozitív hatásait sorolta fel, a vita lényegének nevezte, hogy annak résztvevői hogyan gondolkodnak az emberről, a méltóságról és a szabadságról. Az egyik oldalon a demokratikus humanisták, a másikon az etnikai nacionalista, fajvédő ideológiák képviselői állnak - jelentette ki.

Szentpéteri Györgyi, a Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület elnöke a legnagyobb feladatnak azt nevezte, hogy a világ több pontján is vezessék be próbaképpen az elképzelést. Három lehetséges módszer létezik, az első, amikor az állam maga határozza el a bevezetést, ilyen Finnország és ilyen lehet Skócia is - közölte.

Az önkormányzati vagy a megyei szintű bevezetés rendszere Belgiumban létezik, és hasonlóra készülnek az Egyesült Államokban, Oklahomában. A harmadik lehetőség az, amikor privát szervezetek, alapítványok biztosítják az alapjövedelmet - közölte.

Halottak napja - Több lesz a rendőr a temetők környékén (fotók)

Publikálás dátuma
2017.10.26. 15:05
Forrás: police.hu
Fokozottabb rendőri jelenlét várható a közutakon és a temetők környékén péntektől, az elmúlt évekhez hasonlóan a rendőrség munkáját a polgárőrök is segítik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség közleményében körültekintő közlekedést kért, miután várhatóan sokan indulnak útnak autóval Mindenszentek és halottak napja alkalmából, a közúti forgalom pedig az átlagos többszörösére nőhet. Arra hívják fel a figyelmet, hogy a súlyos sérüléssel járó balesetek már alacsony haladási sebesség mellett is megtörténhetnek.

A rendőrök elsősorban a forgalmat segítik a temetők környékén, de a szabálytalan közlekedőkkel szemben is fellépnek.
Ezekben a napokban a rendőrség a közút kezelőivel együttműködve számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, esetenként forgalomkorlátozást rendel el, ezért azt kérik, ne megszokásból közlekedjenek az emberek.

A rendőrség azt is javasolja, hogy az utazás megkezdése előtt az autósok ellenőrizzék autójuk állapotát, ha még nem tették, szereltessenek fel téli gumiabroncsot, a gyalogos-átkelőhelyeket pedig körültekintően közelítsék meg.

Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség közrendvédelmi és bűnügyi szolgálata is megelőzve az ilyenkor gyakrabban előforduló eseteket, például gépkocsi feltöréseket, zseblopásokat, viráglopásokat és sírrongálásokat.

A tömegközlekedést használóknak a rendőrség azt javasolja: lehetőség szerint használják a pályaudvari érték- és csomagmegőrzőket.

Paks 2 - Százhatvan milliót fizet a kormány a tanácsokért

Publikálás dátuma
2017.10.26. 14:13
Klaus Mangold FOTÓ: PETER STEFFEN / DPA
Négy különböző szerződéssel több mint félmillió euróért, azaz átszámítva összesen csaknem 160 millió forintért ad tanácsokat a kormánynak az oroszok legismertebb lobbistájaként számon tartott Klaus Mangold – tudta meg a Hír Televízió. 

A közérdekűadat-igényléssel birtokunkba került szerződések szerint nemcsak a „nukleáris energia fejlesztése” témájában, hanem a „2020 után feleződő uniós támogatások”, az „önvezető autózás”, valamint a „magyar autóipar elhelyezkedése” tárgyában is szakért a német üzletember.

Mangold egyébként annak a Rotschild bankháznak a német társelnöke, amely a Paks 2 beruházás megtérüléséről készített tanulmányt a kormánynak – az uniós szintű botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy 2016-ban az ő magángépén érkezett Magyarországra Günther Oettinger korábbi energetikáért, jelenleg digitalizációért felelős uniós biztos. A kormány akkoriban tagadta, hogy Klaus Mangoldnak szerepe lett volna a paksi bővítés uniós jóváhagyási eljárásában.