A kontinensen a demokratikus értékrendet vallók tavaly év végén attól tartottak, hogy 2017 az európai populisták előretöréséről fog szólni, amit a magyar miniszterelnök lelkesen a „lázadás évének” aposztrofált. A populista hullám szerencsére nem söpört végig Európán. Ausztriában ugyan a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt bekerül a néppárti Sebastian Kurz kormányába, az FPÖ azonban már nem akar kilépni az EU-ból. Csehországban pedig a liberális populistának nevezett Andrej Babis pártja nyerte a választást, de a legalább négymilliárdos vagyonnal rendelkező vállalkozó a választás után adott interjújában már sokkal mérsékeltebben nyilatkozott, mint a kampányban, s ha enyhén is, de elhatárolódott a Budapest-Varsó tengelytől.
Így kissé váratlan, hogy az EU-t ismét egzisztenciális válság fenyegeti, onnan, ahonnan az idén legalábbis senki sem várta: ismét felerősödhetnek a szeparatista mozgalmak. Ha a katalán válságot nem oldják meg úgy, hogy mindkét fél - mind Madrid, mind Carles Puigdemont kormánya - győztesként ünnepeltetheti magát, az felerősítheti a korzikai, a skóciai, de még akár a bajorországi függetlenségi mozgalmakat is, sőt ismét előtérbe kerülhet, hogy meddig marad egységes állam Belgium.
A katalánok megorroltak Brüsszelre, hogy nem foglal állást a kérdésben, közvetíteni sem hajlandó, ráadásul az egységes Spanyolország mellett tett hitet, az Európai Bizottságnak azonban nem is lehet feladata a konfliktus megoldása. A katalán elszakadás hívei szeretik elengedni a fülük mellett, hogy nem maradhatnak automatikusan EU-tagok, végig kell járniuk a szamárlétrát. A felvételük nyilván nem tartana addig, mint mondjuk a miénk, de sem a katalánok, sem a spanyolok érdeke nem lehet, hogy őrzött határ válassza el őket egymástól.
Ahhoz azonban, hogy ez örökre csak lidérc, rossz álom maradjon, felelős vezetőkre lenne szükség. S ha Puigdemont és Rajoy képtelen felülemelkedni önös érdekein, akkor közös Európánkat robbanthatják fel. Olaszországban még nincs szó az északi országrész elszakadásáról, de a katalán válság elhúzódása nyomán sokan ismét Padánia megalakítását követelhetik. Intő jel, hogy a múlt hétvégi venetói népszavazáson majdnem 60 százalékos részvétel mellett 95 százalék voksolt a kiterjedt önrendelkezésre, ami elsődlegesen azt jelenti, hogy maga a régió rendelkezne adóbevételei felett. Bár az olasz kormányt semmi sem kötelezi arra, hogy számításba vegye a választás eredményét, Rómának tanulnia kell Madrid hibáiból: ha gőgös magabiztossággal söpör le minden kiterjedt autonómiára vonatkozó elképzelést, azzal csak olajat önt a tűzre.
A katalán ügy megoldása azért is fontos, mert így elterelődik a figyelem azokról az országokról, amelyek rendre szembemennek az EU alapértékeivel. Márpedig azok, akik „homo brüsszelikuszokról” beszélnek, s ellenségnek állítják be a Bizottságot, aligha szolgálják Európa egységét.
A populista veszély messze nem múlt el. Ezért is kell rendet tenni a fejekben Kelettől Nyugat-Európáig. Ehhez azonban felelős vezetőkre lenne szükség. És itt kezdődnek az igazi bajok...
