Tatabánya;gumigyár;

2017-10-27 07:25:00

Gumiabroncs fellegvár lett Tatabánya

Magyarország nem sikersziget, hanem Közép-Európa része, amelynek országai együtt emelkednek fel - mondta Orbán Viktor kormányfő a gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone 85 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházásának átadásán tegnap, a Tatabányai Ipari Parkban.

 A miniszterelnök azt a meglepő kijelentést tette, hogy ha a négy visegrádi ország teljesítőképességét nem számoljuk, akkor az Európai Unióban szinte nincs növekedés. Ezzel szemben az idei első félévben Románia 5,7, Lettország 4,8, Svédország 3,9 és Hollandia 3,8 százalékkal növekedett, de még Németország is 2,1 százalékkal bővült. A Bridgestone tatabányai üzeméről Orbán Viktor elmondta, hogy a japánok az eredeti üzem mellé az eredetinél kétszer nagyobb, 97 200 négyzetméteres gyárat építettek, amelynek révén 500 új munkahely jött létre. A beruházáshoz a magyar kormány közel 2,4 milliárd forint támogatást adott. Emlékeztetett arra, hogy az Európán kívüli országok közül Japán a második legnagyobb befektetőnek számít az országban, 151 japán cég 30 000 dolgozónak ad munkát.

Az egykori bányászvárosban és környékén a helyi "iparpolitikának" köszönhetően sikerült annyi új munkahelyet teremteni, hogy szeptemberben csak 2,7 százalékos volt a munkanélküliség, ami gyakorlatilag teljes foglalkoztatást jelent. Topolcsik Melinda, a társaság ügyvezetője elmondta, a felavatott beruházással a korábbi, évi 1,8 millió legyártott abroncs helyett 3,6 millió darabot állíthatnak elő, és 2020-ig ezt a kapacitást is megdupláznák. A dolgozók létszáma 361-ről 1100-ra nőtt, ezzel a vállalat Komárom-Esztergom megye egyik legjelentősebb foglalkoztatója.