kormány;Munkástanácsok;

2017-10-27 07:08:00

A kormány szakít, ha tud

 Ma reggel fél 9-kor négy szakszervezeti konföderáció vezetői vitatják meg, milyen következményekkel jár a bejelentés, hogy a kormány hamarosan stratégiai partnerségi megállapodást köt a Munkástanácsok Szövetségével. 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kezdeményezésére összehívott helyzetértékelés után közös nyilatkozat kiadására készülnek a megdöbbent érdekvédelmi szövetségek. Őket ugyanis – ahogy a munkavállalói oldal soros elnöke fogalmazott lapunknak - derült égből villámcsapásként érte a hír, arról előzetesen semmit nem tudtak. Mészáros Melinda azt természetesnek nevezte, hogy a más-más szakmákban jelenlévő szakszervezetek érdekei eltérők lehetnek, de egy kormánnyal kötött külön megállapodást elfogadhatatlannak tart a Liga Szakszervezetek vezetője.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke tegnap reggel a Klubrádióban próbálta csökkenteni a szerdán bejelentett alku súlyát, mondván, a felajánlott külön egyezség csak egy további lehetőség a párbeszédre, s a gesztus az egész szakszervezeti mozgalomnak szól. A többiek azonban nem kérnek belőle, szerintük a kormány célja a szakszervezeti mozgalom megosztása és ezzel gyengítése, hiszen a közvélemény egybemossa a konföderációkat és könnyen kimondja az általános ítéletet: a szakszervezetek lepaktáltak az eddig tőkebarát kormánnyal, s ezzel elfordultak a dolgozóktól. Telefonos megkeresésünkre volt, aki úgy fogalmazott: az utóbbi másfél évben kialakult jó együttműködést akarja így megbontani a kormány, más a szociális párbeszéd szétvert országos rendszerének visszaállításában látja a megoldást, hogy ilyen külön alkuk ne születhessenek, de az is felmerült, hogy a kormány a legkisebb és ezért a legkönnyebben kezelhető tömörülést akarja kiemelni a sorból, hogy szétverje az egységet.

Egyáltalán nem tartják azonban kizártnak azt sem, hogy Palkovics Imre csapdába sétált, szakmai kérdésekről akart tárgyalni a kormánnyal, ennek végén azonban a stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott, Nyitrai Zsolt bejelentette a partnerségi megállapodást, sarokba szorítva a szakszervezeti vezetőt. A Fidesz politikai eszköztárában nem ez lenne az első eset, amikor a csapdába csalt partner mozgásképtelenné válik, tudnának erről mesélni régi kisgazdák és demokrata fórumosok eleget.