Ártatlan gyilkosnő, vagy csábító démon?

Publikálás dátuma
2017.10.27 07:45
Margaret Atwood - Fotó: Michal Cizek / AFP
Fotó: /
Nem az igazság, hanem érdekek, előfeltevések és a hallgatóság szabja meg, milyen történeteket mesélünk. Margaret Atwood Alias Grace című regénye most jelent meg magyarul, a sokak szerint ártatlan gyilkosnőről szóló történetből sorozat is készült.

Ártatlan áldozat vagy csábító, gyilkos démon a közvélemény szemében Grace Marks, Margaret Atwood Alias Grace című, magyarul most megjelent regényének nőalakja. A könyv részben arról szól, hogy a női gyilkosra általában a társadalom ebben a végletes kettősségben tekint, míg a férfi gyilkost cselekvőnek és biztosan bűnösnek tartja. Részben pedig arról, hogy az eseményekről elmondott különböző történetek közül gyakran megszökik az igazság. Leginkább azért, mert az elbeszélők nem megbízhatóak: senki sem mond mindig igazat és nem lehet tudni, ki, mikor emlékszik valójában vagy felejt szándékosan.

A könyvet Atwood 1996-ban írta, most a Netflix csinált belőle egy hat órás minisorozatot, amelyet novemberben lehet majd látni. A regény igaz történeten alapul: Grace Marks-ot az 1840-es évek Kanadájának leghírhedtebb gyilkosnőjeként tartották számon, de nem derült ki pontosan, mi történt és ez a regény tétje sem az, hogy utólag kiderítse, bűnös volt-e a nő. Az ír bevándorlócsaládból származó szobalányt 16 évesen ítélték el azért, mert a vádak szerint megölte munkaadóját és annak házvezetőnőjét, mindebben pedig partnere volt állítólagos szeretője, a házban dolgozó szolgáló. A férfit felakasztották, Grace azonban megúszta a halálos büntetést. Elmegyógyintézetbe, majd egy fegyházba került, ahol az igazgatónő amellett, hogy bevonja a házimunkába, mindenkinek úgy mutogatja, mint egy cirkuszi állatot. Egy bizottságot is alakítanak, hogy bebizonyítsák Grace ártatlanságát, ezért hívják meg a fiatal elmeorvost, aki a korabeli pszichológia módszereivel, álmok, elfojtott emlékek előbányászásával próbálja feltárni az eseményeket. Az ő beszélgetéseikből, szemtanúk leírásából, újságcikkekből és fiktív levelekből áll a kötet, amelynek a végén az olvasó is tanácstalan marad. Grace állítólag nem emlékszik arra, mi történt, és a fiatal doktor sem tudja ezt feltárni, ahogy azt sem tudja megítélni, hogy ki mond igazat és ki nem. Gyakran nem is hazudnak ezek az elbeszélők, egyszerűen csak azt látják Grace-ben, ami a saját előfeltevéseinek megfelel és eszerint szelektálnak, nagyítanak a történetekben. Ilyen feltevés a női gyilkoshoz kapcsolódó sztereotípiákon kívül az is, hogy a szegény sorból érkezett Grace és a szolgáló társadalmi helyzetéhez az erőszakot, a szexualitást és a tisztátalanságot kötik, míg mások veleszültetett előkelőséget is látnak a lányban.

Atwood műveiben kiemelt szerepet kap a nők elnyomásának, kiszolgáltatottságának és kihasználtságának a témája, az Alias Grace-ben pedig ehhez kapcsolódik egy áltanosabb probléma: nem az igazságkeresés, hanem az irányítja a történeteinket, hogy aki beszél, az kinek mondja, amit mond és miért. Ez pedig nemcsak a regény világában igaz és nemcsak a 19. századra érvényes. Atwood szövegei nagyon aktuálisak, és ez már akkor bebizonyosodott, amikor az 1985-ben írt A szolgálólány meséjéből készült sorozat hatalmas siker lett. A könyvet már korábban is feldolgozták, de a disztópia, amely a nők tenyészállatként kezelését mutatja be egy diktatúrában és az ellenállás és túlélés lehetőségeit kutatja az elnyomásban igazán Donald Trump Amerikájában lett borzongatóan valószerű. Még akkor is, ha a sorozatot már az elnökválasztás előtt elkezdték forgatni.

A Twitteren is aktív írót nagy esélyesnek tartották, de nem kapta meg az irodalmi Nobelt, az egyik legpolitikusabb irodalmi díjat, a német könyvszakma békedíját azonban az Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár által megnyitott Frankfurti Könyvvásáron október közepén igen. A díjjal az emberi jogok védelmezőjeként fellépő és közéleti kérdésekben gyakran megszólaló írónő elnyomással szembeni kiállását díjazták a majd 280 ezer látogatót vonzó fesztiválon. A díj kuratóriuma szerint Atwood világlátását a humanitás, az igazságosság és a tolerancia határozza meg, műveiben pedig megmutatja, hogy a normalitás hogyan fordulhat embertelenségbe. Az író Frankfurtban elmondta, az emberek Európában úgy tekintenek az USA-ra, mint a demokrácia, a szabadság és a nyitottság világítótornyára. Viszont az idők változnak és sosem volt a világ annyira közel a sötét 30-as évek totalitarizmusához, mint most.

Névjegy
Margaret Eleanor Atwood (Ottawa, 1939.) Man Booker-díjas kanadai író, költő, kritikus és aktivista. Több mint negyven könyvet írt, legismertebb A szolgálólány meséje. Gyakori témái a nők helyzete, emiatt feminista írónak is nevezik, az elnyomás és a hatalom működése, Kanada nemzeti identitása, környezetvédelmi és emberi jogi kérdések.

2017.10.27 07:45

A színkeverés mesterei a Müpában

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:49

Fotó: Müpa/
A kiváló kölni zenekar kivételesen bőkezűen bánt a hangszínekkel mind Mendelssohn, mind Mahler művének előadása során.
Isabelle Faust Kurtág Doloroso című művét játszotta ráadásként, ezzel tovább erősítette a kontúrjait annak a képnek, amit a versenymű előadójaként rajzolt fel magáról. Megmutatta ismét, hogy a hegedülésben a hangszeres játék csak eszköz, a lényeg, hogy értékes műveket játsszunk, a bennük rejlő gondolatokra irányítva a figyelmet. A német hegedűs a rá jellemező technikai fölénnyel szólaltatta meg Mendelssohn közismert dallamait is, ez, és a szintén sokszor hangoztatott elmélyült előadásmódja azonban arányban állt egymással, utóbbi nem telepedett rá a műre. Az első tétel fülbemászó dallamait, a lassútétel melankóliáját, a zárótétel könnyedségét a helyén kezelte, szép és elismerésre méltó olvasatát kivitelezve a darabnak. Már itt kiderült, a Gürzenich zenekar átlagon felüli képességekkel rendelkezik a hangszínek kikeverése terén: sokszor hívta fel legalább olyan erővel fel magára a figyelmet, mint a szólista.
A zenekar messzire nyúló hagyományokkal rendelkezik, ők mutatták be 1904-ben a Mahler szimfóniát is a szerző vezényletével. François-Xavier Roth négy éve áll a zenekar élén, és úgy tűnik, nem nyúlt mellé a város, amikor zeneigazgatónak választotta – ő az opera vezetőkarmestere is – az egykori fuvolistát. Olyan forradalmi tett is fűződik nevéhez, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozatának korabeli hangszereken való előadása, a mű bemutatójának százéves évfordulója tiszteletére hat évvel ezelőtt. Ilyenkor persze el kell hagyni a Roger Norrington által sokszor kárhoztatott vibrátózást, vagy legalább is korlátok közé kell szorítani, hogy az általa „hollywoodi glamournak" nevezett megszólalási mód ne telepedjen rá hangzásra. Ez az olyan csillogó-villogó mai hangszerek használatakor is fontos, mint amilyenekkel most ült ki a színpadra a zenekar, mert ez kell ahhoz, hogy Mahler néha kegyetlenül metsző szólamai kiteljesedhessenek. Kiváló volt a rézfúvós szekció, ha szólózni, ha együttesen harsogni (nem harsánykodni) kellett, de nem maradtak el tőlük a fuvolások, klarinétosok, oboások és a fagottosok sem. Olyan szintű zenekari munka volt ez, ami már önmagában is sikerre ítéli egy olyan hatalmas - majd hetven perces - bonyolult mű előadását, mint az 5. szimfónia. Nehézségekkel teli utat kell bejárniuk a zenészeknek, az első tétel kezdő trombitaszólójától,a gunyoros gyászindulótól, a szerelmi vallomásként írt Adagiettón, és a többi tételen keresztül a zárótétel kontrapunktikus forgatagán át az utolsó hangig. Ha egy zenekar képes ezt a gazdagságot a maga teljességében, hiányosságok nélkül bemutatni, már nagyon sokat tett az élményért. De a kölniek ennél szerencsére jóval többre voltak képesek, a hangszíneik sokszor önálló előadói alkotóeszköznek tűntek. François-Xavier Roth csak azt a kérlelhetetlen élességet nem tudta hozni, ami a legjobb előadásainak sajátja. Hiányzott az a bizonyos életigenlés, ami az Alma Mahler iránti szerelem tükröződése, ami a sokszor kegyetlen hangzások után sejlik fel. E kettősséget kontúrosabban lehetett volna érzékeltetni. Infó: Mahler 5. szimfónia Isabelle Faust hegedű Gürzenich Zenekar Karmester: François-Xavier Roth Február 15. Müpa 
2019.02.17 15:49

A popkultúra átütő ereje - Újra Budapesten koncertezett Guido és Maurizio de Angelis

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:32

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Guido és Maurizio de Angelis újabb budapesti fellépése nem csupán egy koncert volt. Már a két évvel ezelőtti produkciójuknál is egyértelmű volt, hogy itt nem csak a zene a fontos, a dalok túlmutatnak önmagukon. A két olasz dalszerző és előadó ugyanis számos Bud Spencer mozis örökzöldnek írta a zenéjét. Így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az ítész mit gondol a zenék virtuozitásáról (vagy annak hiányáról), mivel ezek a nóták alapvetően nem színpadra, hanem filmzenének készültek. Tehát egy egészestés mozgókép atmoszférájának az erősítésére. Mivel Magyarországon a tévékultúra tett arról, hogy Bud Spencer és Terence Hill pofozkodós filmjeit még az is kívülről fújja, akinek nem állt szándékában rajongóvá válni, de nem tudta kikerülni a popkulturális nyomást. Így az is meghatódik a címadó dallamok felhangzásakor, aki nem tudja kívülről az összes Piedone epizódot. De így van ez Guido és Maurizio de Angelis a magyar piacon szintén kultikussá lett Sandokan című tévésorozat főcímdalával is, melynek magyarosított változatát annak idején a Neoton Família is nyomta – bárcsak feledni tudnám ezt az élményt. De nem ez volt az este csúcspontja, hanem a Különben dühbe jövünk című filmben felhangzó nóta, a Dune Buggy, amely kisebb táncot is generált az amúgy ültetős koncerten. A koncert sztárvendége maga Terence Hill volt, aki szerencsére nem énekelt, inkább csak mesélt a Bud Spencerrel való közös élményeiről, arról, hogy mennyire tiszteli Guido és Maurizio de Angelis-t és persze a kortársukat, Ennio Morricónét, akivel a Nevem: Senki című produkcióban dolgozott együtt. Sajnos, ahhoz túl távol voltam, hogy megkérdezhessem: Sergio Leone csak besegített, vagy titokban tényleg ő rendezte ezt a filmet? De Hill nem is ezért volt itt elsősorban, hanem azért, mert ő volt az arca és védnöke a annak a jótékonysági akciónak, ami a koncerten zárult: egy eredeti (nem a Különben dühbe jövünk-ben rommá tört) autóra, a Dune Buggy-ra lehetett licitálni, a befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház kapja meg.  Infó: Guido and Maurizio de Angelis február 16. Papp László Budapest Sportaréna
2019.02.17 15:32
Frissítve: 2019.02.17 18:11