csempészet;cigaretta;NAV;

2017-10-27 10:57:00

Kétszázmilliós cigarettafogás az M3-as autópályán

Csaknem kétszázmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy magyar rendszámú kamion rakterében az M3-as autópályán - közölte a hatóság sajtóreferense.

Simon Béla elmondta, a járőrök a sztráda horti pihenőjénél állították meg a teherautót, amely az okmányok szerint almát szállított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Ausztriába. A rakomány átvizsgálásakor bukkantak az üres almáskonténerekre, valamint tizennégy raklapon fekete nejlonzsákokba rejtett dohányárura.

Az elkövetők a kamion elejébe pakolták a cigarettát és a hátuljába az almáskonténereket, abban bízva, hogy megtéveszthetik a pénzügyőröket. Az ellenőrzéskor azonban előkerült százötvenezer doboz adózás alól elvont, ukrán zárjegyes cigaretta - ismertette a sajtóreferens.

A pénzügyőrök a cigarettát, a kamiont, illetve a kamion utasteréből előkerült négymillió forint összegű eurót is lefoglalták, az ügyben a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói nyomoznak orgazdaság miatt. A kamiont vezető férfit gyanúsítottként kihallgatták, jelenleg előzetes letartóztatásban van - tette hozzá Simon Béla.