Számtalanszor leírtuk a tavaly júliusi törökországi puccskísérlet óta, hogy „tömeges” tisztogatást folytat az Erdogan rezsim. A jogvédők napokban zajló pere viszont az ellenkezőjét bizonyítja: valóban tömegméretűnek tűnnek a letartóztatások és elbocsátások, de ha figyelembe vesszük, hogy egy 80 milliós országról van szó, akkor az 50, illetve 150 ezer rengeteg ugyan, de nem „tömeg”. A szemünk előtt épülő új török diktatúra a tényleges vagy potenciális vezetőket, hangadókat iktatja ki épp azért, hogy a tömeg kezelhetővé, manipulálhatóvá váljon.
Általános séma ez, csupán a kiiktatás módja különbözik annak függvényében, mennyire gyökeresedett meg az adott országban az önkényuralom. Törökországban a szükségállapot örve alatt gondolkodás nélkül börtönbe csukják a rendszernek nem tetsző „elemeket”, a formálisan még demokráciaként működő autoriter rezsimekben a jogrendszert szabják a vezető kénye-kedve szerint, mint például Oroszországban. Az ebbe az irányba kacsingató „demokráciákban” már csiszolgatják a jogrendszert, kiüresítik-lenyúlják az intézményeket és a tömegtájékoztatást, de a mocskos munkát még nem a rendőrséggel, bírósággal végeztetik el, hanem profi kommunikációs kampányokkal mérgezik a tömeget. Még csak médiájuk segítségével, hiteltelenítés révén próbálják kiiktatni mindazokat, akik nyilvánosan szembefordulnak a hatalommal.
Nem véletlen, hogy ezekben az országokban gyakorlatilag már nincs cselekvőképes ellenzék, annak részei már egymást falják fel ahelyett, hogy a közös ellenfél-ellenséggel együttes erővel szállnának szembe. Egymásban sem bíznak, mert már mindenkit bemocskolt egy-egy kampány. A hatalom pedig gondoskodik róla, hogy ha „új veszély” tűnik fel, arra is azonnal profi módon ugrik a gépezet. Nem számít, hogy igaz a vád vagy sem, a „szél fúvatlan nem indul” pszichózis működik. Törökországban ezért lesz mindenki terrorista, s hogy ne váljon unalmassá, új szitokszavakat gyártanak – itt épp a gülenista a menő.
Erdogan számára a hadsereg és az igazságszolgáltatás az első számú veszély, ezért is csapott le elsőként e réteg ismertebb személyiségeire a rezsim. Majd következtek az ellenzéki politikusok, a nagy tekintélyű egyetemi, iskolai tanárok, akik „tömegeket” fertőzhetnek meg nézeteikkel, az újságírók, akiknek szavai még szélesebb körbe eljutnak. Ezután kerültek sorra a jogvédők, akiknek hangja távoli országokba is elhallatszik. A nyáron letartóztatott 11 jogvédőből 10-et óvadék ellenében szabadlábra helyezett a bíróság, de az ellenük folyó eljárás, a terrorizmus bélyege maradt. Ám közülük a legismertebb, az Amnesty International helyi elnöke, Taner Kilic továbbra is rács mögött várhatja ítéletét. Mert ő már kiemelkedett a tömegből, valós veszéllyé vált.
Profi munka, tekintve, hogy ez a mai török rezsim is úgy indult néhány éve, hogy Erdogan és szűk köre először lenyúlta a gazdaságot, a demokratikus intézményrendszert, majd megalkotta saját hívó és szitokszavait, saját ellenségképét és figuráit. Olyan ellenségeket, akik ma már vagy emigrációban, vagy rácsok mögött vannak.
