erőmű;Mura;vízerőmű;

2017-10-30 10:20:00

Nyolc vízerőmű épül a Murán – A zöldek tiltakoznak

A tervek szerint hamarosan megépülhet az első vízerőmű a Murán, amely komoly hatással lehet a Dráva baranyai szakaszának ökoturizmusára és élővilágára. A Mura körülbelül ötven kilométer hosszan érinti Magyarországot.

– A Hrastje-Mota melletti vízerőmű megépítésére vonatkozó környezeti hatásvizsgálati jelentés is arra a következtetésre jutott, hogy az építés káros hatással lenne a környezetre – mondta a bama.hu-nak Toldi Miklós, a Dráva Szövetség elnöke. – Ráadásul nem csupán Szlovéniában veszélyeztetné az egyedülálló folyót, annak élőhelyeit és fajait, hanem jóval messzebb, a magyar Mura- és Dráva-szakaszon is éreztetné hatását. Bízunk benne, hogy ez nem történhet meg.

A Mura szabad folyását a nyolc vízerőmű holt tározók láncává alakítaná Szlovéniában, ezáltal a tározók alatti területen a folyó teljesen megváltozna. A gyakori vízszintingadozás miatt a folyómeder süllyedni kezdene, ezáltal az ártéri erdők és a holtágak vízellátása romlana, a vízerőmű pedig a halak természetes vándorlásának is gátat szabna.

Az élővilágot érintő káros hatások mellett az ökoturizmus is veszélybe kerülne: jelenleg ugyanis a feltételek adottak ahhoz, hogy a Murán és a Dráván népszerű kenutúrák a szlovén Mura-szakaszról induljanak, de az élővilág pusztulása és a vízerőmű miatt ez a lehetőség nagy eséllyel megszűnne – tette hozzá Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhely-védelmi programvezetője.

– Horvátországgal közös folyónk a Dráva, védelme is közös feladat – hangsúlyozta Toldi Miklós.

A komplex vízerőmű-építést a folyó több mint ötven kilométeres szakaszán tervezik.

A természetvédők számára elfogadhatatlan lépés a Mura és a Dráva ilyen mértékű károsítása. Ezért kérnek arra minden érintettet Szlovéniában, a szomszédos országokban, sőt, az egész világon, hogy írják alá a Szlovénia környezetvédelmi és területrendezési miniszterének, Irena Majcennek címzett petíciót, amelyben a WWF Magyarország arra szólítja fel: ne engedje a vízerőművek megépítését.