korszakváltás;indulás;E-egészségügy;

2017-11-01 06:00:00

E-egészségügy - Változásmentes korszakváltás

Senkinek sem veszélyeztethetik az ellátását a november elsejei egészségügyi korszakváltás esetleges döccenői – igyekezett meggyőzni az újságírókat Vartus Gergely, az e-egészségügyért felelős miniszteri biztos hétfőn. Minden úgy fog történni az egészségügyi ellátásban, mint eddig. S mindezt az sem írhatja fölül, hogy november elsején csak ügyeleti ellátás van országszerte. Mint mondta: az új rendszert úgy fejlesztették ki, hogy ne kelljen a "napi rutinokat" megváltoztatni, tehát nem új szoftvert hoztak létre, hanem a már meglévő informatikai rendszerek "mögé" fejlesztették ki az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT).

"Ha probléma adódna, akkor sem lehet baj", mert akkor az orvos a hagyományos módon ellátja a beteget, receptre írja a gyógyszert és azt a patikában, ahogyan eddig, ezután is kiadják azt. Legfeljebb az ellátással kapcsolatos adatok csak később kerülnek az elektronikus térbe. Az orvosoknak a jövő év végéig egyébként is oda kell adniuk a betegeknek a hagyományos recepteket is. Ezzel, mint eddig is, a megszokott módon lehet kiváltani a gyógyszereket. 2019-től ugyanakkor már csak felírási igazolás lesz, és azt is csak azok kapják, akik kérik. Ha valaki nem kéri a gyógyszer felírását papíron is, annak a patikaszer kiváltása erősen hasonlít majd egy banki tranzakcióra: a páciensnek igazolnia kell magát taj-számával, és a hagyományos személyi igazolvánnyal. Ha nincs nála a recept, de van chipes e-személyije, akkor ez is elég lesz, hogy megkapja a gyógyszerét. Ha nincs e-személyije, akkor hagyományos személyi igazolványával és taj-kártyával is megkaphatja a készítményeket.

Azt Vartus Gergely is elismerte, hogy az indulás előtti utolsó napokban még vannak szolgáltatók, köztük háziorvosok, akiknek egyelőre nem sikerült regisztrálniuk magukat a rendszerben, s amíg ez meg nem történik, addig nem tudnak e-receptet, e-beutalót írni, sőt, nem tudják pácienseik leleteit sem megnézni. De ez nem okozhat fönnakadást a betegellátásban – állította. A miniszteri biztos beszélt arról, is, hogy az okmányirodák kedden is két órával hosszabb nyitva tartással várják azokat az egészségügyi dolgozókat, akiknek nem sikerült kiváltani az e-személyit. Az orvosoknak, a gyógyszerészeknek és egyéb szakembereknek ugyanis erre van szükségük a rendszerbe való bejelentkezéshez. Hozzátette: az ellátóknak 24 órás callcentert működtetnek, az állampolgárok pedig a 1818-as számon kaphatnak segítséget.