Aurora;

2017-10-31 17:53:00

Újra nyert az Auróra

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a ma kihirdetett jogerős ítéletével hatályon kívül helyezte a Józsefvárosi Önkormányzat jegyzőjének az Auróra-Kert bezáratásáról hozott határozatát - jelentette be a közkedvelt közösségi helyet működtető kft. ügyvédje, a Magyar Helsinki Bizottság lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A bíróság megállapította, hogy a jegyzőnek nem volt jogalapja a bezáratásra, mert az általa hivatkozott településkép-védelmi problémáknak nincs közük a Kert kereskedelmi működéséhez.

Ez már a második olyan eljárás, ahol az önkormányzattal szemben az Aurórának adtak igazat a hatóságok, bíróságok. Még augusztusban az Auróra Kioszkot bezárató önkormányzati határozatot semmisítette meg a Fővárosi Kormányhivatal. Ennek köszönhetően indulhatott újra a közösségi ház kantinja - emlékeztet közleményében a Helsinki Bizottság, melynek ügyvédje az Aurórát üzemeltető Marom Klub Kft.-t képviselte mind a Kormányhivatal előtti, mind a mostani bírósági eljárásban.

A rendőrök – ahogyan arról a Népszava is beszámolt – június közepén szállták meg az Aurórát. A nagyszabású akció szerény eredményt hozott. Egyetlen dílert, drogterjesztőt sem sikerült elkapni, az egy embernél talált legnagyobb „kábítószergyanús növényi anyag” mennyisége sem érte el a 2 grammot.

Az intézkedés 14 órán keresztül tartott, 117 embert igazoltattak, 15 huszonéves fiatalt állították elő – mondta akkor lapunknak Lukács Áron, az Auróra kommunikációs koordinátora. Közlése szerint az előállított fiatalok mindegyikénél házkutatást tartottak. Volt közöttük olyan, akinél a rendőrök semmit nem találtak: ennek ellenére őt is előállították, nála is házkutatást tartottak. A józsefvárosi önkormányzat rendőri kezdeményessel, lakossági nyomással, közbiztonsági érdekkel, részben pedig a „vonatkozó engedély” hiányával indokolta a bezárást.