Marton László;Marton-ügy;

2017-11-01 11:09:00

Marton Lászlót szexuális zaklatás miatt rúgták ki egy kanadai színházból

"Két éve egy hivatalos belső vizsgálat után a Soulpepper megállapította, hogy Marton szexuális zaklatást követett el, és ezért a közte és a színház között fennálló kapcsolatot azonnal és véglegesen meg kellett szakítani" - írta a kanadai Soulpepper Theatre Company közleményében, amelyet a 444 szemlézett.

A Canadian Press hírügynökség által ismertetett közlemény szerint jóval a Sárosdi Lilla által kirobbantott hazai botrány előtt, 2015 végén a színház közösségének egyik tagja nyújtott be panaszt, majd nem sokkal később előkerült egy másik sértett is. A színház azt állítja, azért nem tettek további lépéseket és azért nem árulnak el most sem részleteket, mert az áldozatok szerették volna megőrizni az anonimitásukat. 

Miután azonban értesültek a magyarországi botrányról, a színház két igazgatója külön összejövetelt tartott a munkatársaknak, ahol újra felhívták a figyelmet arra, milyen eszközök állnak rendelkezésükre a szexuális zaklatások ellen.

A 444 megjegyzi, hogy Marton László különösen büszke volt külföldi sikereire, életrajzi könyvében ezekről hosszan beszélt. A torontói Soulpeppernél féltucatszor rendezett és az akadémiájukon is tanított.