kormány;LMP;Magyar Hospice Alapítvány;

2017-11-02 13:18:00

Az LMP Balog Zoltánhoz fordul a Hospice Ház ügyében

A Magyar Hospice Alapítvány tájékoztatása szerint heteken belül bezárhatják az ország egyetlen felnőtt hospice házát, mivel nem áll rendelkezésre a működéshez szükséges pénzügyi fedezet, a kormánytól pedig hiába kérnek támogatást. Az LMP szerint ez elfogadhatatlan, és felszólítja az emberi erőforrások miniszterét, hogy haladéktalanul biztosítsa az Alapítvány működéséhez szükséges feltételeket - írja közlemény Ábrahám Júlia az LMP Országos Elnökségi tagja.

Az alapítvány főleg daganatos betegek életvégi ellátását végzi, eddig több mint tízezer betegnek és családjának segítettek a legnehezebb időszakban. Olyan tevékenységet végeznek, amellyel az emberi méltóság az utolsó percig megőrizhető. Az LMP álláspontja szerint munkájuk az egészségügyi ellátások szerves része, amelyet az állam szinte semennyire nem tud megoldani, ezért a Szél-kormány a közegészségügy részévé fogja tenni a hospice ellátást. Az LMP törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak közpénz-vagyona a megszűnésüket követően visszaszálljon az államra. Az LMP álláspontja szerint ugyanis a jegybanki alapítványok pazarló és korrupt kiadásai helyett, a kormánynak haladéktalanul biztosítania kell valóban kiemelkedő munkát végző alapítványok, így a Magyar Hospice Alapítvány működését, ugyanis az emberi méltóság nem lehet pénz kérdése - zárul a dokumentum.