Szabad kémény

A radikális rezsicsökkentés első hősi halottját úgy hívják, hogy kéményseprés. A népszerűségkeresés görcsös igyekezetében a szolgáltatás ingyenessé tételével ugyanis egy olyan szolgáltatást vert szét az Orbán-kormány, amelynek szakmai utánpótlása korábban is csak nyögvenyelősen volt biztosítható. Aztán amikor a Belügyminisztériumban konstatálták, hogy az ingyenesség vonzereje miatt megnövekedett feladatoknak az iparosok helyére berántott katasztrófavédelem képtelen eleget tenni, akkor az egylakásos épületek kötelező kémény- és tüzelőberendezés ellenőrzését a törvény erejénél fogva megszüntették.

Hiábavalónak bizonyult a köztársasági elnök intelme: "Az önkéntes, megrendelésen alapuló kéményseprő-ipari szolgáltatás - a mintegy 50 éve működő rendszerhez képest - radikális biztonsági szint csökkenést jelent, és az életveszélyes helyzetek számának jelentős növekedését eredményezheti. A nemzetközi tapasztalatok szerint a balesetek száma többszörös azon országokban, ahol az önkéntességen alapuló rendszer működik." Az országgyűlés kormánypárti többsége második olvasatban sem tágított. A tiltakozók felettébb vegyes csapata - Áder János mellett Tarlós István főpolgármester, az ombudsman helyettese, a mentők, a tűzoltók, a szakszervezeti vezetők és természetesen az ellenzéki pártok - aggodalmán felülkerekedett a Fidesz gőgje. Magyarországon viszont 600 ezer olyan kéményt tartanak nyilván, amely csak erős fenntartásokkal alkalmas a füstgázok elvezetésére, ebből 100-150 ezer az életveszélyes.

A helyzet már az ingyenesség bevezetése előtt sem volt rózsás. A vállalkozók kéményseprőiktől napi százezer forintos árbevételt követeltek meg, miközben egy ellenőrzés átlagára háromezer forint volt. Most a katasztrófavédőket is hajthatja a teljesítménykényszer, naponta 34 címhelyet kell felkeresniük. Már amikor elégségesnek ítélte a kormányzat a kétévenkénti ellenőrzést, a szénmonoxid okozta halálos mérgezések száma az addigi 11-ről 28-ra duzzadt. Ők voltak "a szabad kéményseprés jogának" első áldozatai.

Szerző
Bonta Miklós

Tüzes ló - A jóisten füstöt szív

Viszi a kertbe a forró teát, gőze mintha egészen a nyárfáig szállna, olyan hideg van. A csicsókáknál csavarodik egyet a párafelhő, belekap a a szomorú-száraz szedrekbe, kibillen a kecskerágóknál, fordul vissza a fagyos fodros kelnél, hogy aztán szinte beleütközzön az akadályként magasodó betonba. Támfal épül, masszív, lezáró, átláthatatlan. Nem olyan, mint gyerekkora bunkerei, hajló bodzákból vagy szúrós, buja leveles akácból, amit simán szétvitt a szél, összedöntött a vaddisznó, megrágott a kecske, olykor pedig ellenséges gyerekcsapatok vertek szét. Nem, ez igazi védmű lesz, precíz, hosszú és szürke.

Cserzett arcú kőműves kanalaz komótosan a fal tetején, neki lesz a tea is. Vizet nem hozott magával, úgy kért egy flaskával, de amit nem ivott meg azonnal, egy óra múlva már jéghidegre hűlt, akár a kacsák vize, amit hajnalban úgy kellett bakancs-sarokkal feltörni.

Mintha lassított felvételt figyelne, úgy nézi az idős férfit, amint kimer egy kanál maltert a vödörből, elkeni a betonfal tetején, majd emeli a nehéz téglát, s teszi rá a habarcsra. Úgy fordul, s úgy hajol, mintha pantomimes játszaná el az ólomkatonát, akinek nem hajlik se keze, se lába, nyaka sem tekeredik, ha odébb akar nézni, egész testével áll irányba.

Az öreg később elmeséli, hogy leesett egy kémény mellől, nyolc métert csúszott lefelé a tetőkön, s újabb nyolcat, míg földet ért. Fémkapcsok tartják össze a gerincét, a karját, s az egyik lábát is. Lassan nyolcvan éves lesz, s ebből negyven évet élt le úgy, mint egy robotzsaru. Fura ezt a szót hallani tőle, de aztán kiderül, hogy szereti az akciófilmeket, korábban tűzoltóként dolgozott, s onnan is ment volna nyugdíjba, ha nem jön közbe a baleset. Fusizott akkor is, ügyes keze volt, hívták mindenhová, disznót vágni, kutat fúrni, áramot szerelni, ezt-azt megépíteni. Kéményt azelőtt sose rakott, de a sajátjához csak nem hívhatott mást. Fűtötte a becsvágy, magabiztosságtól buzgott a lelke, nekiállt hát, egyedül, kötél nélkül, deszkákon lavírozva. Persze a jóisten nagyot taszajtott rajta, bár az is lehet, hogy csak a homlokára bökte oda a mutatóujját, elég volt az is a megbillenéshez.

Ezért most a lassú mozdulatok, a marionettbáb-szerű fordulás, derékból meghajlás. Valójában nem kéne dolgozni már, pláne nem betonfal tetején centizgetni a téglákat, de enélkül még csirkefarhátból se lenne leves. - Amikor az asszony megkapta az első nyugdíjat, zokogni kezdett. Mondtam neki, ne búsulj, elvoltunk eddig, elleszünk ezután is. Ő mosogatni jár, hajnalonta kel, hogy beérjen a faluból a városi étterembe, én megfőzöm a kávét, összepakolok, reggelit csomagolok, aztán indulok magam is – mondja két tégla között megpihenve.

Aztán folytatja, hogy ilyenkor, közel a nyolcvanhoz, betonfalak tetején egyensúlyozva arra szokott gondolni, hogy ha este hazaér, befűt majd a jó kis cserépkályhába, amit maga rakott. S nem kell attól félni, hogy visszalehel a tűz párája, mert a kéménynek jó huzatja van, szívja kifelé a füstöt, fel a jóistenhez, aki másodszorra adott még egy esélyt, s megengedte a kémény felhúzását, még akkor is, ha fémekkel és kapcsokkal a testében ez sokkal, de sokkal lassabban ment, mint elsőre.

Szerző
Doros Judit

Kiselefánt

Gyurcsány Ferenc a magyar politika kiselefántja. Nehezen tanul, könnyen felejt. Én tisztelem a következetességet, mindaddig, míg hülyeségbe nem csap át. Márpedig ha valaki következetesen ragaszkodik a saját hibáihoz, és képtelen belőlük tanulni, arra nem tudom, milyen más jelzőt lehetne alkalmazni.

A Demokratikus Koalíció vezére vitathatatlanul ezt teszi: pillanatnyi, elhanyagolható politikai haszon reményében azt a határon túli magyar közösségek elleni gyűlöletkampányt éleszti újra, amely politikai vesztét okozta. Nem, most nem állítja, hogy a külhoniak elvesznek munkát, kenyeret, túlterhelik a túlterhelt egészségügyet. Valaki időközben megsúghatta neki, hogy egészségügyi ellátás nem alanyi jogon jár, hanem biztosítás alapú, és hogy Csíkszereda 12 órás autóútra van, vajmi kevés az esélye, hogy a János kórház traumatológiáját a székely atyafiak lepnék el. Vagy figyelmeztették, hogy Orbánék migráncsozása miatt túl nagy az áthallás veszélye, ami pártja és személye demokratikus voltát kérdőjelezheti meg.

Nem, ő most már nem mondja ki mindezt, de 2004-es szégyenletes kampánya után már nem is kell. Megy az magától. Gyurcsány most csupán annyit mond, hogy vissza kell vonni a határon túli magyarok szavazati jogát (biztos nem volt, aki megsúgja, hogy szerzett jogot visszavenni nem demokratikus dolog), ami viszont újra a határon túli magyar közösségek „bűnösségét” tolja előtérbe, bűnbakot faragva több mint kétmillió nemzettársunkból, és újra felkorbácsolva a magyar-magyar szembenállást.

Azt viszont elhallgatja, hogy négy éve nem egészen 90 ezer, csupán listára leadott szavazatról volt szó, és azt a látszatot kelti, hogy pusztán a határon túliakon múlhat, milyen kormánya lesz Magyarországnak. Erről egy román közmondás jut eszembe: „a ház ég és a vénasszony fésülködik”. A felmérések alapján nagyon ég a ház, Orbánék gond nélkül készülhetnek az újabb mandátumra, de Gyurcsány ahelyett, hogy a tüzet oltaná, fésülködni kezdett, s nem mellékesen lankadatlan energiával szítja a tüzet.

A határon túliak szavazati joga kétségtelenül népszerűtlen dolog idehaza. Amit a kormányzat művel a regisztráció kapcsán a külhoni helytartókká, Fidesz-zsebpártokká degradált külhoni magyar pártokkal, az egyenesen vérlázító. A kérdés kampánytémává emelése éppen ezért hozhat 1-2 százalékot Gyurcsányéknak, de ennél akár többet is Orbánéknak. A 2004-ben emberi méltóságukban megalázott külhoniak túlnyomó többsége 2014-ben sem szavazott és 2018-ban sem szándékozott szavazni. Sem Orbánra, sem másra, mert ők is úgy gondolják, hogy az voksoljon, aki viseli szavazata következményeit.

Gyurcsány a kampányával azonban elérte, hogy egekig ugrott a „csakazértis” Erdélyben és másutt, s olyanok fognak puszta dacból Orbánra szavazni, akiknek mindeddig eszük ágában sem volt. De nem az ő szavazataikon fog múlni Orbán újabb győzelme. És valószínűleg nem is azon, hogy ő Isten kegyelméből, nem pedig a választók felhatalmazásával kormányoz.

Szerző
Gál Mária