Esterházy-fesztivál lesz hétvégén

Publikálás dátuma
2017.11.03. 06:47
Fotó: Népszava

Esterházy Péter életművéről és annak hatásáról rendez fesztivált a Szépírók Társasága november 4-5-én a Teslában. Többek között szó lesz arról, hogyan tanítható Esterházy az iskolában, hogyan lesz forgatókönyv egy Esterházy regényből és milyen kapcsolata van az író szövegeinek a kortárs zenével, a színházzal és milyen volt Esterházy, mint interjúalany. Részletes programot a fesztivál honlapján talál.

Szerző

A Beugró alapítói profivá pörögtek

Publikálás dátuma
2017.11.03. 06:46
Nemrég indult a Beugró tíz éves jubileumi sorozata. Forrás: Facebook/Beugró (2011-es felvétel)

Az élet olykor nem korrekt politikailag, de színpadi valójában hiteles – mondta Novák Péter a Beugró tízéves jubileumi sorozatának elején, hozzátéve, hogy ők sem szeretnének engedni ebből a hitelességből. A 2017-es sorozat első adásából az RTL II-n valóban az derült ki, hogy a hitelességgel nincs is semmi baj. Hiszen a Beugró alapítói Pokorny Lia, Kálloy Molnár Péter, Szabó Győző és Rudolf Péter kisujjból képesek profi szinten improvizálni. Ismerik is egymást, ezért jól és érzékenyen hatnak a másikra. Talán egy dolog hiányzik, amire már úgy tűnik nem is törekednek igazán, mégpedig arra, hogy valóban meglepjék egymást. Pedig ez lenne az improvizáció lényege.

Az egyes műsorelemek a Zsebszövegtől, a Libikókáig, jobban, vagy kevésbé, de működnek. Látszólag nincs is semmi baj a Beugróval. De az mégis csak feltűnő, hogy bár belekötni nem nagyon lehet, de nem érzi azt az ember, hogy nagyot vesztene azzal, ha kihagyná az adást. Szórakoztat, olykor nevetett is, de nem válik idézhetővé, nem képes a néző emlékezetébe mélyen bevésődni. Emlékszem a kezdetekre. Akkor valóban úgy viselkedtek a szereplők, mintha visszacsöppentek volna az egyetemi helyzetgyakorlatok világába. Figyeltek és igyekeztek magukból és egymásból is a maximumot kihozni. Persze a szerkesztőkön és a játékok jellegén is múlik, hogy mennyire pöröghet fel az improvizáció. Mindenesetre egy biztos, a sorozat alapítói profivá pörgették magukat a rögtönzések műfajában. Kérdés, hogy erről még hány bőr húzható le.

Szerző

A Budapest Noir megugrotta a csodát

Publikálás dátuma
2017.11.03. 06:45
Tenki Réka és Kolovratnik Krisztián
A Budapest Noir megfilmesítése szemfüles vállalás. Kondor Vilmos zseniálisan megírt, ma már kultikus története megugrotta a csodát: megmutatta, hogy a noir és a bűn nem földrajzi tekintetben behatárolt és bizonyos kultúrkörök privilégiuma.

A Budapest Noir című regény tökéletesen illeszkedett a harmincas évek magyarországi világába, mely kellőképpen baljós és korrupt volt ahhoz, hogy elhiggyük Gordon Zsigmond bűnügyi újságíró kálváriájának és az igazságért való harcának hitelességét. Tegyük hozzá: mivel a jelenünk is hozza ezt a társadalmi frusztráltságérzést, több mint jó ötletnek tűnt a megfilmesítés is.

Az alkotók ráadásul képesek voltak zseniális lépéseket is tenni: például a színészettől már visszavonult Kolovratnik Krisztiánt megdumálni, hogy ő legyen Gordon Zsigmond. Kolovratnik pedig tökéletes, hovatovább, lenyűgöző a szerepben. Nem túlzás állítani, hogy kvázi a hátán viszi el a filmet, elképesztően erős az a jelenlét, amit a vásznon produkál. Sőt, a grandiózus, minden rejtélyt megszüntető jelenetben képes volt egyedi, ha úgy tetszik Gordon maradni, pedig sok klisén csúszhatott volna el Kolovratnik (mondjuk, ha Poirot- vagy Holmes-parafrázisokat hoz). Partnere, szerelme, lelki skrupulusainak a forrása Krisztina, akit Tenki Réka remekül alakít – kevés filmbiztos színésznőink egyike ő. Kettőjük viszonyát erősíti, hogy a regénytől eltérően a lány most fotóriporter, így kettőjük egyszerűnek éppenséggel nem mondható kapcsolatában kialakult egyfajta szakmai egymásra utaltság is.

Ennek ellenére végül Gordon marad az abszolút főszereplő – a cselekmény akkor igazából érdekes, amikor ő, és csakis ő van jelen. Ráadásul a nyomozása a meggyilkolt örömlány halála miatt némileg személyesebb is, mint az irodalmi alapul szolgáló írásműben, hiszen a regényben sosem találkoznak, a filmben viszont van egy egészen intim és szemtelen interakciójuk. Ha mindezek a markáns és izgalmas dramaturgiai megoldások, valamint a két pazar főszereplő a filmszerűséget segítik, sőt szemmel láthatóan a milliárdos költségvetés eredménye is látható a vászon (nem érezzük szegényesnek), felvetődik, hogy miért nem felhőtlen az örömöm az amerikai magyar filmes, Éva Gárdos rendezésével kapcsolatosan.

Nehéz pontosan megfogalmazni, de az biztosan közrejátszik, hogy a vizuális megvalósítás kissé ódivatú: Ragályi Elemér képei gyönyörűek, de kissé statikusak, egyfajta leszedált noiri világot hoznak. Ennél lehetett volna sokkal karcosabb vizuális stílusa a műnek (mondjuk, ha Fincher kedvelt operatőre, Harris Savides fényképezi, de sajnos ő már nincs az élők sorában). Nyilván ezért is érezzük azt, hogy a film expozíciója borzasztóan elnyújtott, sőt, olykor kifejezetten tévéfilmesen statikus – mert a plánozás nem a feszültséget szolgálja, hanem a "képfestést". Illetve azon a téren is kicsit hiányérzetünk lehet, hogy a rendező tulajdonképpen nem mélyed el a késő harmincas évek bűnös Budapestjében, jót tett volna a műnek még egy kis „mocsok”, nézőként szívesen elidőztem volna ebben a világban.

De ne legyünk túlságosan szigorúak: a Budapest Noir a magyar átlagot tekintve abszolút erős mozgókép, hozza a hazai blocbusterekkel szemben kötelezően elvárható szintet. Talán, ha lesz folytatás – elvégre, Kondor Vilmos immár az ötödik regényél tart –, akkor egy bátrabb filmes adaptáció még a kritikusi kötözködésekre sem fog könnyű okokat szolgáltatni.