lemez;Csemer Boglárka;Boggie;

2017-11-03 06:47:00

Csemer Boglárka (Boggie) frontemberi szerepben

Csemer Boglárka énekes-dalszerzőnek – akit művésznevén (Boggie) országszerte, sőt egész Európában jól ismernek – a közelmúltban jelent meg harmadik nagylemeze. November 4-én a Várkert Irodalom című sorozat vendége lesz; Kemény Zsófi, Ugron Zsolna, Szabó T. Anna és Dragomán György társaságában.

„A harmadik lemez nagy újdonsága, hogy a korábbi társszerzői együttműködések helyett minden dalt én írtam. Ez jelentős lépés az alkotói fejlődésemben, s ezzel párhuzamosan végre a megfelelési kényszert is sikerült elengednem. Nem a tökéletességre törekedtem, hanem arra, hogy önmagamat tudjam adni. Korábban nem bíztam eléggé magamban, győzködni kellett, hogy jók a dalaim; most viszont minden hibájukkal együtt nagyon gyorsan megszerettem az új dalokat, és beleálltam a dalszerzői, frontemberi szerepbe” – idézi fel a „3” című lemez keletkezésének körülményeit Boggie. Szerzői album született tehát, de közben a hangszerelésekbe intenzíven bevonta zenekarának tagjait: Simkó-Várnagy Mihály csellistát, Antal Gábor zongoristát, Szabó Tamás dobost (aki rengeteg ötletes groove-val gazdagította a hangzást), valamint Szakonyi Milánt, akit a szakma elsősorban a Balázs Elemér Group énekeseként ismer, de ezúttal gitározott, illetve produceri feladatokat is ellátott. A felvételeknél állandó „külső munkatársuk” volt még a Hollandiában muzsikáló Szedlár Dávid basszusgitáros.

Boggie jazzénekesnőként kezdte pályáját: 2009-ben alapította meg a Csemer Boglárka Quartet-et, amellyel évekig koncertezett, televíziós tehetségkutatóban is részt vett. A 2010-es évek elején fordult a jazznél populárisabb, de korántsem kommersz hangzás felé, és szinte védjegyévé váltak a háromnyelvű (magyar, francia, angol) produkciók. Mindkét korábbi lemeze hazai viszonylatban egész példátlan sikertörténetet hozott, amit az énekesnő „nem szokványosnak, kicsit népmeseinek” titulál. A 2013-as Boggie dalai közül a Parfümből (Nouveau Parfum) készült videóklip egy eredeti ötletnek (valós idejű photoshopolás) és a világ első számú véleményformáló bloghálózata, a Gizmodo megosztásainak köszönhetően több tízmilliós nézettséget produkált, s az albumot az amerikai Billboard lista negyedik helyére repítette. A 2014-ben megjelent második lemezről (All Is One Is All) pedig a Wars for Nothing című szám emelkedett ki, amellyel Boggie megnyerte A Dal 2015 televíziós versenyt, s ezáltal Magyarországot képviselte a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon. Nagy élmény volt számára a fesztivál hatalmas színpadán, monumentális technikával fellépni, bár az egész közeg és főleg a zenei felhozatal nagyon távol áll tőle. 2015 őszén nyugat-európai és amerikai turnéra indult, majd 2016-ban csendesebb időszak következett: az év végén megszületett kislánya, Lenke.

Az új lemez első bemutatóját szeptember végén, az Akvárium Kishalljában tartották, s Boggie szerint már ekkorra beérett a produkció, de jövőre még nagyon sokat szeretne vele koncertezni. „Dallamos, érzelmekre ható popzene ez, amivel egy kis klubba vagy egy pannonhalmi jazzteraszra éppúgy el tudok menni, mint egy nagyobb fesztiválra” – mondja. „Persze minden alkalommal másképp kell megszólaltatni a dalokat – éppen ez benne az izgalmas.” Rendhagyó karácsonyi estet is szervez: december 27-én, a Fészek Művészklub kupolatermében ad hangosítás nélküli akusztikus koncertet.

Slam poetry, irodalom
"Sohasem dolgoztam még hivatásos dalszövegíróval, csak költőkkel" – mondja Boggie, akinek fontos, hogy dalainak legyen határozott mondanivalója, elgondolkodtatóak legyenek, s többszöri meghallgatásra is újat adjanak a hallgatónak. Második lemezére Lackfi János írt szöveget, most pedig a Végtelen című dalhoz a fiatal generáció ismert költőjét és slammerét, Kemény Zsófit kérte fel. „Nagyon bonyolult volt magyar ritmikára átültetni a dalt, de Zsófinak a kisujjában van a mesterség, ráadásul fiatalabb nálam, és teljesen más világszemléletet képvisel, aminek kifejezetten örültem.” Az angol szövegek tökéletesítésében a Hollandiában élő énekesnő és szövegíró, Bori Sára Heléna (a remek jazz-zongorista, Bori Viktor lánya) volt segítségére. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy most szombaton Boggie lesz a vendége a Várkert Irodalom című sorozat következő estjének, ahol dalai és Kemény Zsófi szövegei mellett a Szabó T. Anna–Dragomán György házaspár írásai, valamint Ugron Zsolna kisregénye, a Szilágyi Erzsébetről szóló Hollóasszony kerül fókuszba.