Nálunk "az örökkévalóságig" csak oroszok építhetnek atomerőművet?

Publikálás dátuma
2017.11.03. 14:25
Az LMP áprilisi fénydemonstrációja - Fotó: Vajda József
Az NVB állásfoglalásából derült ki, hogy Magyarországon az örökkévalóságig csak az oroszok építhetnek atomerőművet - írja közleményében Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja.

A Nemzeti Választási Bizottság elutasította az LMP Paks 3-ra vonatkozó népszavazási kérdését, mondván, hogy az nemzetközi szerződést érint. Kiderült ugyanis, hogy az "évszázad üzletének" csúfolt atompaktum keretében nem csak Paks 2, hanem minden további atomprojekt kapcsán elkötelezte magát a kormány az orosz félhez. Ezzel végképp bebizonyosodott, amit az LMP régóta állít: a paksi bővítés keretében a kormány hűségesküt tett Oroszországnak, aminek következményeit még az unokáink is viselni fogják.

Patyi András indoklásában továbbá jelezte, hogy az LMP álláspontja szerint túl sok népszavazási kérdést nyújt be, mely "magatartás már önmagában a hitelesítés akadályát képzi". Az LMP azonban továbbra is azt javasolja az NVB elnökének, hogy ha nem bírja a rektori munkával és az NVB vezetésével járó kettős terhelést, akkor inkább mondjon le, de ameddig ellátja ezt a közfunkciót, addig ne panaszkodjon, hanem végezze el az ezzel járó munkát. Az LMP Patyi András önbeismerése után fellebbezést nyújt be a Kúriához. Az állásfoglalás alapján azonban az is egyértelmű, hogy csak úgy lehet megakadályozni a paksi bővítést, ha a következő kormány már az első napján felmondja az orosz atompaktumot: erre azonban csak a valódi korszakváltás és egy Szél-kormány jelent garanciát- zárul a közlemény. 

Szerző

Egyben értékesítenék a Palóc Kft. bolthálózatát

Egyben értékesítenék a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. bolthálózatát - közölte az MTI-vel Vályi Attila, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolója pénteken. A stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősített Palóc Nagykereskedelmi Kft. 86 boltot üzemeltett, felszámolása májusban kezdődött meg.

Vályi Attila elmondta: több polgármester is kérte, ő pedig kész együttműködni abban, hogy mihamarabb megoldást találjanak a lakosság ellátására. Ezért elsődleges célul tűzte a bolthálózat egyben történő értékesítését, hogy a kevésbé keresett élelmiszer üzleteket is el tudják adni, így megoldottá váljon működésük - tette hozzá.

A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatója volt, 1300 embert alkalmazott. A CBA korábbi franchise-partnereként és regionális központjaként 86 boltot üzemeltetett a térségben, de a CBA Kereskedelmi Kft. tavaly szeptember közepén kizárta a hálózatából. A cégnél 2016 szeptemberében rendelték el a csődeljárást, majd, miután az adós és a hitelezők között nem jött létre egyezség, a felszámolást. Vályi Attila közölte azt is, hogy közel 450 hitelezőt vett nyilvántartásba, akiknek a cég több mint 10 milliárd forinttal tartozik; a biztosított követeléssel rendelkező hitelezők igénye meghaladja a 6 milliárd forintot.

Az állami felszámoló tájékoztatása szerint a Bérgarancia Alap felhasználásával folyamatos a dolgozók bérkifizetése. Eddig három ütemben hívtak le közel 300 millió forintot, és folyamatban van a negyedik ütem benyújtása, mintegy 30 millió forintra.
A dolgozók így kézhez kapták a 2017 szeptemberéig elmaradt bérüket és járandóságukat, és részben a korábban ki nem fizetett bérükhöz is hozzájutottak.

Különböző problémák miatt 200-250 alkalmazott elszámolása még folyamatban van; a cég állományában körülbelül 130-an vannak még, ők hosszan tartó táppénzen, csed-en, gyed-en, illetve gyes-en lévő munkavállalók. Vályi Attila elmondta: a hitelezői követelések kielégítésének határidejéről és mértékéről nem tud nyilatkozni, mivel ez a vagyontárgyakért kapott vételártól függ, és a törvényi szabályozásoknak megfelelően a zálogjogosult hitelezők számára szolgál kielégítési alapul.

Mivel a befektetői környezet és az esetleges jogviták lezárása nagyban befolyásolja, nehéz megbecsülni a felszámolási eljárás lezárásának idejét is, de a törvény szerint a stratégiailag kiemelt gazdasági társaságoknál ez 270 nap, amit a törvényszék indokolt esetben meghosszabbíthat - tette hozzá.

Szerző

Eltörölnék a kötelező agrárkamarai tagságot

A 2018-as országgyűlési választás után, kormányra kerülve mind az MSZP, mind az LMP eltörölné a kötelező agrárkamarai tagságot - hangsúlyozta a két ellenzéki párt mezőgazdasági szakpolitikusa pénteken, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Fejér megyei igazgatósága előtt tartott közös sajtótájékoztatóján.

Gőgös Zoltán az MSZP és Sallai R. Benedek az LMP országgyűlési képviselője a pénteken zajló megyei agrárkamarai küldöttválasztás kapcsán azt mondta, a NAK megalakulása óta nem a kisgazdálkodók érdekeit képviseli, hanem a kormányt szolgálja a gazdákkal szemben.

Sallai R. Benedek kiemelte, hogy a NAK vezetőit semmi nem érdekli, mint saját céljaik és a "fideszes-magoszos nagybirtokrendszer és zöldbáró szervezet építése". Szerinte a választási részvétel meg fogja mutatni a Fidesz létjogosultságát vidéken, valamint a párt vidékpolitikájának támogatottságát. Az LMP részese lesz az új kormánynak, akkor a kötelező kamarai tagság eltörlésével, a "fideszes köldökzsinór elvágásával", továbbá elszámoltatásokkal kezdi majd munkáját.

Gőgös Zoltán megjegyezte, hogy a kamarára "ráült" a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), amely mára teljesen hitelét vesztette, hiszen köztestületként a kormány szócsöve lett. Nem ez lenne a dolguk, hanem a kormánnyal együttműködve valóban a gazdák érdekét képviselni. A politikus az agrárkamarai választást teljesen felesleges dolognak nevezte. Azokban a megyékben, ahol pedig csak egy lista van, ott nem választás zajlik, csak a magoszos, fideszes vezetők megerősítése a jól fizető pozícióikban.

Pénteken választanak megyei küldötteket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK), a választásra jogosult 360 ezer kamarai tag a lakóhelye vagy a székhelye alapján kijelölt szavazási körzetközpontban adhatja le voksát reggel 6 és este 6 óra között a megyei küldöttjelöltek neveit tartalmazó zárt listára.

Szerző