Mihály kenti herceg magyar származású felesége, Mária Krisztina Anna hercegné A szerelmes királynő című történelmi regényének bemutatóján járt Budapesten. II. Erzsébet unokatestvérének 72 éves hitvese a regényírásról, a középkori ágyasokról, családja ősi birtokáról és arról is beszélt, miért nem nyilatkozik politikáról.
- Királyi felség, lát különbséget a tudományos és a regényes történelmi munka megírása között?
- A kutatást illetően nincs. Barátnőm, a történelmi regények nagyasszonya, Philippa Gregory, akinek a nevével a kötetemet ajánlják, nem csak regényíró, hanem történész. Magam is történelmet hallgattam, s kezdetben tudományos igényű történelmi munkákat írtam. Philippa mindig azt mondta, írjak történelmi regényt, s megfogadtam a tanácsát. A szerelmes királynő című regényemben igazak a tények. Valósak a szereplők, valóban így hívták őket, pontosak a köztük lévő családi kapcsolatok, a születési és halálozási dátumok is. A dialógusokat azonban én kreáltam. Mivel a jelenlegi házasságom előtt sokáig lakberendezőként dolgoztam, így azt én találtam ki, hogy mit viselhettek, hogyan lakhattak. Nyilván nem tudhattam, mit ettek, de tudtam, akkoriban melyek voltak a megszokott eledelek a főúri körökben. Berendezések, bútorok, lovak esetében is így jártam el.
- A százéves háború idején játszódó regény főhőse Aragóniai Jolán nápolyi királyné, akit 19 évesen feleségül adnak Lajoshoz, Anjou hercegéhez, majd korán özvegységre jutva megmenti a dinasztiát. A könyvet édesanyjának, Szapáry Marianne-nak ajánlotta. Van közös édesanyjában és a koronás főben?
- Az intelligencia, a kurázsi. Habár édesanyám erős asszony volt, nem az a típus, aki buldózer módjára letarolt mindent. A kifinomultság, a sikeresség, a nyugodtság jellemezte. Csakugyan olyan okos és jó döntéseket hozott, mint Jolán, aki Aragóniában született, de francia földön is megállta a helyét, majd markáns dinasztiavezető lett.
- Magyar kiadója, a Libri azzal népszerűsíti a könyvet, hogy azért is hiteles, mert személyes királyi udvari élményei gazdagítják a korrajzot.
- Jól sejtem, hogy nem a dekoratív díszletekre, hanem az udvari élet leírására kérdez rá? Nos, a regény a 15. században játszódik, most pedig a 21. század elején járunk. Ma alkotmányos monarchia, nem abszolút királyság van... Az én pozícióm egyébként sem jogosít fel semmire. Egyfajta belső tudásom van, de nem kell a brit királyi család tagjának lennem ahhoz, hogy hiteles legyek az udvari élet leírásában. A történelemkönyvek írása hosszú évszázadokon át kizárólag az akadémikusok privilégiuma volt, noha ők sem voltak járatosak a királyi rezidenciák falai között.
- Gyakran kerül magyar szerző könyve a kezébe?
- Nem igazán olvasok magyar szerzőket, de amikor az édesanyám még élt, több magyar könyvet adott a kezembe, melyek zöme gyerekirodalom volt. Igaz, egy időben teljesen elbűvölt a gondolat, hogy magyar könyveket olvassak. Egyébként Comrade Baron könyve, A Journey through the Vanishing World of the Transylvanian Aristocracy, amely a magyar nemesek erdélyi helyzetéről szól, igazán elvarázsolt. Szép és megdöbbentően szívfájdító olvasmány.
- Ha már történelem, mit gondola Brexitről?
- Oh, nem beszélhetek a Brexitről. Ez a modern világ, én pedig a könyveimről nyilatkozom. Nem feladatom, hogy bármiféle politikai döntésről véleményt nyilvánítsak. Mi, a királyi család nem avatkozunk bele semmilyen politikai döntésbe. A demokrácia nem rajtunk, hanem a választók döntésén nyugszik.
- Magánemberként érdekli a politika?
- Követem a híreket. Szeretem tudni, mi történik a világban, de igazán az érdekel, ami akkor történt, amiről írok. Azt hiszem, már legalább egyszer minden megtörtént a történelem során. A történelem abból áll, hogy megpróbáljuk elkerülni azokat a dolgokat, amelyek egyszer már megtörténtek. Mégsem vagyunk igazán sikeresek.
- Miért épp A szerelmes királynő időszaka, a 15. század foglalkoztatja?
- Mert egy nagyon különleges korszak. Az első kötetem nyolc királyi hercegnőről szólt, akik egy másik országban váltak koronás fővé. Akkoriban döbbentem rá, hogy végtelenül izgat, hogy ezek az asszonyok honnan jöttek, hova jutottak. Rájöttem arra is, hogy gyakran nem a királynő volt a legbefolyásosabb asszony az udvarban, hanem az uralkodó szeretője. A legtöbb házasság politikai alapon köttetett, nem volt ritka, hogy a házaspár az esküvő napján találkozott először. II. Henrik francia király szeretője, Diane de Poitiers nagyon különleges a királyi szeretők sorában. A The Serpent and the Moon című könyvem róla szól, s egyébként anyai ágon leszármazottja vagyok.
- Milyen érzés rokonságban állnia regényének főbb szereplőivel?
- Örömmel tölt el, de hangsúlyozom: régen élt alakokról van szó. Diane de Poitiers kapcsán sokat kutattam: férjét, aki sokkal idősebb volt nála, éppúgy vizsgáltam, mint azt, hogy milyen családi kapcsolatban állt Agnés Sorellel, egy másik legendás királyi szeretővel, akiről szintén írtam.
- Ha hazánkba látogat, rendre felkeresi a Máltai Szeretetszolgálatot. Adományokkal segíti őket?
- Tagjuk, sőt pártfogójuk vagyok. A herceggel száztizenhét jótékonysági szervezet patrónusai vagyunk. Részt veszünk rendezvényeiken, beszélünk, avatunk, megnyitunk, köszöntőt mondunk. Ilyen értelemben pusztán a jelenlét a funkciónk. Nagyon szegények lennénk, ha az összes szervezetnek, amellyel kapcsolatban állunk, pénzt adnánk.
- Van kedvenc helye Magyarországon?
- A bátyámmal évekkel ezelőtt beleszerettünk Szápárba, anyám őseinek családi fészkébe. Arról álmodoztunk, hogy a birtokon, amelyet a kommunista időkben a szovjet hadsereg sajátított ki, építünk egy farmházat. Nagyon szeretek Budapestre jönni, nyáron pedig a Balatont találom csodálatosnak.
