Miklós Gábor: Választási reformmal őriznék a hatalmat

Publikálás dátuma
2017.11.04. 08:30
LENA KOLARSKABOBINSKA - Úgy véli, a PiS támogatottsága elmarad attól, hogy mekkora hatalomhoz jutott FOTÓ: MARC DOSSMANN

A lengyel jobboldal az alkotmánybíróság, a közmédia lerohanása, az igazságszolgáltatás ellenőrzése után a maga képére alakítaná a választási rendszert is. A helyzetről és a kormánypárt PiS támogatottságáról Lena Kolarska-Bobinska szociológus kutatót kérdeztük.

Úgy véli, a PiS támogatottsága elmarad attól, hogy mekkora hatalomhoz jutott FOTÓ: MARC DOSSMANN

Úgy véli, a PiS támogatottsága elmarad attól, hogy mekkora hatalomhoz jutott FOTÓ: MARC DOSSMANN

- Külföldről nézve rendíthetetlennek látszik a Lengyelországot kormányzó jobboldali-nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) párt pozíciója. Többsége van a parlamentben és a népszerűségi listákat is vezeti két év meglehetősen viharos kormányzása után.

- A PiS parlamenti egyeduralma nem tükrözi a valódi társadalmi helyzetet. A jelen állapotok megértéséhez tudni kell, hogyan szerzett Jaroslaw Kaczynski pártja abszolút többséget. Az eredménynek volt egy technikai oka: a baloldal megosztottan indult és nem jutott be a szejmbe, így a mandátumok elosztása a PiS-nek kedvezett. A 2015 októberi választáson csak a jogosultak fele vett részt, s ebből 36 százalék akarta a PiS-t. Tehát társadalmi támogatottságuk messze elmaradt attól, amekkora hatalomhoz jutottak. De a jobboldal győzelmét magyarázza az is, hogy előtte a liberális Polgári Platform (PO) nyolc éven át kormányozta az országot. Ez Lengyelországban nagyon sok, a rendszerváltás utáni kormányok 2-3, de legfeljebb négy évig maradtak hatalmon. A PiS-t segítette, hogy a PO fő programja a modernizáció, az építkezés, az európaizálás volt. A liberális párt nem beszélt az értékekről, miközben azt hangoztatta, az ország korszerűbb lett, a vidék, a parasztok életszínvonala megugrott, hogy jól használtuk fel az EU-s pénzeket. Pozitivista szöveg volt ez, amiből hiányoztak a nagy eszmék. A másik hiba, hogy túlságosan takarékoskodtak, nem osztottak pénzt az embereknek, akkor sem, ha lehetett, sőt kellett volna. A PiS ezt felismerte, s a programjuk gerincévé tették a 500+-t, azaz a második és többedik gyereknek járó emelt családi pótlékot. A PO saját, értelmiségi, választói rétegének sem adott semmit. Miniszterként például százmilliókért kellett harcolnom a tudományos kutatás számára. Ráadásul a második választási győzelem után sem állt elő a PO új üzenettel, nem szólította meg a fiatalokat. Pedig voltak jó ötletek: rengeteg bölcsődét építettünk. A PiS most lakásprogrammal akar megnyerni fiatal választókat.

- Két év kormányzás után a PiS támogatottsága nem csökkent, pedig konfliktusok között kormányoznak.

- Szerintem két év után ez szinte természetes, különösen, ha a gazdaság – mint nálunk – felívelő szakaszban van. A kormány illetékese mondhatja, hogy adok az egészségügynek ennyit, a tudománynak meg annyit. Igaz, nem kérik rajta számon. Az 500+ hatása is tart még. Attól félek, hogy ez a szociális program sok tartalékot fogyaszt majd el és ezért nem jut az ígéreten túl az egészségügyre, a tudomány fejlesztésére. Ami a botrányokat, konfliktusokat illeti, úgy látom, hogy a társadalom egészét nem érinti meg az igazságszolgáltatás reformja, azaz tervezett alárendelése a kormánynak, ahogy az alkotmánybíróság korábbi megszállása sem rázta meg a közvéleményt. Különösen így van ez a PiS választói közegében. Ez az idősebb, kevésbé iskolázott, vidéki, kisvárosi közeg, amely mélyen vallásos. Ők a Mária Rádió hallgatói tábora. A katolikus egyházi hierarchia nagy része is azonosul a PiS politikájával.

- A lengyel kormány is a migránsokkal ijesztgeti a népet.

- Igen, muzulmán bevándorlókkal, akiket senki sem látott ebben az országban. És a kormány ebből az okból is állandóan az EU-val harcol. Ennek ellenére a legutóbbi kutatások megerősítették, hogy a lengyelek 80 százaléka az unió mellett van, mi vagyunk leginkább elkötelezettek Európa mellett a V4 országok közül, de az egész unióban is. Annak ellenére, hogy folyik a Brüsszel-ellenes propaganda, s az Európai Bizottság is állandó szigorral fegyelmezi az országot.

- Miért támadt neki a kormány a sikeres közoktatási rendszernek?

- Azt hiszem egyszerűen nem viselnek el semmit, amit előzőleg a PO jól megcsinált. Ráadásul ebben a közegben az antikommunista frázisok alatt erős nosztalgia él az államszocialista állapotok iránt. Mindent vissza akarnak csinálni, centralizálni, ahogyan '90 előtt volt. Ehhez járul hozzá az egyházias ideológia, és ez a közeg betegesen gyűlöli a gender-szemléletet. Az iskolákban máris külön feladatokat adnak a kisfiúknak és kislányoknak. És persze a történelem tananyagát a maguk hősi ideáljaihoz igazítják.

- Hogyan látja a legerősebb ellenzéki párt szerepét ebben a helyzetben?

A PO vezetője, Grzegorz Schetyna nem néptribun típus, sokkal inkább szervező. A parlamenti munka mellett járja az országot és találkozókon vesz részt. Lehet, hogy ennek lesz eredménye, de a felmérések most nem mutatják ki. Az ellenzék megosztott, de együttesen 40 százalékos támogatást tudhat maga mögött. A legerősebb párt továbbra is PiS, de többsége önmagában nincs. Ezért akarják átalakítani a választási rendszert. Kaczynski ezt már be is jelentette, csak előbb az igazságszolgáltatást intézik el. Ezt nagyon veszélyes fejleménynek látom.

Etető - Sebes György: Nyolcvanöt

Publikálás dátuma
2017.11.04. 08:25
FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Kétségkívül élő legenda. Akkor is, ha napjainkban már csupán ritkán látható, s csak a Digi Sporton, ahol hosszú évek óta beszélgető műsora van. Akkor is, ha tudjuk, s ő is tisztában van vele, jókor volt jó helyen. De kihasználta a lehetőségeit és műfajt teremtett. Az utóbbi években többször is volt alkalmam beszélgetni Vitray Tamással, s most, köszöntésül a 85. születésnapjára, érdemes újraolvasni őket. Egy nem mindennapi ember, s egy valódi tévés (nagyon kevés van belőlük) pályaképét idézzük, nem kevés tanulsággal.

Természetesen megkérdeztem tőle, milyen érzés élő legendának lenni. Amire bölcsen - sok-sok évtized tapasztalatával - azt válaszolta, ezzel a dologgal nem szabad foglalkozni, hiszen életkori sajátosság. A szerencséje az volt - tette hozzá -, hogy egy szakma akkor indult, amikor ő is kezdett. De persze az is kellett hozzá, hogy ne csak úszni akarjon az árral, hanem harcoljon is, hogy fönn maradhasson a víz színén. "Ha ma indulnék, aligha tudnám ugyanezt a pályát végigjárni, mert már nem lehetnék első annyi mindenben, amennyiben voltam" - mondta.

Az indulás - mint oly sokszor az életben - véletleneken múlt. Rendező akart lenni, de háromszor is elbukott a felvételi harmadik rostáján. Így végül az Idegen Nyelvek Főiskoláján angol sajtó szakon tanult, volt néhány helyen fordító, aztán bekerült a Magyar Rádió angol szekciójába, amelynek vezetője rövidesen kirúgta. De az akkor induló tévében éppen jól jött egy angolul kitűnően beszélő ember, mert interjút kellett készíteni a későbbi olimpiai bajnok amerikai tízpróbázóval, Rafer Johnsonnal. Így aztán Vitrayt sámlira állították, hogy ketten együtt beleférjenek a képbe és elkezdődött egy páratlan tévés karrier.

Az 50-60-as években sok gyerek és fiatal Szepesi György akart lenni. A legendás riporter magával ragadó közvetítéseivel páratlanul népszerű volt. Egy ember viszont - 1958 után, a tévébe kerülve - biztosan akadt, aki egészen mást próbált csinálni, mint rádiós kollégája. Nem volt ugyanis nehéz rájönnie, hogy ha a közönség immár látja is, amiről beszél - nem csak hallja, mint Szepesi esetében -, akkor ahhoz egy egészen más stílus szükséges. Ennek köszönhetően jó néhány évig sokan úgy nézték a meccseket a tévében, hogy közben a rádiós közvetítéseket hallgatták. De Vitray nem adta fel, már csak azért sem, mert - mint utóbb elmesélte - mint ifjú titán ezt rendkívül nehezményezte. Lassanként azonban hitele lett a nézők előtt, amit 1960-tól műkorcsolya-közvetítéseivel vívott ki. "Utána már a futballban is elfogadtak, csak rá kellett jönni, hogyan kell csinálni" - mondta.

És sok minden másra is rájött az évek alatt, amikor lényegében olyan műsorok egész sorát készíthette, amilyeneket akart. Volt vetélkedők házigazdája, csinált portréfilmeket, megteremtette az "ötszemközt" műfaját, amikor ketten úgy beszélgettek, hogy szinte el is felejtették a kamerákat, amelyek vették őket. "Az Ötszemközt nagyon nagy iskola volt" - emlékezett vissza. Az interjú ugyanis zárt helyen zajlott, az alanyok nem láttak kamerát, csak Vitrayt és "egyszer csak megnyíltak. És ez pontosan azért történt, mert nem azt érezték, hogy most megpróbálom kivesézni őket" - idézte fel, amikor riporteri hitvallásának alaptéziséről beszélgettünk. Arról, hogy "aki felülkerekedik, az alulmarad".

Ugyanakkor az is biztos, hogy a munkában nem ismert megalkuvást. Visszatekintve el is ismerte, hogy nehéz lehetett vele. Mindig voltak konfliktusai, vitái. Utóbb hajlott is rá, hogy azt mondja, elképzelhető, egy részükben ő is hibás volt. "Sok mindent meg akartam csinálni, amit vállaltam. Nem azért, mert szorgalmas vagyok, hanem azért, mert hiú" - mondta nem csekély önkritikával. Emlékezetes például, hogy mindössze négy hónapig volt a Magyar Televízió második csatornája, a 90-es évek elején önálló életre kelt TV2 intendánsa. Olyan komolyan összekülönbözött ugyanis az akkori elnökkel, Hankiss Elemérrel, hogy mire elindult az önálló adás, Vitray már le is mondott.

Aztán - mint annyiszor - újra visszatért régi szerelméhez, a sporthoz. Többször vezette is az MTV sportosztályát, később elnöki főtanácsadónak is kinevezték (bár főtanácsait soha senki nem kérte ki), míg végül lényegében kirúgták. S bár az MTV örökös tagja, az utóbbi évtizedben már nincs kapcsolata azzal az intézménnyel, amely oly sokat köszönhet Vitraynak és a hozzá hasonló "úttörőknek". "Amit én tanultam, tanítottam, arra nincs már szükség" - jegyezte meg nemrég rezignáltan. Korábban elmesélte, mániája volt, hogy az első évben egyebet sem tanított a fiataloknak a színművészetin, mint azt, hogy a kamerával szemben leülve bármiről tudjanak szabadon beszélni. "Ma pedig mindenki súgógépet használ, így ötször olyan gyorsan beszél, mint amit az ember egyáltalán fölfogni képes. Akkor minek ezt tanítani?"

Még rengeteget idézhetnénk életéről és munkájáról. Beszélgettünk arról is, hogy részese volt politikai műsoroknak, s mindig elmondta véleményét aktuális ügyekről is, miközben azt vallja, hogy nem politizál. Viszont meggyőződése az van. "Enélkül az ember nem tud élni" - tette hozzá. Majd azt mondta, "nem tudom, divatos-e, de vannak elveim. És ma már megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy ragaszkodjam hozzájuk".

Így aztán Vitray Tamás 85. születésnapján köszöntjük a klasszikus tévést, a remek riportert és tanárt, valamint a bölcs és szinte örökifjú embert.

Szerző
Témák
Vitray Tamás

Az örök lázadó Kassák

Publikálás dátuma
2017.11.04. 08:20
FOTÓ: FORTEPAN/HUNYADI JÓZSEF

„Mondja Kassi, mi az a vörös négyzet ott a feketén” – kérdezte anyám keresetlen őszinteséggel Kassák Lajost egy hajdani műtermi látogatás alkalmával, mire az avantgárd író-festő valamit dühösen dörmögött az általa művelt képarchitektúra értelmezéséről. Mindenesetre anyám és apám – akik még a kilencszázharmincas években csatlakoztak a Kassák körül szerveződő baráti-alkotó közösséghez, a Munka-körhöz – halálukig nagy becsben tartották az „izmusok” mesterének munkásságát.

Mesteremberek

Mi nem vagyunk tudósok, se méla, aranyszájú papok

és hősök sem vagyunk, kiket vad csinadratta kísért a csatába

s akik most ájultan hevernek a tengerek fenekén, napos hegyeken

és a ménkővert mezőkön szerte, szerte az egész világban.

A kék firmamentum alatt most bitang vérben fürdenek az órák…

De mi már távol vagyunk mindentől. Ülünk a sötét bérkaszárnyák alján:

szótlanul és teljesen, mint maga a megbontatlan anyag.

Tegnap még sírtunk s holnap, holnap talán a mi dolgunkat csodálja a század.

Igen! Mert a mi csúnya tömpe ujjainkból már zsendül a friss erő,

s holnap már áldomást tartunk az új falakon.

Holnap azbesztből, vasból és roppant gránitból életet dobunk a romokra

s félre az államdekorációkkal! a holdvilággal! és az orfeumokkal!

Hatalmas felhőkarcolókat építünk majd és játéknak az Eiffel-torony mását.

Bazalt talpú hidakat. A terekre új mithoszokat zengő acélból

s a döglött sínekre üvöltő, tüzes lokomotívokat lökünk,

hogy ragyogjanak és fussák be a pályát, mint az ég szédületes meteorjai.

Új színeket keverünk s a tenger alá új kábeleket húzunk

és megejtjük az érett, pártalan asszonyokat, hogy új fajtát dajkáljon a föld

s örüljenek az új költők, akik az idők új arcát éneklik előttünk:

Rómában, Párisban, Moszkvában, Berlinben, Londonban és Budapesten.

Ez a szülői házban gyakorta idézett dialóg is feltolult bennem, mivel a Petőfi Irodalmi Múzeum és két filiáléja, a Kassák és a Bajor Gizi Színészmúzeum egyszerre három tárlattal tiszteleg Kassák életműve előtt születésének 130. és halálának 50. évfordulóján. A mozgalmas életút kitűnik a ritkán látható dokumentum-rengetegből is. A vasmunkásból kemény önszorgalommal művésszé lett Kassák egy személyben volt író, költő, festő, lapszerkesztő, tipográfus, reklámgrafikus, szociofotós és nem utolsósorban népművelő. Ám ahogy a tárlatrendezők is írják, a kassáki avantgárd történetéhez hozzátartozik a felemás fogadtatás: híveinek lelkes rajongása mellett ellenfeleinek gúnyos kritikája ugyanúgy, mint a modern művészettől idegenkedő közönség ellenérzése az „értelmetlen” versekkel és a „tárgy nélküli” festményekkel szemben. Az 1915-ben megjelent, programadó Mesterembereket még az akkori Népszava is zagyvaságnak tartotta, közlését elutasította, Osvát Ernő, a Nyugat folyóirat nagyhatalmú szerkesztője pedig úgy nyilatkozott: „Uram, ez nem vers, hanem kocsizörgés.”

Mindemellett a szerteágazóan gazdag életmű alighanem azért is maradt rejtve a művészetkedvelő nagyközönség előtt, mivel az örök-lázadó Kassák hosszú élete során sohasem hajbókolt a hatalom előtt. Még az övéi előtt sem. Szocialistának vallotta magát, de már a Tanácsköztársaság idején összerúgta a port Kun Bélával, a két világháború közt fokozatosan kiábrándult a szociáldemokrata-kommunista mozgalmakból, az államszocializmus évtizedeiben pedig elhallgattatták, egyfajta belső száműzetésbe kényszerítették. „Én sem a jobb-, sem a baloldalhoz nem tartozom, egyszerűen csak az emberekhez tartozom, aki magam is vagyok” – írta még 1937-ben, önvallomáskötetében. „Anélkül, hogy jobbra vagy balra tántorognék, egyenesen előretörekszem. Nem csinálok osztálypolitikát, mert ellene vagyok minden egyéni és osztályuralomnak.”

FOTÓ: FORTEPAN/HUNYADI JÓZSEF

FOTÓ: FORTEPAN/HUNYADI JÓZSEF

A mostani kiállítás-megnyitókon sokféle méltatás hangzott el a mester kultúrateremtő, mozgalomszervező tevékenységéről, de mi tagadás: már csak családi érintettség okán is, én most inkább azokról a Kassák köré csoportosult munkásfiatalokról, apámék nemzedékéről szólok, akik a Horthy-világ nyomorúságát megörökítő szociofotókkal, a ma is modernnek ható könyvtipográfiával vagy a kor agitatív divatja szerint szavalókórusok színpadra állításával alkottak maradandót. Ma is hallom, ahogy apám még idősebb korában is, nem kevés szenvedéllyel adja elő egykori szavalóestjeinek verseit, köztük Kassák háborúellenes, merészen hangutánzó sorait: "Brrr…bum…bumbum…bum… / zokog az ég és zokog a föld / s a katonák táncolnak a halállal. / Ssssi…brrum pa-pa-pa, bum…bumm, / kerge kánkánt zenél a pokol tarackja: / Hajrá!”

A jövő év február 25-ig látható tárlathármas a Kassákizmus címet viseli. Jó volt ott látni a sok fiatalt. Ők talán nem csupán az izmusokkal összefüggő kiállításokon találkoznak Kassákkal, hanem ismerik írói munkásságát is, jóllehet több mint két évtizede nem jelent meg önálló kötete, politikai publicisztikája pedig még halála után ötven évvel is kiadásra vár.