NB I;futball;FTC;Videoton;

2017-11-05 22:30:00

Vér és visszatérés

Jobb gólkülönbségének köszönhetően a Videoton visszaelőzte az élen az FTC-t az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 15. fordulója után, amelyben visszatértek a ferencvárosi ultrák és a botrány a stadionba.

Sűrű füst és forró hangulat fogadta a csapatokat szombat délután a Groupama Arénában.

Előbbi és utóbbi jelenség is egyaránt a Kubatov Gábor klubelnökkel a közelmúltban kiegyező, több mint háromévnyi távolmaradással tüntetés után visszatérő FTC B-közép „érdeme” volt, a fanatikusok ugyanis füstbombákkal és görögtüzekkel fogadták a listavezető Ferencvárost és a harmadik helyezettként, kilenc veretlen mérkőzéssel a háta mögött érkező Debrecent.

A lelátó népe fantasztikus hangulatot varázsolt az Üllői úti stadionba, ahol a visszafogottabb első játékrész utáni folytatásban góloknak is örülhettek a hazaiak: a gólerős szélső, Varga Roland az 58., Priskin Tamás pedig a 60. percben ugrasztotta talpra a publikumot, Aleksandar Jovanovic 84. minutumban szerzett találata már csupán a szépítéshez volt elegendő.

„Az első félidő talán mindkét csapat részéről a taktikai harcról szólt. Noha ott is megvoltak a lehetőségeink, sajnos valami mindig hiányzott a befejezéseknél. A második félidőben korán sikerült gólt szereznünk, melyet követően hamar megszereztük a másodikat is, ez pedig megnyugtatta a csapatot. Onnantól már magam is úgy éreztem, hogy ez a mérkőzés meglesz” – nyilatkozta a Népszavának a végül győztes gólt szerző Priskin, aki a találatával kapcsolatban elmondta: a szögletből beívelt labdát ugyan kérte csapattársa is, ő mégis úgy érezte, hogy lőnie kell, végül látványos, ollózó mozdulattal juttatta a hálóba a játékszert. – Óriási élmény volt ilyen hangulatban futballozni, szerintem mindkét fél élvezte a hangulatot. Örülök, hogy győzelemmel tudtuk viszonozni a szurkolóink támogatását – folytatta a válogatott labdarúgó.

A fővárosi mérkőzéssel egy időben a Videoton 4-0-ra legyőzte a sereghajtó Mezőkövesdet, így javított annyit a gólkülönbségén, hogy éppen megelőzte a Ferencvárost.

Az ennek valószínűleg örülő, a zöld-fehérekkel nem annyira szimpatizáló budapesti riválisok, a Vasas és az Újpest szintén délutánra kiírt – egyébként Dunaújvárosban lejátszott – derbije feledhető futballt és egyetlen gólt hozott, melyet újpesti játékos, Novothny Soma szerzett. A IV. kerületiek ezzel lezárták a négy hete tartó nyeretlenségi sorozatukat, ellenben az angyalföldiek harmadik hete képtelenek győzni.

A játéknap befejezéseként a Puskás Ferenc egykori csapata, a címvédő Budapest Honvéd fogadta az Aranycsapat legendájának nevét viselő felcsúti akadémia együttesét. A találkozó hét gólt, több fordulatot és kispesti örömöt hozott: a Honvéd a rendes játékidő vége előtti percben még hátrányban volt, végül 4-3-ra győzött. „Gyermeteg hibákat követtünk el védekezésben” – ismerte el mindkét tréner a lefújást követően, ki-ki vérmérsékletének megfelelően.

A nemzeti tizenegy barátságos mérkőzései miatt az NB I következő fordulóját két hét múlva rendezik.

Kések és erőszak a stadionban
Az FTC és a Debrecen összecsapása nem ért véget a lefújással, a félidőben ugyanis erőszakos cselekmények játszódtak le a kapu mögötti szurkolótábor alatt található büfénél. Az eset részleteit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja. A korábban távolmaradó drukkerek helyén előzőleg szurkoló csoport vezetője késekkel sebesítette meg a szurkolást szombaton is vezénylő ultracsoport két tagját, ám mindezt fenyegetések és tettlegesség előzte meg. Miután földre vitték, több tucatnyian támadták meg a késes drukkert, aki súlyos koponya- és szemsérülést szenvedett. További két szurkoló sérült meg.