A város, amely sohasem alszik

A VII. kerület bulinegyeddé degradált felében lakók kálváriájáról sok szó esett az utóbbi hónapokban a sajtóban. Ez Budapest azon része, mely valóban sohasem alszik. Az év 365 napján folyamatos fesztivál van a lakók ablakai alatt: üvöltöző részeg hordák, kapuikba székelő és vizelő „szórakozók”, drogosok, prostituáltak és futtatóik, szeméthegyek, drasztikusan elszaporodó patkányok. Emellett a jogszabályokban meghatározott zajszintet folyamatosan túllépő üvöltözés és dübörgő zene teszi tönkre az itt lakók életét.

Az Élhető Erzsébetváros csoport április óta küzd az egyre romló állapotok ellen. Több hónap huzavona után sikerült összehívatnunk egy rendkívüli önkormányzati testületi ülést október 3-ára. Az önkormányzat azonban már az első pillanatban világossá tette, hogy kinek a pártján áll. Mire a biztonsági emberek másfél órás földszinti veszteglés után végre felengedték a lakókat, már arra léphettek be az terembe, hogy a vendéglátósok javában bent ülnek, a szavazásra jogosult polgárok meg ácsoroghattak. Az előtérben a kivetítőn nem volt hang, így hiába jöttek el sokan, nem tudták követni az eseményeket. Az ilyen megnyilvánulásokból is kitűnik, hogy a vendéglátósokkal szemben mekkora becsülete van a lakosságnak.

A probléma gyökerét érintő záróra-kérdésben végül semmilyen döntés sem született. Ehelyett feltalálták a spanyolviaszt: népszavazást kezdeményeztek. Ez az (idő)húzás egyedül a politikai túlélésről szól. Mind jogilag, mind morálisan erősen kétséges eszköz a népszavazás ott, ahol egy teljes kerület szavazhatna arról, hogy a városrész egyharmadának sérülhetnek-e az alkotmányos jogai. Ha a népszavazás érvénytelen lenne, az önkormányzat széttárhatná a karját és levehetné a napirendről az egységes záróra kérdését.

Pedig nem új keletű a probléma. Belső-Erzsébetvárosban 2013 óta nincs csendrendelet, a kerület többi részén viszont igen, tehát csak itt tart hajnalig vagy még tovább az őrület, a zaj és a közterület-szennyezés. Ami természetesen alapvető emberi jogokat sért, de akik nem itt élnek és akiket nem érdekel a helyiek sorsa, azok sem tagadhatják, hogy a bulinegyed ilyetén működése undorító, embertelen, nem méltó egy XXI. századi világváros imázsához. És erről akarnak egy teljesen jogszerűtlen és értelmetlen népszavazást kiírni azok a képviselők, akiket azért fizetünk, hogy megoldásokat találjanak a problémáinkra.

Budapest Főváros Kormányhivatala állásfoglalása szerint a világörökségi területeken az éjszakai nyitva tartás tekintetében nincs döntési jogköre a helyi önkormányzatnak, így népszavazást sem írhat ki. Vajon ezt a kerület jegyzője a testületi ülés idején nem tudta? Ugyanakkor nem tartozik egész Belső- Erzsébetváros a világörökséghez. Azokkal az utcákkal mi lesz? Ott lesz népszavazás? És a világörökségi részhez tartozó vendéglátóegységek nyitva tartása marad, ahogy most van? Az egész roppant zavaros. Ezek szerint senki sincs tisztában azzal, hogy a világörökségi területen lévő üzletek tekintetében a jegyzőnek van mérlegelési, döntési, ellenőrzési joga.

A testület mélységesen hallgatott továbbá arról a levélről, melyet a Kertész utcai iskola igazgatójának címzett több száz szülő, kérve, jelezze a képviselőknek, hogy a gyermekek egészséges környezethez és pihenéshez való joga súlyosan sérül. Érdeklődve várjuk, hogy vajon ez a levél valaha előkerül-e.

A lakók nyílt levélben kérték a főpolgármester segítségét és az ombudsmanhoz is fordultak panaszukkal, melyet számtalan dokumentummal alátámasztottak; a kedden megérkezett ombudsmani állásfoglalás végre irányt mutathat a láthatóan az alkotmányellenes állapotok fenntartásában érdekelt önkormányzati testületnek. Az alapjogok biztosa leszögezte: a vállalkozás joga nem korlátozhatatlan, a korlátlan nyitva tartás pedig felveti az alapjogi visszásság gyanúját.

A kerület lakói pedig nem adják fel, sőt már a szomszédos városrészek lakóival egyetértésben minden követ megmozgatnak, hogy otthonukban újra méltó körülmények közt élhessenek. Továbbra is követelik a 9/2013-as önkormányzati rendelet 2-es mellékletének törlését, mely megengedi a 24 órás nyitva tartást, ezzel a lakók alkotmányos jogainak sárba tiprását. A tarthatatlan állapotokról bejelentést tettek az egészségügyi államtitkárnak, a fővárosi rendvédelmiseknek, és fellépnek a gyermekeik jogaiért is. Kijárták a fogadóórát az új rendőrkapitánynál, közérdekű adatigénylés formájában követelik a válaszokat a jegyzőtől és a rendvédelmi hatóságoktól.

És hogy ezalatt mi minden történik? Agresszív biztonsági őrök arcra döntik el, ki és ki nem sétálhat keresztül a Gozsdu udvaron – ugye nem kell részletesen ecsetelni, mennyire veszélyesek ezek a magukat rendvédelmi szervnek tekintő, amúgy magáncégnél dolgozó kidobók? Egyedül sétáló, védtelen nőket fenyegetnek, kirakatokat törnek be a fékeveszett részeg bulizók a Király utcában, és késsel esnek egymásnak az Akácfa utcán, ahol a véres cafatok napokig eltakarítatlanul éktelenkednek a járdán, idevonzva a rágcsálókat. A "Kultúra utcáján" a nyakunkba pottyan a vakolat, egy lakó a tűréshatárra érve gázpisztollyal lő a levegőbe a bulizók megfékezése érdekében, az utca önjelölt vámszedői pedig pénzért akarják továbbengedni az utcán áthaladókat. A közteresek eközben kerékbilincselnek rendületlenül, míg a rendőrök továbbra sem intézkednek hatásos módon a rongáló, szabálysértő csürhével szemben.

Ezek nem csupán a helyi helyiek úgymond eltúlzott beszámolói: ez a legtöbb esetben önkormányzati levelezésekkel, rendőrségi feljelentésekkel, videókkal, fotókkal bizonyított szomorú valóság.

Nemrég még régi pesti zsidónegyedként volt a turisták által ismert és látogatott Belső-Erzsébetváros. A Kazinczy utcára mint a „Kultúra utcájára” milliárdokat költött európai uniós támogatásból az önkormányzat. A támogatott cél sajnos nem valósult meg, kultúra helyett a vendéglátósoké lett a főszerep. Jó példa erre az Elektrotechnikai Múzeum épülete, ahol az egyik legnagyobb diszkó, a TESLA működik.

És ez jól is jellemzi a mostani helyzetet: a múzeumból diszkó, a kultúra utcájából közvécé lett.

Szerző
2017.11.08 07:03

Századvég-vég

Hogy Orbán Viktor megint füllentett, abban már nincs semmi érdekes. Ám ezúttal a sajtóval, a nyilvánossággal kapcsolatban rugaszkodott el az igazságtól, amit már csak szakmai okok miatt sem szívesen hagynánk szó nélkül. 
Alig két héttel azután, hogy – jókora derültséget keltve – bemondta az Európai Parlamentben: soha nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek velük egyet, a miniszterelnök a saját háza táján mutatta meg, hogy mennyit ér a szava: azonnali hatállyal bezúzták és az internetről is eltüntették a Századvég folyóirat (immár) utolsó számát, a szerkesztőséget pedig szélnek eresztették egy kismértékben kormánykritikus, a járadékokkal foglalkozó összeállítás miatt. 
A Századvéget Orbán és barátai alapították Bibó-kollégistaként 1984-ben, a társadalomelméleti folyóirat a rendszerváltást megelőző erjedés közepesen jelentős orgánuma volt. Sokat elmond arról, ami felé tartunk (és amerre Orbán maga is tart), hogy Kádár és a pártállami cenzúra mellett simán elélt, most meg az új egypártrendszer bedarálja. 
Az eset ugyanakkor nem csak azért érdemel figyelmet, mert rámutat egy jelentős különbségre a két korszak között, t. i. akkor kifelé evickéltünk az elnyomásból, most meg naponta jönnek olyan húzások, amiket még tegnap is elképzelhetetlennek tartottunk volna. Izgalmas a téma is, ami miatt a lapnak épp most kellett meghalnia: az orbáni kapitalizmus (?) modelljében központi szerep jut a járadékvadászatnak, vagyis annak, hogy a kormányhű oligarchák kezére juttatott gazdasági szektorokban az állam határozza meg – jogszabályokkal, adminisztratív árazással, monopóliumok létrehozásával – a jövedelmezőséget, a piac helyett a politika logikája működteti az üzletet – nyilván erről is írt az obsitot kapott szerzőgárda. 
És persze ott van még a sajtószabadság is, amelyről Orbán Viktor azt szokta mondani a kritikusainak: nincs vele gond, nálunk mindent meg lehet írni. Nos, most – a Népszabadság, a Magyar Nemzet és a többiek után – a századvégesek is megtapasztalták, hogy ebben az állításban mennyi az igazság.
2018.09.26 09:00
Frissítve: 2018.09.26 09:01

Népviseletben

Végignéztem egyszer az interneten, ahogy Ri Cshunhi, az észak-koreai Központi Televízió veterán bemondónője drámai mimikával és zengzetes hangon bejelenti a világnak, hazája sikeres hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre. Tekintve, hogy egy árva szót sem tudok koreaiul, vihoghattam volna is a pongyolára emlékeztető népviseletbe öltözött, villámló szemű öregasszonyon, de összeszorult a gyomrom. Elvégre a ripacs színészi alakítás mégiscsak azt tanúsította, hogy egy cinikus diktátor kezében vagyunk. 
Magyarul viszont egész jól tudok, ezért aztán a drámai kivitel mellett a hatásvadász tartalom is indokolja, hogy Kövér László nagyjából minden megszólalásakor rám jön a lábrázás. Ő persze ezért van, mondhatni ő a Fidesz inkvizíciós tagozata, aki egyszerre antikommunista, antilibierális, antigyurcsány, antibohófiatal, antinő, antiminden, ami nem Orbán Viktor. A szúrósszemű-magyarbajszú konzervatív mosolytalan szigorúsággal követte a pártvezetőt a párt minden bakugrásszerű ideológiai fordulatában, míg végül kikötött az immár évtizedes szerepnél: ő az, aki tiszteletet követel az ezerszer meggyalázott törvényhozásnak. 
Pártja lábbal tapossa a jogállamot, buborékot fúj az alkotmányosságból, képviselői indítvánnyal ír át alapvető rendszereket, elhallgattatja az övétől eltérő véleményeket, a törvény erejével csal el választásokat. Kövér doktor pedig úgy háborodik fel az ellenzék bármely halovány munkavégzési kísérletén, mint a pedellus, amikor elhagyott büdös zoknit talál az iskolai könyvtárban.  
Lehet persze kommunistázni, gyakorló elmebetegezni, cinikusnak és megvásároltnak bélyegezni az Európai Parlament azon tagjait is, akik megszavazták a Sargentini-jelentést, ahogy ezt a házelnök tette az ötös számú tagkönyv birtokosának műsorában. De Európát ez a viszolyogtató produkció aligha fogja meggyőzni a magyar kormány igazáról. 
2018.09.26 09:00
Frissítve: 2018.09.26 09:02