oktatás;LMP;ellenzéki pártok;oktatási minimum;

2017-11-08 18:38:00

Oktatási minimumot sürgetnek az ellenzéki pártok

Egy oktatáspolitikai minimum kialakítása érdekében tartottak többpárti egyeztetést az LMP kezdeményezésére ellenzéki pártok szerdán, Budapesten.

Ikotity István (LMP) a találkozót követően újságíróknak elmondta: fontosnak tartják, hogy az oktatáspolitika alappillérei ne változzanak négyévente, ezért - az elmúlt huszonhét évet meghaladva - a későbbiekben civilek bevonására is törekednek a szélesebb körű konszenzus kialakítása érdekében. Emlékeztetett: az ennek alapját képező, Közös nevező címet viselő anyag még februárban készült.     

Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a jelenlegi kormányzat sem szakmailag, sem politikailag, sem pénzügyileg nem tekint befektetésként az oktatásra, nincs fogadókészsége a hosszú távú stratégiára. Az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke elengedhetetlennek tartja, hogy önálló tárca feleljen az oktatásért.      

Erőss Gábor, a Párbeszéd elnökségi tagja úgy ítélte meg: a kormány akadályozza a diákok továbbtanulását, ezért az ehhez fűződő jogot helyezné az oktatáspolitika középpontjába. 

Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője kivételesen fontosnak ítélte, hogy a szerinte végletesen centralizált és kézi vezérlésű oktatási rendszer elinduljon egy decentralizált, szabadabb, jobb oktatási rendszer felé, ahol a pedagógusoknak, az intézményeknek autonómiája van. 

A találkozón az MSZP szakértőn keresztül képviseltette magát. 

Ikotity István kérdéseket kapott Weszely Zsuzsa állításával kapcsolatban is, aki a Reflektor blogot korábban arról tájékoztatta: édesapját inzultáltak azért, mert nem töltötte ki a nemzeti konzultációs ívet. Arra a kérdésre, hogy Weszely Zsuzsa az LMP alkalmazásában áll-e, a politikus azt felelte: nem közszereplő lévén, nem hatásköre válaszolni a kérdésre, a közszereplőknek kell tűrniük, ha esetleg meghurcolják őket. 

Arra a kérdésre, hogy a Reflektor blog munkatársai állnak-e munkakapcsolatban az LMP-vel vagy alapítványával, úgy válaszolt: erről nincs tudomása. Kérdésre azt is közölte: tervben van, hogy az ügyben feljelentést tesznek, mivel nem közszereplőt olyan helyzetbe hoztak méltatlanul, ami indokolttá teszi ezt.