Csepelyi Adrienn;

szexuális zaklatás;Kerényi Miklós Máté;Kerényi Miklós Gábor;

2017-11-09 06:01:00

Kerényi Miklós Máté: akkor is ő az apám

Kerényi Miklós Máté az Operettszínházban vár, épp nyolchónapos gyermekére vigyáz. A jelek szerint ez segít neki elkerülni az összeomlást.

- Hülye kérdés, de muszáj feltennem: hogy van?

- Fel kell nevelnem a gyermekemet.

- Mikor jutott el önhöz először bármiféle pletyka vagy konkrét sztori?

- Húsz évvel ezelőtt, amikor azt mondták, hogy a Kerényi egy kiskorúval él együtt. És az én voltam. Állandóak voltak az apám elleni támadások a pályája során.

- Mit gondol, miért?

- Nagyon sok irigye van. Amit ő csinál és ahogyan csinálja, az a végén szinte mindig siker.

- El tudja azt fogadni, hogy valóban tehetett olyat az apja, ami nem jó, nem helyes?

- El tudom fogadni, hogy a fél ország azt mondja: ez nem korrekt, a másik fele meg azt, hogy nincs vele semmi baj. Jelen pillanatban az én birtokomban nincs olyan konkrétum, ami alapján máshogy kellene gondolkoznom az apámról. A bátyámékat, aki balettművész, a mesterük, az ország egyik legnagyobb koreográfusa vállfával verte. Huszonhárom évvel ezelőtt ez nem számított kirívónak, sokkal inkább valamiféle módszernek. Én is kaptam pofont a tanárnőmtől. A húgom generációjánál, amelynek tagjai tizenöt évvel később születtek, ez már egészen más. A szüleink még körmösöket kaptak az iskolában, ma Hollandiában a gyerek beperelheti a szülőt, ha az megütötte.

- És ez szerintem sokkal jobb így. Maros Ákossal milyen volt a kapcsolata annak idején?

- Az általa említett eset után évekig együtt buliztunk. Barátok voltunk, amíg külföldre nem költözött, valahányszor Szegedre mentünk, nagy szeretettel fogadott bennünket: engem, a bátyámat, az édesapámat. Nem hívtam fel, mert egyrészt milyen jogon tenném, nem beszéltünk vagy tizennyolc éve; másrészt, ha felhívnám, annak lehetne olyan a visszhangja, hogy számon kértem, megfenyegettem. Ez távol áll tőlem.

- Volt valaha ön és az apja között ilyen típusú incidens?

- Soha nem ütött meg, ha erre gondol. Mások helyett azonban nem tudok és nem is akarok beszélni. Sokan vagyunk ebben a színházban. Adja magát a kérdés: tényleg reális lenne az, hogy ha ebben az intézményben akkora rettegésben és megfélemlítésben élnek, ahogyan azt az utóbbi napokban lefestették, akkor ez az egész tizenhét évig így működik? Ennyire sikeresen?

- Facebookon kering egy hangfelvétel, amelyen Kerényi Miklós Gábor magából kikelve taxit rendel. Ha azt valaki meghallja, könnyen gondolhatja, hogy az ön apja bekattant.

- Azt gondolom, hogy vannak dolgok, amiket mindannyian kikérünk magunknak egy bizonyos helyzetben. Ha naponta közlekedünk egy taxitársasággal, és milliószor elmondjuk, kik vagyunk, türelmesen beíratjuk, akkor szeretjük, ha a nevünkön szólítanak.

- Volt már, hogy rászólt az apjára, mert ön szerint nem megfelelően viselkedett?

- Volt, hogy mondtam, mondtuk neki, hogy ez most eggyel erősebb volt egy próbán. Mindig meg lehetett vele ezeket a dolgokat beszélni és az, hogy adott esetben bocsánatot kérjen, természetesnek számított. Egy próbafolyamatban vagyunk benne, a célunk közös, ebben kódolva vannak az iszonyatosan kiélezett művészi feszültségek. Ezeket eltorzítva támadásként felhasználni nem korrekt. Van az a pillanat, amikor nem jó a fény, nem jó ez, nem jó az – és ott áll a rendező, és minden eszközzel próbálja a darabot összefogni.

- Hogyan élte meg, amikor először olvasta Kalmár Péter rendező önnek címzett blogbejegyzését, amelyben számos súlyos dologgal vádolja az ön apját?

- Ha nincs a Weinstein- vagy a Marton-ügy, maximum lemegyek a Komédiásba, és megkérdezem tőle, hogy ezt most miért, de egyébként nem foglalkoztam volna vele. Megvádolni valakit azzal, hogy férfiakat, nőket és gyerekeket erőszakolt meg, nem egészen ugyanaz, mint elfenekelni valakit egy vállfával. A vádjai szerintem egy irigy és keserű ember mocskolódásai csupán.

- Kalmár ugyanebben a bejegyzésében – visszatetsző módon – az ön szakmai kvalitásait feszegeti. Úgy gondolom, ezeknek semmi közük semmiféle vádhoz. Az, hogy ön apuci kicsi fia, visszatérő toposz a karrierjében.

- Ezt esténként eldönti ezer ember. De szívesen veszek Kalmár úrnak két jegyet a színházunk bármely előadására, hogy maga is megnézzen, mert meggyőződésem, hogy ő engem legalább tíz éve nem látott színpadon. Tizenöt éve megküzdöttem saját magammal, az apám nevével. Úgy döntöttem, nem tudok tovább foglalkozni ezzel. Van, aki szereti a Kiskerót, az apját utálja. Más imádja az ő rendezéseit, de azt mondja: engem miért engednek színpadra. Mindenkinek szíve joga bármit mondani. Nagy átlagban egyelőre úgy érzem, szeretik, amit csinálok. Úgy érzem, Kalmár szövegében van valamiféle kompenzáció, nem ellenem, hanem valami miatt, amivel a saját életében kell számot vetnie. A saját frusztrációja, sikertelensége. Én őt most sajnálom, ami arra ösztönöz, hogy egyszer majd megbocsássak neki. Ha az igazság kiderítése lett volna a célja, akkor nem ezek a megfelelő eszközök. Én nem tudom, hogy kik vannak és milyen esetek vannak. De amit eddig hallottunk, az nagyon messze áll a szexuális zaklatástól. Innentől bármelyik tanárnak, rendezőnek, aki felemeli a hangját vagy úgy néz rá egy diákra, vége. Valami átfordult, és erre figyelnünk kell. Normális mederben tartani a dolgokat.

- Nem lehet, hogy azért nem tud egyetlen történetről sem, mert senki nem merte önnek elmondani azokat?

- Ha léteznek ilyen történetek, nagyon szeretnék valakivel találkozni, akinek van. De én ebben a pillanatban nem tudok olyan esetről, aminek köze lenne a nemi erőszakhoz. Vagy akár a szexuális zaklatáshoz.

- Voltam zaklatás és bántalmazás áldozata is. Elhiszi nekem, hogy bizonyos emberek bizonyos szituációkban leblokkolnak, és nem tudják kezelni, ha valaki visszaél ezzel a helyzettel?

- El.

- A színészi munka kiszolgáltatott helyzet?

- Ez egy partnerjáték. A rendező éppúgy ki van szolgáltatva a színésznek, mint fordítva. De hangsúlyozom: rendezői, nevelési, pedagógia módszerekről beszélünk. Egyelőre nem látom ebben a szexuális szó helyét.

- Fel tudná dolgozni, ha mégis bizonyítást nyerne, hogy létezik ilyen eset?

- Nekem jelenleg nincs tudomásom ilyenről.

- Jól érzem, hogy el sem tudja képzelni?

- Nekem csodálatos gyerekkorom volt, egy csodálatos apával. Az apám – ahogy egyetlen más ember sem – nem fekete vagy fehér. Csak most nem esik szó arról, hogy amikor valakinek az anyukája, nagymamája beteg volt, ő intézett neki kórházi ellátást, ő hívta külföldről a főorvost. Hogy az éjszaka közepén is bármikor lehetett hívni. Hogy ha valaki a reptérre menet szembesült vele, hogy nincs útlevele, az apám megoldotta.

- De vajon kijelentheti-e ön a mások nevében, hogy milyen sérelmet mi ellensúlyoz?

- Nem. Csak azt mondhatom, amit én érzek.

- Hogyan tud a család létezni, dolgozni ebben a helyzetben?

- Nehezen, de ott vagyunk egymásnak.

- Milyen visszajelzéseket kapott a Kalmár-levél óta? Fenyegették?

- Ketten. Egyébként rengeteg támogató üzenetet kaptam. De nem lep meg semmi: a Facebookon az emberek fröcsögnek. A nagy részük viszont nem szeret fröcsögni.

- Gondolkodott a napokban a jövőjéről?

- Technikailag nekem itt nem változik az életem. Technikailag.

- Ön szerint mi legyen az édesapja rendezte darabok sorsa?

- Sem vádakat elismerni, sem áldozatot hibáztatni, sem felmenteni, sem relativizálni nem szeretnék semmit, de Roman Polanski filmjeit sem zúzták be. De akármi derülne is ki: ő az apám.