Emmi;Együtt;"sarlatán konferencia";

2017-11-09 13:16:00

Az Emmi "sarlatán konferenciája" ellen tiltakoznak

Traumatizált nő után jön a kriminalizált anya? - Az Együtt alelnöke tiltakozik az EMMI sarlatán konferenciája ellen.

A mérce.hu írta meg, hogy 2017. november 30-án az Apák az Igazságért Egyesület az Emberi Erőforrások Minisztériuma Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztályának támogatásával szándékai szerint gyermekvédelmi, a konferencia programját tekintve viszont inkább a családon belüli erőszak okait sarlatán magyarázatokkal népszerűsítő tanácskozást rendez - írja közleményében Hajdú Nóra, az Együtt politikusa. 

A szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár megnyitójával induló konferencián a "PAS", a "szülői elidegenítési szindróma" témáját járják körül. Mint az ismeretes utóbbi "módszert" a  családon belüli erőszakkal vádoltak szokták felhozni annak mentségére, hogy ők a gyermeket nem bántották, csak a másik szülő hitette el. A jogi védekezésbe csavart "tudományos" módszert általában nőkkel szemben alkalmazzák, mégpedig hogy az gyerekkorában bántalmazási traumát szenvedett el, és csak ezt beszéli be gyermekeinek a másik szülőt támadva.

Abban az országban, ahol a nőkkel szembeni erőszak elrejtett, kibeszéletlen és relativizált, ott újabb kormányzati kudarcnak és több generációra hatással lévő felelőtlenséggel tartjuk, hogy az Orbán-kormány állami szintre emeli az áldozathibáztatást, a gyermekverés és zaklatás "PAS-módjára" történő értelmezését és kezelését - zárul a dokumentum.