Fiam, Gráf József semmilyen cselekedetéért nem vállalok semmilyen felelősséget – tette közhírré a nagymama 1947-ben néhány budapesti napilapban. Egy anyától szokatlan elhatárolódásra azt követően került sor, hogy Józsi bácsi, a papa féltestvére, egy számára amúgy sikeres üzleti tranzakciót hajtott végre. Többnyire jól működő szimatával ebben az esetben is neki volt igaza konzervatív nagyanyámmal szemben.
Józsi bácsi ugyanis 300 gramm törtaranyért értékesítette a nagymama jól bejáratott drogériáját. Nagymama rosszallását az váltotta ki, hogy erről a tranzakcióról elfelejtette tájékoztatni őt, az üzlet tulajdonosát. Az sem igazán vigasztalta, hogy a drogériát nem sokkal később államosították. A sors iróniája, hogy a 60-as évek elején édesanyámnak ebben a drogériában vásároltam születésnapjára 3 forintért rózsát formáló fülbevaló klipszet, aminek ő nagyon örült, de persze soha sem viselte. Jó ízlése volt ebben is. A klipsz még hosszú éveken át megvolt, majd a költözések során követte a drogériát: eltűnt az idők sodrában. Józsi bácsi egyébként nem tartotta meg a drogéria vételárát, hanem azt a zsokék és versenylovak életfeltételeinek javítására költötte. Magyarán a lovin eljátszotta, amit a 300 gramm aranyért a feketepiacon kapott.
Józsi bácsi látnoki képességét bizonyítja, hogy a Bazilika melletti házsorból ma már csak egykori szülőházam áll, ahol a posta és a volt cukrászda helyén optika működik, de lehet, hogy ma már másféle üzlet található a helyén. A mellette álló házat, amelyben Budapest egyik legelső önkiszolgáló boltja nyílt több mint félévszázada, és ahol a nagymama drogériája is volt, lebontották. Helyén sokáig egy kis park volt, ma pedig modern irodaház magasodik a Bajcsy-Zsilinszky és a József Attila út sarkán.
Józsi bácsi igazi életbűvész volt. Életművésznek nem nevezném, mert Arsène Lupin a nemzetközi szélhámos, vagy Hugh Hefner a Playboy alapítója volt az. Józsi bácsi csak csiribí-csiribá túl akarta élni a XX. század ráeső részét.
Józsi bácsi a nagymama második házasságából származott. Nagypapa ugyanis 1918. szeptember 11-én a lövészárokban szerzett tüdőgyulladásban, meg sem várva az I. világháború két hónappal későbbi végét, egy hadikórházban elhalálozott. Így egyedül hagyta a nagymamát az akkor 3 éves papámmal. A fiatal özvegy hozzáment tehát Gráf úrhoz, a tisztes kereskedőhöz, aki jó ütemérzékkel nem várta meg se a zsidótörvényeket, se a munkaszolgálatot, se a nyilasokat, hanem idejekorán szintén elhalálozott. A papa a Magy. Kir. Állami Madách Imre Gimnázium kitűnő érettségijével - hála a nagypapának - hadiárvaként felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem általános orvosi karára. Budapesten származási okokból elutasították felvételi kérelmét.
Józsi bácsi azonban nem kedvelte a kreativitást megölő oskolákat és különös ellenszenvvel viseltetett az úgynevezett tisztes polgári foglalkozásokkal szemben. Egészen más területek vonzották. Tökéletes ellentéte volt a papának, aki alacsony, kissé hízásra hajlamos fiatalember volt, féltestvére viszont magas és sovány. Bár nem volt egy Jávor Pál, a nők mégis imádták, és ez az adottsága életmentőnek bizonyult 1944-45 fordulóján. Nem csak a munkaszolgálatot úszta meg, de intim kapcsolata egy nyilas államtitkár nejével egyéb életveszélyes zaklatásoktól is megmentette.
Józsi bácsit, mi gyerekek, Gyuri bátyám és én viszonylag ritkán láttuk, általában csak pumpolni jött, a papát. A papát egyébként nem csak ő, hanem a mama jó keresztény testvérei is előszeretettel kihasználták. Némelyik hetekig lakott a Bajcsy-Zsilinszky utcai lakásban, illetve szívesen kérték kölcsön a papa Prága típusú oldtimer gépkocsiját, majd később az NDK autógyártás „remekét”, a P70-est. A javítás költségeit természetesen mindig a papa állta. Egyszer Józsi bácsi aktuális élettársa, Cica néni - gyönyörű nő volt - szülőfalujába, Kunmadarasra mehettünk egy hétre nyaralni. Ebből is baj lett, persze. Az utazás előtt Gyurival fodrászhoz mentünk, aki megkérdezte, milyen frizurát kérünk. Mondtuk, olyat mint a papáé. Na jó, de milyen az ő frizurája? - kérdezte a mester. Mondtuk, hogy kopasz, bár ez nem volt teljesen igaz. Erre nullás géppel elkészítette a rendelt „frizurát”. Ennek köszönhetően a makói strandon mindketten napszúrást kaptunk és hámló fejbőrünk mint afféle skalp hagyta el a koponyánkat.
Az a régi madarasi nyár jut mindannyiszor eszembe, amikor megnézem a Ház a sziklák alatt c. filmet. Cica néni családjában is volt egy púpos nagynéni, aki gyakorlatilag cselédként szolgált. Senki nem vette igazán emberszámba. Velünk nagyon kedves volt és mi is megszerettük, de kaptunk némi leckét a falu „idillikus” életéből.
Józsi bácsit utoljára 1963-ban láttuk, a papa temetésén. Soha többé felénk sem nézett. Már nem volt kit pumpolnia. Nem maradt belőle más, mint egy családi legenda az életbűvészről.
