A Várkert Bazárban tartotta 16. ülését tegnap a magyar nemzetpolitika legfontosabb fórumának nevezett Magyar Állandó Értekezlet, a Máért. Ezúttal is igazolódott, a magyar-magyar együttműködés és egyeztetés fóruma már csak a szimbolikus politizálás kirakata, egyfajta budapesti Tusványos, ahol a nemzet miniszterelnöke elmondhat egy-egy nagyívű beszédet a magyar parlamenti és a határon túli magyar pártok képviselői előtt.
A színhelyválasztás is szimbolikus, két éve a Várkert Bazárban, nem pedig a parlamentben rendezik meg a fórumot. Zárt ajtók mögött, érdemi sajtótájékoztató nélkül. Az ülést a miniszterelnök nyitja meg, az ő beszéde sajtónyilvános, maga az ülés viszont már zárt. Korábban a Máért végén sajtótájékoztatót tartottak, ahol a kormányzati nemzetpolitikai felelősök mellett a határon túli magyar pártok vezetői is részt vettek. Ez a gyakorlat azonban már a múlté, az ülés végén a nemzetpolitikáért felelős miniszter és (az egyik) államtitkár számol be az zárt ajtók mögött történtekről. Bár ma már a határon túli magyar pártok mindegyike a „nemzeti kormány stratégiai partnerének számít”, a sorból kilógó szlovákiai Híd-Mostot, a Bugár Béla vezette magyar-szlovák vegyespárt nem kap meghívót a rendezvényre. Nem mindig volt így. 2010 és 2014 között még a Fidesz és az RMDSZ, illetve a kárpátaljai UMDSZ között komoly feszültségek voltak, vezetőik jelenléte a sajtótájékoztatón kockázatos volt. A nemzetpolitikában az Orbán-kormány különben is következetesen kerüli a sajtóval való direkt találkozót, Orbán októberben három napos erdélyi tartózkodása alatt egyszer sem vállalta a szembesülést az erdélyi magyar média képviselőivel.
A tegnapi Máért-on új korszakot hirdetett meg Orbán Viktor. Úgy fogalmazott, az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni. A „nemzet miniszterelnöke” önmagát, októberi kolozsvári szavait idézte, miszerint „a Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják”. Beszédében azonban a hangzatos semmitmondás mellett több ellentmondás is volt. Többek között azt állította, hogy az „anyaország”megerősödésének köszönhetően sikeres a külhoni politika, így az egész Kárpát-medencét lefedő oktatási hálózatot és „szellemi erőtereket” tudtak kialakítani. Csakhogy Erdélyben a korábban még ellenségnek számító, Markó Béla vezette RMDSZ–nek köszönhetően a ’90-es években már kiépült a magyar oktatási hálózat, a szlovákiai magyar oktatás fennmaradásának legfőbb biztosítéka a nemzeti együttműködésből kizárt, de Pozsonyban kormányon lévő Híd-Most, Ukrajnában pedig épp most számolják fel azt az erős anyaország tiltakozása ellenére.
Orbán azt kérte hallgatóságától, támogassák az RMDSZ közreműködésével indított Minority SafePack európai kezdeményezést, amelynek célja, hogy „Brüsszel” alkosson uniós szinten érvényes és kötelező normát az őshonos nemzeti kisebbségek problémáinak kezelésére, mert mint fogalmazott, „ez nem pártkérdés, ez nemzeti kérdés”. Arról nem ejtett szót, hogy ha mindent, ami nemzeti, kivonna a brüsszeli szabályozás alól, illetve, ha az anyaország már ennyire megerősödött, akkor miért van szükség a kisebbségi jogok „brüsszeli” védelmére. (Nyilván a valamit-valamiért miatt. Ha Orbán elvárja az RMDSZ-től a szavazásra való buzdítást, akkor ő is kénytelen támogatni annak legfontosabb politikai projektjét, akkor is, ha az erdélyi magyar képviselet Brüsszelben és nem Budapestben látja a kisebbségi jogok biztosítékát.)
Amint az várható volt, a 2018-as parlamenti választás is napirendre került. Orbán részvételre és regisztrációra buzdította a külhoni magyarokat, vezetőiktől pedig azt kérte, ők is szorgalmazzák a regisztrációt. Amit meg is tesznek, a legnagyobb külhoni magyar párt, az RMDSZ beindította buzdító kampányát. Orbán helyesnek és igazságosnak nevezte a hatályos választási rendszert, amelyben a magyarországiaknak kettő, a külhoniaknak csupán egy szavazata van, arról viszont nem szólt, mennyiben helyes, hogy a külföldön dolgozó magyarok számára nem adott a külhoniak levélszavazási lehetősége.