Tusványos Budapesten

Publikálás dátuma
2017.11.11. 06:06
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Orbán Viktor kormányfő FOTÓ: TÓTH GERGŐ
A Várkert Bazárban tartotta 16. ülését tegnap a magyar nemzetpolitika legfontosabb fórumának nevezett Magyar Állandó Értekezlet a szimbolikus politizálás kirakata.

A Várkert Bazárban tartotta 16. ülését tegnap a magyar nemzetpolitika legfontosabb fórumának nevezett Magyar Állandó Értekezlet, a Máért. Ezúttal is igazolódott, a magyar-magyar együttműködés és egyeztetés fóruma már csak a szimbolikus politizálás kirakata, egyfajta budapesti Tusványos, ahol a nemzet miniszterelnöke elmondhat egy-egy nagyívű beszédet a magyar parlamenti és a határon túli magyar pártok képviselői előtt.

A színhelyválasztás is szimbolikus, két éve a Várkert Bazárban, nem pedig a parlamentben rendezik meg a fórumot. Zárt ajtók mögött, érdemi sajtótájékoztató nélkül. Az ülést a miniszterelnök nyitja meg, az ő beszéde sajtónyilvános, maga az ülés viszont már zárt. Korábban a Máért végén sajtótájékoztatót tartottak, ahol a kormányzati nemzetpolitikai felelősök mellett a határon túli magyar pártok vezetői is részt vettek. Ez a gyakorlat azonban már a múlté, az ülés végén a nemzetpolitikáért felelős miniszter és (az egyik) államtitkár számol be az zárt ajtók mögött történtekről. Bár ma már a határon túli magyar pártok mindegyike a „nemzeti kormány stratégiai partnerének számít”, a sorból kilógó szlovákiai Híd-Mostot, a Bugár Béla vezette magyar-szlovák vegyespárt nem kap meghívót a rendezvényre. Nem mindig volt így. 2010 és 2014 között még a Fidesz és az RMDSZ, illetve a kárpátaljai UMDSZ között komoly feszültségek voltak, vezetőik jelenléte a sajtótájékoztatón kockázatos volt. A nemzetpolitikában az Orbán-kormány különben is következetesen kerüli a sajtóval való direkt találkozót, Orbán októberben három napos erdélyi tartózkodása alatt egyszer sem vállalta a szembesülést az erdélyi magyar média képviselőivel.

A tegnapi Máért-on új korszakot hirdetett meg Orbán Viktor. Úgy fogalmazott, az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni. A „nemzet miniszterelnöke” önmagát, októberi kolozsvári szavait idézte, miszerint „a Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják”. Beszédében azonban a hangzatos semmitmondás mellett több ellentmondás is volt. Többek között azt állította, hogy az „anyaország”megerősödésének köszönhetően sikeres a külhoni politika, így az egész Kárpát-medencét lefedő oktatási hálózatot és „szellemi erőtereket” tudtak kialakítani. Csakhogy Erdélyben a korábban még ellenségnek számító, Markó Béla vezette RMDSZ–nek köszönhetően a ’90-es években már kiépült a magyar oktatási hálózat, a szlovákiai magyar oktatás fennmaradásának legfőbb biztosítéka a nemzeti együttműködésből kizárt, de Pozsonyban kormányon lévő Híd-Most, Ukrajnában pedig épp most számolják fel azt az erős anyaország tiltakozása ellenére.

Orbán azt kérte hallgatóságától, támogassák az RMDSZ közreműködésével indított Minority SafePack európai kezdeményezést, amelynek célja, hogy „Brüsszel” alkosson uniós szinten érvényes és kötelező normát az őshonos nemzeti kisebbségek problémáinak kezelésére, mert mint fogalmazott, „ez nem pártkérdés, ez nemzeti kérdés”. Arról nem ejtett szót, hogy ha mindent, ami nemzeti, kivonna a brüsszeli szabályozás alól, illetve, ha az anyaország már ennyire megerősödött, akkor miért van szükség a kisebbségi jogok „brüsszeli” védelmére. (Nyilván a valamit-valamiért miatt. Ha Orbán elvárja az RMDSZ-től a szavazásra való buzdítást, akkor ő is kénytelen támogatni annak legfontosabb politikai projektjét, akkor is, ha az erdélyi magyar képviselet Brüsszelben és nem Budapestben látja a kisebbségi jogok biztosítékát.)

Amint az várható volt, a 2018-as parlamenti választás is napirendre került. Orbán részvételre és regisztrációra buzdította a külhoni magyarokat, vezetőiktől pedig azt kérte, ők is szorgalmazzák a regisztrációt. Amit meg is tesznek, a legnagyobb külhoni magyar párt, az RMDSZ beindította buzdító kampányát. Orbán helyesnek és igazságosnak nevezte a hatályos választási rendszert, amelyben a magyarországiaknak kettő, a külhoniaknak csupán egy szavazata van, arról viszont nem szólt, mennyiben helyes, hogy a külföldön dolgozó magyarok számára nem adott a külhoniak levélszavazási lehetősége.

Szerző

Radó Péter: "szultáni levél" nélkül nincs iskolakutatás

Publikálás dátuma
2017.11.11. 06:04
FOTÓ: Molnár Ádám
Az egész iskolarendszer újragondolására lenne szükség - állítja Radó Péter oktatáskutató, a nemrégiben megjelent Az iskola jövője című könyv szerzője.

- Egy magyarországi, állami általános vagy középiskolába belépni egyre inkább felér egy a múltba tett időutazással. Hogyan gondolkodhatunk így a jövőről?

- Határozott jövőkép és annak megértése nélkül, hogy az oktatási rendszerek hogyan alkalmazkodnak a hihetetlen mennyiségű gazdasági, technológiai, demográfiai, kulturális változásokhoz, valóban nem lehet értelmesen gondolkodni arról, hogy a fősodortól való távolodás helyett min kellene változtatni. Nyilvánvalóan semmi sem vehető át változtatás nélkül abból, amit mondjuk Hollandia, Finnország, Észtország, Kanada vagy Ausztrália vitt véghez. Kell, hogy legyen hosszú távú vízió, amely a magyar viszonyok között alkalmazható. Amikor azzal szórakoztatom magam, hogy a pártok oktatási programjait olvasom, azt látom, hogy általában két dologból állnak össze. Az egyik, hogy megpróbálnak reflektálni azokra a problémákra, amiket a magyar közoktatás évtizedek óta görget maga előtt. Ilyen például az egyenlőtlenség, a szelekció, a szegregáció, a hatalmas teljesítmény-szakadékok. A válaszok pedig nagyjából a XX. század végi vagy ezredfordulós minták alapján szerveződnek. Másrészt megpróbálják azokat a problémákat megoldani, amelyeket a jelenlegi kormányzat generált. Úgy látom, hogy az oktatáspolitika és a szakma összességében sajnos a '70-es, '80-as évek háborúit vívja újra.

- Nincs valódi jövőkép a pártok programjai mögött.

- Ez nemcsak azért van, mert nincsenek meghatározott célok. Leépülőben van Magyarországon az a tudás, ami 15 évvel korábban még jelen volt. Arról szólt, milyen alternatívákat lehet megfontolni a tartalmi szabályozásban, az irányítási rendszerekben, a tudásháttér biztosításában. A magyar oktatási szakma 15 évvel ezelőtt nagyjából a nemzetközi fősodorhoz illeszkedő diskurzust folytatott, ám ez elhalt. Ebben közrejátszik, hogy a kormányzat nem nagyon működtet ilyen diskurzust, sőt megszüntette azokat az intézeteket és intézményeket, amelyeknek az volt a dolguk, hogy nemzetközileg beágyazott szakpolitikai és szakmai diskurzust generáljanak. Nagyon sok kutató fél is. Nem nagyon beszél, nem fogalmaz meg alternatívákat. Közalkalmazotti állások múlhatnak azon, ha valaki kritizálja a kormányt.

- Pedig a politika terepén elég sokat beszélnek az oktatásról.

- A kormány hétköznapi, buta utcai politizálás szintjén foglalkozik olyan bonyolult közszolgáltatási rendszerekkel, mint például az oktatás. A szélesebb körű politikai diskurzus is ennek megfelelő. A szakma számára pedig nagy baj, hogy a magyar közoktatás nem kutatható. Ha készülnek is olykor kutatások, az eredmények nyilvános megvitatása elmarad, az adatok jelentős része egyre inkább elérhetetlenné válik, bizonyos adatokat pedig kozmetikáznak. Az információ- és tudásháttere is leépült annak, hogy valóban lehessen reflektálni az oktatás minőségére, eredményességére. 2013 óta csak az állami iskolafenntartó, a Klik engedéllyel lehet kutatni az iskolákban. A szakmában ezt úgy nevezik, független kutatók "szultáni levél nélkül" nem mehetnek be az iskolákba empirikus kutatásokat végezni. Akik nem a kormány megbízásából kutatnak, sok esetben nem kapnak engedélyt.

- Korábban bárki bemehetett?

- Az iskola szabadon kutatható, szabad intézmény volt. Még ha kellett is engedély az önkormányzattól, nem fordulhatott elő, hogy nem engedték meg egy kutatónak, hogy bemenjen az iskolába. Ez szabad ország volt, kutatási értelemben már nem az.

- Az előbb említette Hollandiát, Észtországot. Az utóbbi hetekben pedig több nyilvános rendezvényt is tartottak Budapesten a finn oktatási modellről. A könyvében ellenben azt írja: a kontextusukból kiragadott példák veszélyesek lehetnek, mert hajlamosak elszegényíteni a gondolkodásunkat. Mit ért ez alatt?

- Fontosak ezek a példák, de csak technikailag. A külföldi példák bizonyos értelemben megtermékenyítik a gondolkodást, ám nem jövőkép-helyettesítőként kellene használnunk őket, hanem érdekes, saját kontextusukban érvényes gyakorlatokként. Minél távolabb kerülünk Közép-Európától, annál inkább különbözik az a kontextus, amiben az oktatás működik. Az iskola a társadalmi-gazdasági környezetbe eléggé erősen beágyazott intézmény. Így a kontextusok is nagyon különbözőek. Ha megvizsgáljuk a különböző országok közoktatási teljesítményeit, azt látjuk, hogy van egy határozott közép-európai minta. Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Magyarországon nagyjából ugyanazok a strukturális jellemzők, ugyanazok a problémák merülnek fel. De ha elmegyünk egy Skandináv országba, teljesen más gazdasági, kulturális kontextusban működő iskolarendszert találunk, amely hosszú évtizedek terméke. A finn iskolák például a társadalmi egyenlőtlenségek tekintetében sokkal kisebb nyomásnak voltak és vannak kitéve. Közép-Európában van egy félig-meddig törzsi alapon elkülönülő középosztályunk, ami nem tud más alternatívát elképzelni a gyermeke számára, mint egy királyi utat, ami a felsőoktatásba vezet. Ennek a csoportnak a társadalmi, iskolaválasztási döntései, elvárásai erősen meghatározzák, hogyan működik az iskola és az oktatáspolitika. A magyarországi szelekció mögött nem kis részben az értelmiségi középosztály nyomása áll. Skandináv országokban elképzelhetetlen, hogy az állam vagy az iskola elitista elvárásokat közvetítsen a tanulók felé.

FOTÓ: Molnár Ádám

FOTÓ: Molnár Ádám

- A könyvében több helyen is említi, hogy az oktatásnak a gazdaság igényeinek kielégítése is fontos feladata. Ez nagyjából egybecseng a kormány, illetve az Iparkamara elnökének, Parragh Lászlónak a kijelentéseivel is.

- Amikor Parragh László a gazdaságra hivatkozik, lényegében saját magára hivatkozik. Mint az Iparkamara elnöke, abból indul ki, hogy egyedül a Kamara tudja, mire van szüksége a gazdaságnak. Ugyanakkor eddig egyetlen olyan gazdasági szereplő sem került elő, aki pontosan tudta volna, hogy hosszú távon a munkaerő-piacnak milyen képzéssel, oktatással kapcsolatos szerkezeti és készségigényei vannak. Amikor arról beszélünk, hogy a piaci szereplők mondják meg, milyen kibocsátást kell produkálnia az oktatásnak 4-5, esetleg 10 év múlva, az tipikus vak vezet világtalant helyzet. A gazdasági szereplők nem terveznek hosszú távon. A magyarországi cégek többsége nem csinál több évre szóló üzleti tervet. A munkaerő-piaci előrejelzések csak orientálják az erről szóló gondolkodást. Amikor én arról beszélek, az oktatásnak hogyan kell alkalmazkodnia a gazdaságban zajló folyamatokhoz, azt mondom, nem az iskolarendszernek, hanem az egyéneknek kell alkalmazkodni a folyamatosan változó gazdasági igényekhez. Az iskola feladata, hogy ezeket az adaptív, alkalmazkodó képességeket kialakítsa. Elég jól tudjuk, mik ezek az adaptív készségek: képesség a folyamatos tanulásra, problémamegoldásra, kommunikációra, digitális eszközök használatára. Ezeket sikeresen kell fejleszteni ahhoz, hogy bármilyen átalakulás is történjen a világban, a munkaerő-piacon, az egyes emberek képesek legyenek azokhoz alkalmazkodni.

- Amikor írta ezt a könyvet, kit képzelt el célközönségnek?

- Igyekeztem úgy megírni, hogy az oktatáshoz értő szakértők lehetőleg ne lincseljenek meg semmi miatt. Emészthető legyen a pedagógusok és laikus értelmiségiek számára is. A célközönség elsősorban nem a szakma volt.

- Politikusok is?

- Őket nyugodtan besorolhatjuk a laikus értelmiségiek körébe. Örülni fogok, ha minél több laikus értelmiségi politikus elolvassa.

- Ha már említette a pedagógusokat: egy helyen írja, hogy az iskolát igazából a pedagógusok „csinálják”. Ellenben megemlíti azt is, több esetben éppen ők, vagy ők is a gyökeres változások gátjai.

- Ez nehéz oktatáspolitikai dilemma. Kérdés: egy nagyon erőteljesen zárt, a pedagógusok gondolkodásától, szakmakultúrájától függő intézményi működési logikát hogyan lehetne oly módon megváltoztatni, hogy az nyitottabb legyen a környezetére, külső elvárásoknak próbáljon megfelelni. A magyar oktatási gondolkodás és oktatáspolitika borzasztóan pedagógus-centrikus. Ebből kifolyólag legtöbbször az vetődik fel, változtatni kellene a pedagógusok képzésén, sokkal több továbbképzés kellene. De ha ezek után visszarakjuk őket ugyanabba az intézménybe, ugyanazt fogják csinálni, mint korábban. A könyvem alapjául szolgáló logika is az, hogy egész intézményekben, intézményi funkciók átalakításán, iskolai működési logikák megváltoztatásán kellene gondolkodnunk. Ha más szervezeti környezetbe helyezzük a pedagógusokat, elkezdenek másképpen viselkedni. Ha kiderül, hogy szakmai kompetenciáik, készségeik nem feltétlen illeszkednek az új logikához, akkor alakul ki az a helyzet, hogy kereslet jön létre olyan képzésre, továbbképzésre, ami ebben az esetben alkalmazkodási célokat kell, hogy szolgáljon. Ezért is szól a könyv egy része arról, hogyan kellene újragondolni az iskolai programokat, a tanulásszervezés logikáját, az iskola alapfunkcióit, hogy kibillentsük az iskolákat a régi rutinokból, és új rutinok kialakítására sarkalljuk őket. Ehhez persze több évtizedes munkára lenne szükség.

- A könyvben ugyanakkor azt is kijelentette: a magyar oktatás jelenleg nincs fejleszthető állapotban. Mi kell ahhoz, hogy az iskolának legyen jövője?

- Az iskolának mindenképp van jövője. Iskolák mindig is lesznek, még akkor is, ha a nagy elvárású szülők tömegesen menekítik ki gyermekeiket az állami iskolarendszerből. Szerintem nem az a kérdés, hogy az iskolának van-e jövője, hanem hogy teljesen kiszorul-e a gyerekek tanulásából, egyfajta gyermekmegőrzővé alakulva, vagy újragondolja magát és valóban a tanulást támogató intézménnyé válik. Ma egyre inkább az előbbi érvényesül. Hogy csak egy példát említsek: minden, ami online tanulás, kívül van az iskolán. A gyerekek információszerzése, kommunikációja, médiafogyasztása, szórakozása szinte teljes mértékben átment az online térbe, miközben az iskola teljesen offline működik. A nagy kérdés az, lesz-e olyan oktatáspolitikai fordulat, ami megpróbál ezzel kezdeni valamit. Mert az iskola a jelenlegi körülmények között csak teret veszít.

Névjegy
Radó Péter oktatáskutató, oktatáspolitikai elemző. 2003-2007 között az Oktatáspolitikai Elemzések Központját vezette, 2008 óta az Expanzió Humán Tanácsadó vezető tanácsadója, 2010-2014 között az OktpolCafé blog társszerzője volt. Több nyelven jelentek meg könyvei, tanulmányai. Szakterülete az oktatási rendszerek kormányzása és az oktatási egyenlőtlenségek kérdése.



Szerző

Budapest kertvárosi részében gyakorlatozik a TEK

Publikálás dátuma
2017.11.11. 06:02
A TEK szerint nem bosszankodni kell, hanem örülni, hogy sokat gyakorolnak, így jól meg tudnak védeni minket FOTÓ: TÓTH GERGŐ
A terrorelhárítók szerint nincs gond azzal, hogy rendelők, családi házak, és iskola szomszédságában tartanak fegyveres kiképzéseket. A környéken élők ezt másként látják.

A főváros XV. kerületének kertvárosi részén, az egykori orosz katonai kórház területén, az egyik elhagyatott, több szintes épületben tart rendszeresen robbantásokkal, füsttel, lövöldözéssel, kiabálásokkal járó gyakorlatokat a Terrorelhárítási Központ (TEK). A romos épület nyilván ideális terep a gyakorlatozáshoz, ám más szempontból kevéssé tűnik jó választásnak a helyszín. A gyakorlásra használt épület egyik oldalán tüdőgondozó, másik oldalán pedig pszichiátriai, pszichológiai, addiktológiai szakrendelés működik, de bőrgyógyászok és gyógytornászok is fogadják itt pácienseiket. Mindemellett a közvetlen közelben lakóházak sora áll, és egy általános iskola is működik itt.

Egy nemrégiben tartott lakossági fórumon egy évtizedek óta itt élő hölgy szóvá is tette mindezt. Azt kérte, hogy a TEK válasszon más helyszínt, ne az iskola mellett végezze "félelmet keltő műveleteit." Az asszony szerint a kórháznál lakó, főként idősebb emberekben is riadalmat keltenek a robbantások, lövések, de az sem jó, hogy az iskola diákjainak ezt kell hallgatniuk. Egy másik helyi lakos pedig a Népszavának arról számolt be: előfordult, hogy lőgyakorlat közben egy-két gumilövedék a kertjében kötött ki, amit szóvá is tett a TEK helyszínen lévő parancsnokának.

– A rendelőben volt, hogy a robbantások hangjára felugrottak félelmükben az orvosokra váró betegek – idézte fel saját tapasztalatát lapunknak egy helyi lakos.

Megkerestük a TEK-et, hogy megtudjuk, ki engedélyezte e tevékenységüket, miért kertvárosi lakott területen gyakorlatoznak, és a panaszok miatt keresnek-e más helyet. A TEK válaszából az derül ki, hogy szerintük nincs okuk változtatni, hiszen panaszokról nem tudnak és a XV. kerületi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás alapján, vagyis engedéllyel használják az Őrjárat utcai ingatlant. "A gyakorlatok minden alkalommal előzetes értesítés, illetve egyeztetés alapján zajlanak, sokszor a külvilág számára nem is észlelhetőek, többnyire nem járnak erős hanghatással.” – írták, megjegyezve, hogy állampolgári panaszt eddig egy alkalommal sem kaptak.

A TEK összességében abban bízik, hogy a gyakorlatozásaik félelem helyett a bizalmat erősítik, mert a lakók látják, hogy felkészülnek a terrorizmus elleni harcra. „Magyarország védelmi képességeinek növelése érdekében elengedhetetlen a felkészültség és a folyamatos fejlődés, ezért a TEK kiemelt hangsúlyt fektet a képzésre. A rendszeres tréningek hozzájárulnak, hogy a szervezet képes legyen szembenézni a terrorizmus jelentette kihívásokkal. Bízunk benne, hogy a gyakorlatok esetleges látványa inkább megnyugtató a lakosság számára” – írták.

A XV. kerületi önkormányzatnál érdeklődésünkre elmondták: eredetileg az előző, fideszes irányítású ciklusban "szállta meg" a területet a TEK, majd a mostani baloldali vezetés kötött szerződést a terrorelhárítással. Mint megtudtuk, a lakossági panaszok miatt a kerület jegyzője, Lamperth Mónika egyeztetést kezdeményez a TEK-kel.

Szerző