Putyin;Donald Trump;

2017-11-11 06:31:00

Elmaradt Trump és Putyin találkozója

Egy kézfogás, és néhány szó – mindössze ennyi történt hivatalosan Donald Trump amerikai, és Vlagyimir Putyin orosz elnök között Vietnamban, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletén. Mindketten a házigazdák által biztosított tradicionális inget viselték, s a csúcs kezdetét megelőző csoportkép során váltottak néhány szót – számolt be róla a CNN.

Az amerikai elnökválasztás orosz befolyásolási kísérletének vizsgálata során eddig igen terhelő információk kerültek nyilvánosságra a Trump-stábra nézve, így nagy várakozás előzte meg a két vezető lehetséges találkozóját a csúcs margóján.

A kézfogásnál és a protokoll részét képező csevejnél a közvéleményt többet várt, hiszen néhány napja a Kreml megerősítette, hogy a felek tárgyalnak a lehetséges vietnami találkozóról. Pénteken azonban a Fehér Ház jelezte: egyeztetési nehézségek adódtak, Trump és Putyin programjait nem tudják összehangolni.

„Sosem erősítettük meg, hogy lesz találkozó” – mondta Sarah Sanders a Fehér Ház sajtótitkára pénteken. „Egy helyen lesznek, és könnyen meglehet, hogy összefuthatnak és köszönnek egymásnak. De hivatalos találkozó nincs a naptárban, és egyelőre nem is lesz” – tette hozzá.

A Kreml ennél bizakodóbb volt. Sanders tájékoztatása után Moszkvából még mindig olyan közlemények érkeztek, miszerint a protokollszolgálatok nem adták fel. „Folyik az egyeztetés. A helyzet egyelőre nem világos. Amerikai kollégáinktól ellentmondó információk érkeznek" – idézte az MTI a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozó Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivőt.

Az orosz kormány hangsúlyozta: az ázsiai körutazáson tartózkodó Trump volt az, aki többször is jelezte, hogy találkozna Putyinnal, és megvitatná vele Észak-Korea, Szíria és Ukrajna kérdését. Személyesen eddig csak július 7-én, a G20 hamburgi csúcsán találkoztak.