Magyar Közlöny;e-sport;

2017-11-12 10:43:00

Milliárdos bakit vétettek a Magyar Közlönyben

Nyomdahibát vétettek a Magyar Közlöny november 10-i számában. A baki szerint a kormánynak az eredetileg tervezett kétmilliós támogatás helyett csaknem kétmilliárdot kellene adnia az Egymillióan a Magyarországi Esportért Egyesületetnek egy V4-es esportbajnokság és konferencia rendezésére.

A Magyar Közlöny pénteki számából már tudni lehetett, hogy a kormány támogatja az e-sport sportként való elismerését, és a visegrádi együttműködés elmélyítése érdekében egyetért egy V4-ek közti E-sport bajnokság rendezésével. Olyannyira, hogy kétmillió forintot is adnak erre - írta meg a 444 a november 10-én megjelent kormányhatározat alapján.

A hivatalos közlönyben megjelent 1839/2017 (XI. 10.) Korm. határozat 4. pontja szerint „4. felhívja a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy a 3. pontban foglalt átcsoportosításokat követően soron kívül intézkedjen az E-sport bajnokság és konferencia megrendezéséhez szükséges, legfeljebb 1 999 500 forint összegű támogatási szerződés megkötéséről az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesülettel.”

Csakhogy a Magyar Közlöny még ennél is frissebb, mai, 2017. november 11-i számának 29751., utolsó előtti oldalán megjelent helyesbítés szerint „a Magyar Közlöny 2017. november 10-i számának 29739. oldalán közzétett 1839/2017 (XI. 10.) Korm. határozat 4. pontjában megjelölt összeg helyesen: "legfeljebb 1 999 500 000 forint”. A nyomdahiba szerint a kormánynak 1,98 milliárd forinttal többel kellene támogatnia az e-sportbajnokságot az eredetileg ígértnél. A súlyos nyomdahibát a 444 írta meg egy olvasói észrevétel alapján.