Újabb proxy háború körvonalazódik a Közel-Keleten

Publikálás dátuma
2017.11.13. 06:31
Hadüzenet vagy uszítás? A Hezbollah nagy hatalmú vezetője, Haszan Naszralláh szaúdi hadüzenetről beszélt Fotó: AFP/Anwar Amro
Aggódik a nemzetközi közösség a mélyülő libanoni-szaúdi feszültség miatt. Az ENSZ főtitkár szerint pusztító hatású lehet egy újabb konfliktus kirobbanása a térségben.

Vészjóslóan sokasodnak a válsággócok a közel-keleti térségben, amelynek egyre több pontján ketyeg ma már időzített bomba. Az Iszlám Állam elleni, több mint három éve tartó háború a végéhez közeledik, de ez a korábbi reményekkel ellentétben távolról sem jelenti még a várva várt békét. Irakban az arab-kurd konfliktus izzik, a szíriai politikai rendezésben sincs látványos előrelépés, a szaúdi vezetésű katonai koalíciója Jemen elleni háborúja változatlanul dúl, a nyáron kirobban katari válság megoldása is késlekedik. Ilyen körülmények között egy libanoni – szaúdi konfliktus újra lángba boríthatja a térséget, és újabb, viszonylag stabil régióbeli államot dönthetne romba. Libanon egyensúlya eleve törékeny, az ország alig heverte ki a 1975-től kezdődően 15 éven át dúló polgárháborút, óriási terhet rótt rá a szíriai menekülthullám, illetve a Hezbollah részvétele a szíriai háborúban is. Egy fegyveres konfliktusban Szaúd-Arábiával szemben azonban nincs esélye a kis államnak, még akkor sem, ha maga mögött tudhatja Irán támogatását. Épp ez a támogatás aggasztja leginkább a nemzetközi közösséget, igazolja, hogy Szaúd-Arábia valódi célpontja nem a kis Libanon, hanem a nagy perzsa rivális. Ha fegyveres konfliktusra kerül sor, az egy újabb proxy, azaz helyettesek által vívott háború lesz, akárcsak a jemeni. (A szíriai háború egyenesen kétszeres proxy-war, amelyben a szaúdi-perzsa rivalizáció mellett, fölött jelen van az amerikai-orosz megméretkezés is.)

A libanoni-szaúdi válság múlt héten azt követően robbant ki, hogy november 3-án Szaad Hariri libanoni miniszterelnök váratlanul Rijádból, videoüzenetben jelentette be lemondását, arra hivatkozva, hogy félti az életét, nem szeretne a 2005-ben meggyilkolt ugyancsak miniszterelnök apja sorsára jutni. A polgárháború utáni libanoni újjáépítést levezénylő Rafik Hariri bombamerényletben vesztette életét. Az történteket máig nem tisztázták, de feltételezések szerint a síita Hezbollah végzett a szunnita miniszterelnökkel. Fia, Szaad azonban már másodjára kormányoz koalícióban a Hezbollahval. Váratlan lemondását mind a síita Hezbollah, mind a keresztény államfő, Michel Aun Szaúd-Arábia által kikényszerítettnek tekinti, azt állítva, hogy Rijád elrabolta és fogva tartja Haririt. Haszan Naszralláh, a Hezbollah nagyhatalmú vezetője egyenesen arról beszélt, hogy az olajkirályság hadat üzent Libanonnak, ami példátlan beavatkozás a libanoni belügyekbe.

A szaúdi vezetés viszont azt állítja, a libanoni miniszterelnök szabad ember, aki szabad akaratából azért mondott le, mert Irán és a Hezbollah nyomás alatt tartja kormányát, Irán befolyása pedig túlságosan megnőtt Libanonban. Hogy mennyire szabad vagy túsz Hariri arról ellentmondásos hírek láttak napvilágot. Az Egyesült Államok, Francia- és Németország pénteki álláspontja szerint semmi sem bizonyítja, hogy a szaúdiak fogva tartanák a libanoni politikust, ám Emmanuel Macron francia államfő szombaton a libanoni elnökkel tárgyalva már a libanoni politikusok „szabad mozgása garantálásának fontosságát”, valamint azt hangsúlyozta, hogy Franciaország töretlenül támogatja Libanon függetlenségét, szuverenitásét és biztonságát. Franciaország ugyanis Libanon legszorosabb európai szövetségese és legfőbb támogatója. Névtelen források, libanoniak és franciák egyaránt, viszont inkább arról nyilatkoznak a nemzetközi sajtónak, hogy több jel is arra mutat, Haririt valóban őrizetben tartják a szaúdiak, lemondása minden bizonnyal kikényszerített. Egyes, Haririhez közel álló források szerint a szunnita libanoni miniszterelnök szaúdi lemondatása annak köszönhető, hogy a keményvonalas vahabita vallási diktatúra szerint Hariri vonakodott szembeszállni koalíciós partnerével, az Irán által támogatott síita Hezbollahhal. A Reuters vasárnapi elemzésében több névtelen nyilatkozó erősítette meg, hangsúlyozva, Haririt nemcsak fogva tartja, hanem meg is alázta Rijád, ugyanis egyetlen hivatalosság sem fogadta a reptéren és azóta sem egyeztetett vele senki. Tény, hogy a miniszterelnök lemondása óta nem jelent meg nyilvánosa helyen.

A konfliktus hátterében rejlő felekezeti, síita-szunnita szembenállást, Szaúd-Arábia és Irán térségbeli befolyását jelzi, hogy Hariri libanoni pártja, a Jövő Mozgalom tegnap elítélte a Szaúd-Arábia elleni támadásokat és Irán beavatkozását arab országok belügyeibe.

Szerző

Putyin bosszúhadjárata

Publikálás dátuma
2017.11.13. 06:30
„Semmit sem tehetünk moszkvai parancs nélkül” Fotók: AFP
A történelem során az oroszok mesterei lettek annak, hogy miként befolyásolhatják más országok belügyeit. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint azonban nem véletlen, hogy a jelenlegi orosz elnök idején robbant ki a legnagyobb botrány.

Néhány nappal a Berlini fal leomlása után még mindig kaotikus állapotok uralkodtak Drezdában. A kommunista blokk a végnapjait élte. 1989. december 5-én a dühös tömeg megrohamozta a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi székházát. Egy kisebb csoport a KGB drezdai főhadiszállása felé vette az irányt, hogy oda is betörjenek. A veszély láttán annak épületéből kirohant egy alacsony, zaklatott férfi, s figyelmeztette az embereket: ne kíséreljék meg a behatolást, mert lőparancs van érvényben. Ez eltántorította a tömeget – mesélte a BBC-nek egy szemtanú –, de a KGB-ügynök jobbnak látta, ha azonnal segítséget kér a Vörös Hadseregtől.

Calder Walton a Harvard Egyetem lapunknak nyilatkozó, hírszerzéssel foglalkozó kutatója szerint a válasz, amit Vlagyimir Putyin akkor rádión kapott, kulcsfontosságú ahhoz, hogy megértsük az orosz elnököt, és a mai Oroszországot.

„Semmit sem tehetünk moszkvai parancs nélkül. Moszkva márpedig néma” – válaszolta akkor Putyinnak a hang.

„A jelenlegi orosz elnök a Szovjetunió összeomlását a 20. század legnagyobb katasztrófájaként élte meg. Az, aminek napjaikban szemtanúi vagyunk, nem más, mint bosszú. A Szovjetunió összeomlása miatt indított bosszúhadjárat” – mondja a Népszavának Massachusettsből Walton a destabilizációs kísérletekre, s a növekvő orosz befolyásra utalva.

„Putyin fő motivációja az, hogy Oroszországot világhatalomként ismét komolyan vegyék. Hogy a régi szovjet, vagy még korábbi, birodalmi fényben tündököljön” – teszi hozzá a szakértő, aki azt mondja: az amerikai elnökválasztás orosz befolyásolása miatti botrányban az a legmeglepőbb, hogy ez egyáltalán meglepetés volt. A bolsevik forradalom óta ugyanis mesterei ennek az oroszok.

A hidegháború idején, a kétpólusú világban az „aktív intézkedések” meghatározó alappillérei voltak a szovjet hírszerzésnek – ahogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is igen „kreatív” volt –, s arra irányultak, hogy befolyásolják az amerikai közvéleményt, propagandaanyagokkal, kompromittáló felvételekkel, s más, súlyosabb eszközökkel. Az Egyesült Államok 1945-ben Szovjetunióba delegált nagykövetét Walter Bedell Smith-t például a KGB megbízásából elcsábította egy szobalány, az együttléteiket pedig megörökítették. Ezekkel zsarolták Smith-t, a CIA későbbi igazgatóját. Ronald Reagan újraválasztásának megakadályozása a 80-as évek közepén szintén kiemelt fontosságú művelet volt. A KGB-ben kiadták az utasítást, hogy mindenki gyűjtsön „kompromatot" Reaganről – egyebek között alkoholista apjáról –, de nem jártak sikerrel, hiszen az elnök további négy évig vezette az országot. Ebből a kudarcból Walton szerint Putyin is tanult, aki akkor már a KGB-nek dolgozott. Nem sokkal később újabb, ennél nagyobb pofon érte: összeomlott a Szovjetunió.

A sokkot tetézte a kétezres években kialakuló geopolitikai helyzet. A NATO-bővítés, Hillary Clinton kinevezése az amerikai külügyminisztérium élére, az Arab-tavasz, s Moammer Kadhafi líbiai diktátor – Putyin szövetségesének – halála. Különösen Clinton ténykedése volt meghatározó, véli Walton, aki hangsúlyozza: a huszadik század jelentős részében az Egyesült Államok szintén mindent megtett annak érdekében, hogy aláássa a Szovjetuniót majd Oroszországot. „Putyin meg volt róla győződve, hogy Hillary Clinton utazik rá, s ennek érdekében képes bármire, akár az orosz választások befolyásolására is. Mintha a jelenlegi helyzet tükörképéről beszélnénk. Putyin úgy vélte, hogy az Egyesült Államok és a NATO alá akarja ásni a hitelességét” – magyarázza Walton, aki a hírszerzés múlt századi történetéről ír épp könyvet.

Mint mondja, a hidegháborús időkhöz képest igazi változás csak az eszközökben történt – a közösségi médiának köszönhetően az üzenteket azonnal el lehet juttatni a célközönségnek –, az orosz törekvések ugyanazok maradtak. „El akarják ültetni a bizalmatlanság magját. Hogy az adott ország állampolgárai megkérdőjelezzék a demokráciát... a nyugati értékeket.”

Watergate-nél is súlyosabb lehet
A Trump-kampány és Moszkva közötti kapcsolatot vizsgáló főügyész, Robert Mueller munkájának köszönhetően az elnök egyre kellemetlenebb helyzetbe kerül. Calder Walton szerint a Watergate-ügyhöz hasonló botrány elevenedik meg. „Ez sokkal súlyosabb alkotmányos válság lehet, az ugyanis belügy volt, ebben a történetben viszont egy ellenséges külföldi erő is szerepel” – mondja a szakértő, aki sokakhoz hasonlóan úgy véli, az orosz befolyás megkérdőjelezi Trump győzelmét. „A közösségi oldalakon terjedő orosz forrásból származó álhírek 126 millió emberhez jutottak el. Ez több mint az amerikai lakosság harmada.”

Putyin bosszúhadjárata

Publikálás dátuma
2017.11.13. 06:30
„Semmit sem tehetünk moszkvai parancs nélkül” Fotók: AFP
A történelem során az oroszok mesterei lettek annak, hogy miként befolyásolhatják más országok belügyeit. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint azonban nem véletlen, hogy a jelenlegi orosz elnök idején robbant ki a legnagyobb botrány.

Néhány nappal a Berlini fal leomlása után még mindig kaotikus állapotok uralkodtak Drezdában. A kommunista blokk a végnapjait élte. 1989. december 5-én a dühös tömeg megrohamozta a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi székházát. Egy kisebb csoport a KGB drezdai főhadiszállása felé vette az irányt, hogy oda is betörjenek. A veszély láttán annak épületéből kirohant egy alacsony, zaklatott férfi, s figyelmeztette az embereket: ne kíséreljék meg a behatolást, mert lőparancs van érvényben. Ez eltántorította a tömeget – mesélte a BBC-nek egy szemtanú –, de a KGB-ügynök jobbnak látta, ha azonnal segítséget kér a Vörös Hadseregtől.

Calder Walton a Harvard Egyetem lapunknak nyilatkozó, hírszerzéssel foglalkozó kutatója szerint a válasz, amit Vlagyimir Putyin akkor rádión kapott, kulcsfontosságú ahhoz, hogy megértsük az orosz elnököt, és a mai Oroszországot.

„Semmit sem tehetünk moszkvai parancs nélkül. Moszkva márpedig néma” – válaszolta akkor Putyinnak a hang.

„A jelenlegi orosz elnök a Szovjetunió összeomlását a 20. század legnagyobb katasztrófájaként élte meg. Az, aminek napjaikban szemtanúi vagyunk, nem más, mint bosszú. A Szovjetunió összeomlása miatt indított bosszúhadjárat” – mondja a Népszavának Massachusettsből Walton a destabilizációs kísérletekre, s a növekvő orosz befolyásra utalva.

„Putyin fő motivációja az, hogy Oroszországot világhatalomként ismét komolyan vegyék. Hogy a régi szovjet, vagy még korábbi, birodalmi fényben tündököljön” – teszi hozzá a szakértő, aki azt mondja: az amerikai elnökválasztás orosz befolyásolása miatti botrányban az a legmeglepőbb, hogy ez egyáltalán meglepetés volt. A bolsevik forradalom óta ugyanis mesterei ennek az oroszok.

A hidegháború idején, a kétpólusú világban az „aktív intézkedések” meghatározó alappillérei voltak a szovjet hírszerzésnek – ahogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is igen „kreatív” volt –, s arra irányultak, hogy befolyásolják az amerikai közvéleményt, propagandaanyagokkal, kompromittáló felvételekkel, s más, súlyosabb eszközökkel. Az Egyesült Államok 1945-ben Szovjetunióba delegált nagykövetét Walter Bedell Smith-t például a KGB megbízásából elcsábította egy szobalány, az együttléteiket pedig megörökítették. Ezekkel zsarolták Smith-t, a CIA későbbi igazgatóját. Ronald Reagan újraválasztásának megakadályozása a 80-as évek közepén szintén kiemelt fontosságú művelet volt. A KGB-ben kiadták az utasítást, hogy mindenki gyűjtsön „kompromatot" Reaganről – egyebek között alkoholista apjáról –, de nem jártak sikerrel, hiszen az elnök további négy évig vezette az országot. Ebből a kudarcból Walton szerint Putyin is tanult, aki akkor már a KGB-nek dolgozott. Nem sokkal később újabb, ennél nagyobb pofon érte: összeomlott a Szovjetunió.

A sokkot tetézte a kétezres években kialakuló geopolitikai helyzet. A NATO-bővítés, Hillary Clinton kinevezése az amerikai külügyminisztérium élére, az Arab-tavasz, s Moammer Kadhafi líbiai diktátor – Putyin szövetségesének – halála. Különösen Clinton ténykedése volt meghatározó, véli Walton, aki hangsúlyozza: a huszadik század jelentős részében az Egyesült Államok szintén mindent megtett annak érdekében, hogy aláássa a Szovjetuniót majd Oroszországot. „Putyin meg volt róla győződve, hogy Hillary Clinton utazik rá, s ennek érdekében képes bármire, akár az orosz választások befolyásolására is. Mintha a jelenlegi helyzet tükörképéről beszélnénk. Putyin úgy vélte, hogy az Egyesült Államok és a NATO alá akarja ásni a hitelességét” – magyarázza Walton, aki a hírszerzés múlt századi történetéről ír épp könyvet.

Mint mondja, a hidegháborús időkhöz képest igazi változás csak az eszközökben történt – a közösségi médiának köszönhetően az üzenteket azonnal el lehet juttatni a célközönségnek –, az orosz törekvések ugyanazok maradtak. „El akarják ültetni a bizalmatlanság magját. Hogy az adott ország állampolgárai megkérdőjelezzék a demokráciát... a nyugati értékeket.”

Watergate-nél is súlyosabb lehet
A Trump-kampány és Moszkva közötti kapcsolatot vizsgáló főügyész, Robert Mueller munkájának köszönhetően az elnök egyre kellemetlenebb helyzetbe kerül. Calder Walton szerint a Watergate-ügyhöz hasonló botrány elevenedik meg. „Ez sokkal súlyosabb alkotmányos válság lehet, az ugyanis belügy volt, ebben a történetben viszont egy ellenséges külföldi erő is szerepel” – mondja a szakértő, aki sokakhoz hasonlóan úgy véli, az orosz befolyás megkérdőjelezi Trump győzelmét. „A közösségi oldalakon terjedő orosz forrásból származó álhírek 126 millió emberhez jutottak el. Ez több mint az amerikai lakosság harmada.”