Hatan meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légicsapásokban

Eközben Izraelben megölt egy idős házaspárt egy becsapódó iráni rakéta, és találat érte Irán egyetlen atomerőművét.

A libanoni főváros, Bejrút központja egy izraeli légicsapás után 2026. március 18-án.

Megvan, ki lehet Ali Hamenei utódja, máris megfenyegette Izrael

Donald Trump szerint „megtizedelték” az iráni rezsimet, az iráni elnök pedig közölte, minél nagyobb nyomást gyakorolnak rájuk, a válasz annál erősebb lesz.

Sűrű füst Teherán felett, miután az Egyesült Államok és Izrael olajraktárakat vett célba az iráni fővárosban

Izrael légicsapásokat mért Libanonra, legkevesebb 16-an meghaltak

A libanoni egészségügyi minisztérium szerint további 35 ember megsérült, és a halálos áldozatok száma még emelkedhet.

Lerombolt épületek romjai egy izraeli légitámadás után a libanoni fővárosban, Bejrútban 2026. március 7-én.

Donald Trumpot nem érdekli a demokrácia, csak olyan teheráni vezetést akar, amely vele van jóban

Egy hete tart a háború.

Iránnak egy hét után láthatóan fogy az ereje, ennek ellenére változatlanul rakéta- és dróntámadások sorát méri Izraelre és az Öböl menti arab országokra

Bejrút déli részének evakuálására szólított fel Izrael

Újabb csapásokat hajtott végre a Hezbollah vélt központjai ellen az izraeli légierő Libanonban.

Az Egyesült Államok közölte, már csaknem kétezer célpontot találtak el Iránban, Libanonban izraeli csapás érhetett egy lakóházat

Az iráni Forradalmi Gárda eközben arról számolt be, hogy több mint 40 rakétát lőttek ki amerikai és izraeli célpontokra.

Izrael légicsapásokat mért Bejrútra, a Hezbollah rakétákkal és drónokkal lőtt vissza

Egyre kiterjedtebbé válik a háború a Közel-Keleten. Egyre több országban, az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben, Irakban, Jordániába, Kuvaitban, Katarban és Ománban is evakuálások kezdődtek, miközben az Egyesült Államok is fokozza a Teherán elleni támadásokat.

Izraeli találat Bejrút déli külvárosában

Libanon betiltotta a Hezbollah katonai akcióit

A libanoni kormány szerint ők nem érdekeltek a közel-keleti konfliktus kiszélesítésében.

Bejrút március 2-án

Iránban már több mint 500, Libanonban legkevesebb 31 halálos áldozatuk van az izraeli és az amerikai csapásoknak

Izraelben tíz ember vesztette életét, közülük kilenc Bét Semes városában, ahol egy óvóhelyet ért iráni rakétatalálat. A kuvaiti védelmi minisztérium közlése szerint több amerikai katonai repülőgép is lezuhant az országban, a pilóták stabil állapotban vannak.

Füstfelhő 2026. március 1-én az Iráni Forradalmi Gárda teheráni főhadiszállása felett a Szepah téren

Izrael csapásokat mért Libanonra, miután a Hezbollah rakétákkal és drónokkal támadta

Több mint egy tucat robbanás rázta meg Bejrútot, tömegek indultak útnak, hogy elhagyják a libanoni fővárost.

Megrongálódott épület egy izraeli légicsapás után Bejrútban, 2026. március 2-án

XIV. Leó: A palesztin állam létrehozása az egyetlen megoldás

A katolikus egyházfő Törökországból Libanonba utazott, közben a repülőgépen tartott rövid sajtótájékoztatót.

XIV. Leó pápa Bejrútban december 1-jén

Izrael légicsapást mért Bejrútra, a Hezbollah vezérkari főnöke volt a célpont

A támadást Benjamin Netanjahu miniszterelnök rendelte el. Libanoni tájékoztatás szerint legalább egy ember meghalt és 21-en megsérültek. 

Mentőcsapatok keresik a túlélőket egy izraeli légicsapás után Bejrútban, 2025. november 23-án, miután aznap Benjamin Netanjahu kormányfő parancsot adott a támadásra, amelynek célpontja a Hezbollah vezérkari főnöke volt.

Libanonra is légicsapást mért Izrael, miután légvédelme hatástalanított három onnan kilőtt rakétát

Izrael szerint a Hezbollah sértette meg a tűzszünetet, de félő, hogy a halálos áldozatokat is követelő válasz ismét lángba borítja a Közel-Keletet.

Máris megsérthették az Izrael és a Hezbollah közti tűzszünetet

Libanoni források szerint Izrael folytatta támadásait, míg az izraeli hadsereg arról számolt be, Dél-Libanon több részén is gyanús személyek érkezését észlelték, és úgy ítélték meg, hogy a Hezbollah megsértette a megállapodást.

Hatályba lépett a tűzszünet Izrael és a Hezbollah között, sok libanoni lakos az izraeli hadsereg figyelmeztetése ellenére is elindult az otthona felé

Az IDF azt üzente a civileknek, hogy tájékoztatni fogja őket arról, mikor válik biztonságossá a hazatérés.

Libanoni család a Szidón és Tírusz közötti autópályán 2024. november 27-én, a tűzszünet megkezdődése után

Közel áll a tűzszüneti megállapodáshoz Izrael és a Hezbollah

A fegyverszünet ellenőrzésére egy öt országból álló bizottság állna össze, melyet az Egyesült Államok vezetne.

Füst száll fel Bejrútban egy izraeli légitámadás után 2024. november 25-én

Legkevesebb 11 ember meghalt, amikor izraeli légicsapás érte Bejrút központját

Helyi hírek szerint egy nyolcemeletes lakóépület teljesen megsemmisült. Az IDF evakuálási parancsot adott ki dél-bejrúti lakosoknak.

Egy izraeli légicsapás során ledőlt épület romjai 2024. november 23-án Bejrútban

Izrael légicsapásban végzett a Hezbollah sajtófőnökével

Mohamed Afif a libanoni síita szervezet néhai főtitkárának volt a médiatanácsadója.

Rász an-Nabáa, Bejrút, 2024 november 17.

Izrael elrabolta a Hezbollah egyik vezetőjét

Egy katonai tisztviselő szerint a libanoni síita szervezet operatív parancsnokát fogták el és szállították izraeli területre.

Füst száll fel a dél-libanoni al-Taybeh településnél egy izraeli csapás után, 2024. október 26-án

Több mint 50 ember halt meg izraeli légicsapások miatt Libanon keleti részén, 72-en megsebesültek

Libanonból eközben három rakétát indítottak Izrael ellen. Legkevesebb 19 ember megsérült, amikor az egyik becsapódott az ország középső részén.

Füst száll fel egy, a dél-libanoni Khiam falut célzó izraeli légicsapás után 2024. november 1-jén

Katyusa-rakétát lőttek ki a magyar katonák állomáshelyéül szolgáló táborra Libanonban, a Momentum Mozgalom válaszokat vár

A Honvédelmi Minisztérium egyelőre nem adott tájékoztatást az incidensről. 

Egy Katyusa indítása. Képünk illusztráció.

Százhoz közelít a civil halálos áldozatok száma Beit Lahia városában

Jelentések szerint sokan a romok alatt rekedtek, a halottak között húsz gyermeket is találtak, 150-nél is több a sebesült. 

Megnevezte új vezetőjét a Hezbollah

Naím Kászimot választották meg kedden a meggyilkolt Haszan Naszrallah utódjának.

Naím Kászim

Földrengésre figyelmeztettek Észak-Izraelben egy libanoni lőszerraktár felrobbantása után

A légicsapást hatalmas erejű másodlagos detonáció követte, jeleztek a polgári védelem telefonos alkalmazásai.

Füst száll fel a dél-libanoni al-Taybeh településnél egy izraeli csapás után, 2024. október 26-án

Három újságíró meghalt egy izraeli légicsapásban Libanonban

A helyi hatóságok szerint a három libanoni újságíró mellett több másik riporter is megsérült, amikor Izrael légicsapást mért a médiamunkások szálláshelyére. 

Egyre távolodik a közel-keleti béke reménye, diplomáciai offenzíva jön és kémkedés

Szertefoszlottak ugyan a Jahja Szinvár Hamász-vezér likvidálása keltette remények a gázai háború gyors lezárására, hétfőtől többfrontos diplomáciai offenzíva indult a tűzszüneti tárgyalások újrakezdéséért. 

Amos Hochstein, az amerikai elnök különmegbízottja Bejrútba érkezett, hogy a háború lezárásának lehetőségeiről tárgyaljon

Izrael a Hezbollah pénzügyi célpontjait támadta, Bejrútban kitört a pánik

Az izraeli külügyminiszter közölte, az Iránból támogatott síita terrorszervezet súlyos árat fog fizetni az Észak-Izrael elleni csapásaiért.

Az Al-Kard Al-Hasszan Bank egyik bejrúti fióktelepe 2024. október 21-én

Dróncsapást mértek Benjamin Netanjahu házára

Sem az izraeli miniszterelnök, sem a felesége nem volt otthon a támadás idején.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök

Izraeli légicsapásban meghalt az egyik libanoni polgármester

A dél-libanoni Nabatieh város önkormányzati épületét érte támadás. Hat ember életét vesztette, köztük a helyi polgármester, és további 43-an megsérültek.

Nabatieh, 2024. október 16.

Huszonegy ember meghalt Libanon északi részén egy izraeli légicsapásban

A Hezbollah válaszul három rakétát lőtt ki Tel-Aviv felé.

A libanoni Vöröskereszt mentőalakulatai az észak-libanoni Aito falut célzó izraeli légicsapás helyszínén, 2024. október 14-én
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél