futball;Costa Rica;magyar labdarúgó-válogatott;

2017-11-13 06:51:00

Egy meccs vár még a válogatottra, de ez most senkinek nem hiányzik

Kedden Costa Rica ellen egy hazai barátságos mérkőzéssel zárja csúfos évét a magyar labdarúgó-válogatott, amelyre ezúttal az eddig kitartó drukkerek sem kíváncsiak.

Egy éve ilyenkor minden más volt.

A fenti mondat gyakorlatilag a nemzeti tizenegy egész esztendejére igaz, az Európa-bajnokság éve után ugyanis 2017-ben régen látott lejtmenetbe kapcsolt a csapat. Két győzelem (3-1 Lettország és 1-0 Feröer-szigetek ellen Budapesten – a szerk.) mellett hat vereség csúfítja az idei mérleget, köztük a papírformának tetsző Portugália (idegenben 0-3, az Üllői úton 0-1) és Svájc (2-5 Bázelben) elleni selejtezős fiaskók, valamint olyan kudarcok, mint a borús jövőt előrevetítő Oroszország elleni barátságos betli (0-3) vagy az 1-0-s andorrai szégyen és a legutóbbi, luxemburgi égés (1-2). Miközben tavaly – majdnem napra pontosan egy éve –, november 15-én a svédek ellen Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos mellett Király Gábort és Juhász Rolandot, azaz az Eb-hősöket búcsúztatta a nagyérdemű a Groupama Arénában, kedden még azok a szurkolók is távolmaradással demonstrálnak, akik korábban a vereségek ellenére is mindig elénekelték a válogatottal a Himnuszt.

„Az év utolsó mérkőzéséhez közeledve nem tudunk szó nélkül elmenni válogatottunk idei ’teljesítménye’ mellett. A csütörtöki, luxemburgi mérkőzést követően végérvényesen kijelenthetjük; 2017 a magyar futballtörténelem egyik legszégyenteljesebb, legmegalázóbb éve volt” – olvasható a Carpathian Brigade elnevezésű szurkolói csoport szombati közleményében, amelyben az ultrák kijelentik: noha nem elvárható a kedvencektől, hogy mindig győzzenek, az jogos elvárás, hogy minden mérkőzésen küzdjenek, hajtsanak a játékosok. – A Costa Rica elleni meccsen csoportunk nem lesz jelen a stadionban. Ehhez a játékképhez most nem adhatjuk az arcunkat, a 12. játékos nem asszisztálhat a helyszínen a 11 lélektelen szerepléséhez ilyen megalázó eredmények után – írták a drukkerek.

Az élet ezzel együtt persze nem áll meg, habár más kérdés: a feledhető évet sokan, ha tehetnék, Luxemburg után (talán már előtte is) lezárták volna.

Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány mindenesetre mielőtt átadná a kormánybotot a januártól munkába álló utódnak, Georges Leekensnek, a hétvégén négy labdarúgót hívott meg a korábban megsérülő Fiola Attla, Elek Ákos, Guzmics Richárd és a keretet pénteken, szintén sérülés miatt elhagyó Varga Roland helyére. Az újak a hazai élvonalból érkeznek: két Újpest-futballista, Litauszki Róbert, Nagy Dániel, Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia) és Varga József (Videoton) kaphat lehetőséget.

Magyarország és Costa Rica közelgő összecsapása egyébként méltán aposztrofálható a csalódott csapatok csatájaként is, hiszen a világbajnoki résztvevő közép-amerikaiak szombaton Spanyolországban kaptak ki 5-0-ra. Más kérdés persze, hogy a vendégcsapat az oroszországi tornára hangol, a magyarok pedig ezt az esztendőt is nagy sóhajjal zárhatják: talán majd jövőre…

Mármint azok, akik még reménykednek.

Még négy hely kiadó a vb-re
A (futball)világ boldogabbik felén újabb országok kvalifikálták magukat a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra: Nigéria és Egyiptom után pénteken Szenegál, szombaton Marokkó és Tunézia biztosította helyét az oroszországi tornán, így a fekete kontinensnek szánt öt kvóta elkelt. Az európai pótselejtezők közül tegnap este Görögország 4-1-es hátrányból próbált meg – lapzártánk után – továbbjutni a horvátok ellen, míg a korábbi találkozót követően Svájc Észak-Írország ellen 1-0-s összesítéssel jutott tovább. Hétfőn Svédország 1-0-s előnyről kezd Olaszországban, kedden pedig a szombati 0-0 után eldől az ír-dán párharc is, amellyel elfogynak az európai helyek. Szerdán az egyaránt gól nélküli állásról induló Ausztrália–Honduras és Új-Zéland–Peru interkontinentális pótselejtezők befejezését követően alakul ki a világverseny 32-es mezőnye.