Az MSZP kiszűrné a "kamupártokat"

Az MSZP frakcióvezetője szerint a Fidesznek nincs bátorsága ahhoz, hogy egy arányos választási rendszerben mérettesse meg magát 2018-ban.

Tóth Bertalan hétfőn azt követően nyilatkozott erről újságíróknak, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba vételét tárgyalta. Az előterjesztést az MSZP-s politikus mellett Hadházy Ákos (LMP), Fodor Gábor, Szabó Szabolcs és Szabó Timea (mindhárman függetlenek) jegyzi előterjesztőként. Az indítványt a bizottság nem vette tárgysorozatba.

Tóth Bertalan elmondta, a törvényjavaslat alapját a Közös Ország Mozgalom javaslatai képezik, amelyet nyolc ellenzéki párt támogatott.

Értékelése szerint a javaslatcsomag igazságos, átlátható és arányos választási rendszert vázol fel. A parlamentbe öt százalék helyett négy százalékkal is bejuthatnának a pártok, azaz a választói akarat még jobban megjelenhetne - részletezte, jelezve, hogy javaslataik kiszűrnék a "kamupártokat". Hozzátette: ebben a rendszerben egyéni választókörzetben és listán lehetne mandátumhoz jutni. Megszűnne az a számukra elfogadhatatlan diszkrimináció, hogy két Londonban élő magyar fiatal különbözőképpen szavazhat attól függően, hogy Kolozsvárról vagy Budapestről származik.

Tóth Bertalan hangsúlyozta, ugyanakkor fenntartanák a határon túl élők szavazati jogát. A frakcióvezető elképesztőnek nevezte, hogy a bizottsági vita során a fideszes képviselők megfelelőnek, arányosnak, demokratikusnak minősítették a jelenlegi választási rendszert. Ebben a választási rendszerben alig több mint 40 százalékos támogatással szerzett kétharmadot a Fidesz, ráadásul a győztes kompenzálja - mutatott rá.

Az ellenzéki politikus kitért arra, az MSZP-frakció megszavazza kedden az Országgyűlésben a fideszes Gulyás Gergely és Répássy Róbert által benyújtott, az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvény módosítását.

Az MSZP támogatását azzal indokolta, hogy az Országgyűlés bizottságai támogatták a szocialisták módosító javaslatát - amely a Közös Ország Mozgalom elképzelései között is szerepel -, miszerint a választáson egy százalékot el nem érő pártoknak vissza kell fizetniük az állami támogatást.

Megengedhetetlen, hogy több száz millió forint közpénzt ezek a kamupártok eltüntessenek 2018-ban - közölte. Arra a kérdésre, mit szólnak ahhoz, hogy az adóhivatalt vezető Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára elintézte, hogy választókörzetében csökkenjenek az üzemanyagárak, Tóth Bertalan azt mondta, arra kéri az államtitkárt, hogy szóljon a Molnak, mind a 3200 településen csökkentse az üzemanyagárakat.

Szerinte az a fogyasztóvédelmet is érdekelné, miért árulja drágábban a Mol az üzemanyagot, mint amennyibe az kerül. A frakcióvezető közölte, ki kellene vizsgáltatni, nem adócsalásról van szó, ha a Mol olcsóbban adja az üzemanyagot, mint amennyibe az kerül. Szerinte áfacsalásról is szó lehet, mert elmarad a költségvetés bevétele. Ha Tállai András a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökeként adócsalásra biztatta a Molt, akkor akár büntetőjogilag is felelnie kell - mondta.

Szerző
2017.11.13 16:12

Azonosítatlan gép miatt riasztották a Gripeneket

Publikálás dátuma
2018.09.21 13:51
Képünk illusztráció
Fotó: / Németh András Péter
Egy francia repülő miatt riasztották a Gripen vadászgépeket pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
Közleményük szerint az F2TH típusú repülőgép nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással, amikor belépett a magyar légterébe, ezért riasztották a honvédség készenléti szolgálatában lévő Gripenjeit.
A Franciaországból Románia felé tartó repülőgép a repülési tervtől nem tért el, a Gripen-pár elfogta, azonosította, majd az országhatárig kísérte a repülőgépet.
Szerző
Témák
Gripen
2018.09.21 13:51

Beérett az „igazgatómutyi”: 12 tanár mondott fel egy budafoki gimnáziumban

Publikálás dátuma
2018.09.21 13:41
A Budai Nagy Antal Gimnázium egy korábbi képen.
Fotó: / Kállai Márton
Mostanáig tudtak dolgozni a korábbi fideszes köznevelési államtitkár erőből igazgatóvá tett barátnőjének vezetése alatt.
Barátnőjét ültette a Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatói székébe Czunyiné Bertalan Judit korábbi fideszes köznevelési államtitkár 2015-ben - írta meg a Népszava is a szülők által akkor "igazgatómutyiként" jellemzett eseményt. Akkor már a tanév első hónapjában legalább száz óra elmaradt, nem volt munkaterv, az igazgató alig kommunikált a tantestülettel, és az önkormányzat mindebben semmi kivetnivalót nem talált. Később a szülők fel is jelentették Erdőközit, minthogy kinevezését követően átláthatatlanná tette az iskola alapítványának pénzügyeit
Idén aztán a jogbiztonság követelményét, illetve a tanulói és szülői jogok érvényesülését egyaránt sértő, tartósan fennálló visszásságokat tárt fel a gimnázium működése kapcsán az alapvető jogok biztosa is.
Legújabb fejleményként pedig tizenkét pedagógus, vagyis a tanári kar negyede mondott fel a gimnáziumban
– számol be az Eduline. Van osztály, ami osztályfőnökét veszítette el, elment több német- és angoltanár, matematika-, testnevelés- és informatikatanár, ráadásul a felmondást választó tanárok között van két mesterpedagógus is.
A portálnak egy szülő szólt a felmondási hullámról, amit egy neve elhallgatását kérő tanár is megerősített. Elsősorban az igazgatót teszik felelőssé a kialakult helyzetért a portálnak nyilatkozó szülők, minthogy a tanárok eddig is nehezen tudtak együtt dolgozni Manolovitsné Erdőközi Orsolyával.
Erdőközi nem reagált a portál megkeresésére.
2018.09.21 13:41
Frissítve: 2018.09.21 13:47