Polt: az ügyészségnek nincs köze a Fideszhez

Publikálás dátuma
2017.11.13 19:00
FOTÓ: Népszava
"1993 és 1995 között ugyan tagja volt a Fidesznek, de ennek semmi köze nincs az ügyészség mai működéséhez" - jelentette ki Polt Péter legfőbb ügyész a Parlamentben, a 444 kérésére.

Mint ismert, Szigetvári Viktor szeptember végén nyert meg jogerősen is azt a pert, amelyet Polt Péter indított ellene. A legfőbb ügyész szerint az Együtt akkori elnöke megsértette a személyiségi jogait 2015 tavaszán, amikor a Quaestor-ügyben bűnsegédnek nevezte, és a lánya és Tarsoly Csaba titkára közötti élettársi kapcsolatot feszegette, ezért beperelte

Szigetvári  első- majd másodfokon is megnyerte a személyiségi jogi pert, ám Polt Péter egészen a Kúriáig vitte az ügyet. A Kúria pedig kimondta, Szigetvári nem gázolt a legfőbb ügyész becsületébe azzal, hogy bűnsegédnek nevezte Quaestor-ügyben, és az ügyészséget is lehet fideszesnek minősíteni.

Erről kérdezte a 444 Polt Pétert, mire a közel egyperces válaszában azt mondta: "véleménynyilvánítási szabadság van, véleménye pedig mindenkinek lehet. Ha a tényeket nézzük, akkor ennek az állításnak semmilyen alapja sincs. 1993 és 1995 között ugyan tagja volt a Fidesznek, de ennek semmi köze nincs az ügyészség mai működéséhez" - mondott ellent a Kúria ítéletének is a legfőbb ügyész.

Szerző

Meghalt Baló György

Publikálás dátuma
2019.03.18 15:56
Baló György
Fotó: MTI/ Czimbal Gyula
Életének 72. évében hétfő reggel meghalt Baló György televíziós újságíró - közölte a család az MTI-vel.
Azt írták, hogy Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek - tették hozzá. Baló György 1947. június 14-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon. A Magyar Televízió (MTV) külpolitikai szerkesztőségében dolgozott 1975-től, valamint a Mozgó Világ munkatársa is volt; 1989-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be. Később, 2000-től az MTV műsorvezetőjeként, majd 2002-től 2006-ig kulturális igazgatójaként dolgozott, 2002-2003 között A hét főszerkesztője volt. 2009-ben a Magyar Rádió Kossuth adóján a 180 perc című reggeli műsort vezette, majd 2010-től 2012-ig az MTV főszerkesztői posztját töltötte be. Baló Györgyöt 1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki. 
A televíziós újságíró január elején jelentette be, hogy egy ideig nem lesz látható az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában.
Frissítve: 2019.03.18 16:05

Az Országgyűlés felfüggesztette a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogát

Publikálás dátuma
2019.03.18 15:33

Fotó: Molnár Ádám
151 igen és 6 nem mellett hozták meg a döntést Polt Péter indítványáról.
Az Országgyűlés hétfőn 151 igen és 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül felfüggesztette a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogát. Hargitai János (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke a szavazás előtt elmondta:
a legfőbb ügyész részéről közvádas ügyben érkezett megkeresés, amelyben Polt Péter indítványozta Farkas Gergely mentelmi jogának felfüggesztését a választás rendje elleni bűntett miatt.
A cselekmény még a választási kampány időszakára nyúlik vissza, amikor Farkas a Bács-Kiskun megyei 5. egyéni választókörzet képviselőjelöltjeként felajánlotta az ott induló LMP-s képviselőjelöltnek, hogy 600 forintot - az addigi kampányköltségeit - kifizeti, ha visszalép. Az LMP-s képviselő ezt visszautasította.
Hangfelvétel és e-mail is alátámasztja a gyanút, idézte fel Hargitai. A bizottsági elnök jelezte, hogy a mentelmi bizottság hétfői ülésén megtárgyalta az ügyet, azon Farkas Gergely is mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte. A bizottság - mivel közvádas ügyről van szó - eddigi gyakorlatát követve egyhangúlag azt javasolta, hogy a képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben adja ki a parlament.
Farkas Gergely az Országgyűlés plenáris ülésén nem kívánt élni a felszólalás lehetőségével.