Charles Gati: Nőügyek

Két nőügy foglalkoztatja Amerikát. A lapok szexuális zaklatásról írnak, nemcsak itt, de világszerte; ez a pikáns nőügy. Kevésbé pikáns a másik: az, hogy a női szavazatok döntöttek el egy múltheti időközi választást. Ez várható a december elején esedékes alabamai szenátusi választáson is, ahol a demokrata jelölt máris néhány ponttal vezet a szexuális zaklatással vádolt republikánus, Roy Moore előtt. Erre Alabamában, a republikánusok egyik fellegvárában az utóbbi évtizedekben nem volt példa.

A nők zaklatása persze nem újdonság. Az 1990-es évek elején az oklahomai egyetem jogászprofesszora, Anita Hill sokmillió televíziónéző előtt durva zaklatással vádolta Clarence Thomast, George H. W. Bush elnök jelöltjét a Legfelső Bíróságba. Szintén a 90-es évek nagy eseménye volt Bill Clinton elnök gyakori kicsapongása – bár nála nem zaklatásról, hanem hűtlenségről és ezzel kapcsolatos ismételt hazudozásról volt szó.

Híres emberekről van szó most is. Több mint 80 nő vádolja szexuális zaklatással a hollywoodi filmcárt, Harvey Weinsteint, köztük Angelina Jolie és Gwyneth Paltrow. Az egyik legkulturáltabb amerikai esszéíró és a New Republic volt szerkesztője, Leon Wieseltier szintén a listán van. Öt nő emelt kifogást a kitűnő, magyar származású komikus, Louis C. K. ellen; a komikus hosszú nyilatkozatban kért bocsánatot. Négy vád van a korábbi elnök, a most 93 éves George H. W. Bush ellen, aki állítólag női fenekeket szeretett tapogatni.

A legsúlyosabb vád a fent már említett, szélsőségesen jobboldali alabamai szenátorjelölt, Roy Moore ellen merült fel a hétvégén, éspedig az, hogy 32 éves korában egy 14 éves lánnyal keresett szexuális viszonyt. Mitch McConnell, a Szenátus republikánus vezetője hétfőn elismerte a vád jogosságát, majd felszólította Moore-t, hogy lépjen vissza.

Nehéz eligazodni a „zaklatás” különféle formái között. A legtöbb eset a nők hivatásbeli előmenetelét tette függővé szexuális együttműködésüktől. Jó néhány eset azonban inkább a flörtöléshez áll közel. Mindkettő következménye azonban, hogy női választók - emlékezve Trump elnök hencegésére, hogy tudniillik ő hogyan használta ki hatalmát és pénzét a nála jóval fiatalabb nők „megnyerésére” – most egy új kampányt kezdeményeztek, főleg a munkahelyi egyenjogúságért.

Az sem kétséges, hogy a múltheti virginiai időközi választást az állam kormányzói pozíciójáért a fehér nők szavazatai döntötték el a demokrata Ralph Northam javára; csaknem kilenc százalékot vert rá a republikánusok ismertebb jelöltjére, Ed Gillespie-ra. Míg a fehér férfiszavazók 36 százaléka, addig a fehér nők 48 százaléka támogatta Northamot. Összehasonlítva a tavalyi elnökválasztás eredményével: akkor egy demokrata elnökjelölt, ráadásul egy olyan jól ismert nő, mint Hillary Clinton, a fehér női szavazatok 41 százalékát kapta, tehát hét százalékkal kevesebbet, mint most a férfi Northam.

Amerika még nem hasonlít Skandináviára és talán nem is fog, de mindkét párt politikusai tudják: politikai öngyilkosság lenne a nőügyekkel nem foglalkozni.

Szerző
Charles Gati

Tamás Gáspár Miklós: Ellenzékváltó hangulat

A miniszterelnök pártkongresszusi beszédében izzó szeretettel gratulált saját magának az elért nagyszerű eredményekért, majd – férfias elérzékenyüléssel – szerencsekívánatait fejezte ki Orbán Viktornak abból az alkalomból, hogy kétharmados, háromnegyedes, négyötödös, kilenctizedes többséggel megnyerte a 2018-i országgyűlési választásokat.

Evvel kapcsolatban a szónok megjegyezte, hogy az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat észlelhető. Ebben a miniszterelnök úrnak véletlenül csakugyan igaza van.

Teljesen.

Az ellenzéki hajlandóságú választók semmit nem szeretnének jobban, mint a „béna” (ugyancsak a miniszterelnök úr festői szóleleménye) ellenzéket leváltani és másikkal fölváltani.

Ám itt a demokrácia (még fönnálló maradéka) csődöt mond.

Akinek nem tetszik a valóságosan létező ellenzék, az az ellenzék ügyeibe nem szólhat bele, legföljebb újabb pártot alakíthat magának, amivel persze csak súlyosbítaná a problémát, amelyet meg szeretne oldani.

Még Gulyás Márton ellenzéknevelő, ellenzékpedagógiai és ismeretterjesztő műsora (a Közös Ország Mozgalom), bár gyakran áll elő ellenzékhelyettesítő ötletekkel, sem ért el döntő sikereket az ellenzékteremtés terén, mert ehhez az ellenzék (ami nincs) beleegyezésére lenne szükség, s ez nyilvánvalóan lehetetlen.

Műkedvelő demokraták szívét (ha még dobog) megmelengetheti viszont az a tudásunk, hogy a sokféle és különféle demokraták észszerűen gondolkodnak és viselkednek abban a különös helyzetben, amelyben az általuk támogatott ellenzéki erők nem érdemlik meg ezt a támogatást, s ezt a támogatók és támogatottak egyaránt jól tudják. A fölmérések szerint az amúgy mogyorónyira töpörödött szabad sajtó hiányában is honfitársaink többsége nagyrészt jól (vagy legalább elég józanul) látja a hont – mindenesetre élesebb szemmel, mint azok, akik bizalmukat szeretnék elnyerni avégett, hogy majdan képviselhessék őket.

A heveny és idült problémák tekintetében a pártok (néhány megkülönböztető mániájuktól eltekintve) zömmel egyetértenek, mindez azonban nem segít.

A képviseleti (parlamenti) demokrácia egyik lélektani alapföltevése, hogy (állítólag) a nép képét viselő népképviselők hozzáértőbbek, okosabbak, önzetlenebbek és hazafiasabbak, mint a nép átlaga.

Mi olyan remekül állunk, hogy népünk csakugyan kiválóbb, mint törvényhozói. Örömre tehát van okunk bőven.

Népünk azt a paradoxont is érti, hogy kutyaütő kormányát nem tudja udvariasan kitessékelni a stallumaiból – egyszerűen azért, mert nincs kit megbíznia evvel a munkával: az ellenzéket mégse tudja leváltani.

Még kevésbé, mint a kutyaütő kormányt. Kormányválasztás (azaz országgyűlési választás, amely létrehozza a következő kormánytöbbséget) van. Ellenzékválasztás nincs. A nép megszüntetheti azt az állapotot, hogy Orbán úr és barátai legyenek kormányon, de nem jelölheti ki azokat, akik Orbán urat és barátait ez esetben helyettesíthetnék. (Ebben persze a választási rendszer is ludas, de nem kizárólag.)

Voltaképpen arra lenne szükség, hogy a józan, észszerű, demokratikus hazafiak az országgyűlési választások előtt ellenzékválasztást rendezzenek, amelynek a győztese aztán megküzd Orbán úrral és barátaival, s akkor az ellenzékválasztás nyertese úgy megveri Orbán urat és barátait, mint a kétfenekű dobot. Az ellenzékválasztás intézményét azonban sajnos nem ismeri a nemzeti sajátosságainktól – ugye, ugye? – idegen alkotmányunk.

Azért nincs kormányváltó hangulat, mert az ellenzéki választók sokkal kevesebben vannak, mint az ellenzéki választók (vagyis azok, akik elküldenék a kormányt jó messzire, és akik egyébként többségben vannak), s ezért a kormányváltás előtt ellenzékváltásra lenne szükség. (Olvassa el nyugodtan, lassan az előző mondatot, és meglátja: nagyon is van értelme.) Az ellenzékválasztásra a mi szétbarmolt demokratikus köztársaságunk alapító atyái (köztük e sorok írója) annak idején bezzeg nem gondoltak, úgyhogy ezt a lépést nem ismeri választási rendszerünk.

Ezért méltányos tehát, hogy Orbán miniszterelnök úr már most megünnepelhette jövőre esedékes választási diadalát, amely egyébként a választók döntő többségének a mélységes elkeseredését váltja ki.

Érdekes ország ez csakugyan. Párja nincs.

Ne legyen kötelező, de lőjenek

Meglátásunk szerint Vas András „Iskolák célkeresztben” című írása nem tartalmazta a sportlövészettel, az iskolai lövészettel kapcsolatos teljes képet, ennek megfelelően az olvasóban téves kép, rossz, elítélő vélemény alakulhat ki a sportágról. A cikk illusztrációjaként felhasznált fotó pedig mindenképpen félrevezető képet sugallt, hiszen a fiatal lövő kezében lévő eszközzel nem folytatnak sportlövő tevékenységet, így az nem is tartozhat az iskolai lövészet témájába.

Az iskolai lövészet terve a légfegyveres (puska, pisztoly) ill. optikai (lézeres) lövészetet takarja. A fegyvertartásról szóló 115/91 sz. kormányrendelet értelmében a 7,5 joule torkolati energia határ alá eső fegyverek nem minősülnek lőfegyvernek, és a légfegyverek ebbe a kategóriába tartoznak, így a cikkbeli folyamatos, „fegyverek”-re való hivatkozás megtévesztő lehet. Ugyancsak pontatlan az a kiemelt hivatkozás, hogy a sportlövőknek pszichológiai alkalmassági vizsgán kell megfelelniük, mivel ez olyan felnőtt magánszemélyekre vonatkozó kötelezettség, akik saját, sportcéllal tartott tűzfegyvereiket – kis- és nagykaliberű pisztolyokat – otthon kívánják tárolni.

A sportlövészet a magyar és nemzetközi olimpiai mozgalom elismert sportága, amely 1896 óta szerepel a modern olimpiák műsorán. A Magyar Sportlövők Szövetsége 2021-ben ünnepli megalapításának 150. évfordulóját. A sportlövészet ugyanolyan sportág, mint bármely más, semmivel sem veszélyesebb. Fegyelemre, koncentrációra tanít és pozitívan hozzájárul a fiatalok személyiség fejlődéséhez

Sportágunk a rendszerváltással óriási vérveszteségeket szenvedett, a múlt rendszerben az MHSZ léte olyan bázisa volt a sportlövészetnek, amely folyamatosan biztosította a hátteret, a tehetségek áramlását, a lőterek működését, a szakemberek munkájának ill. a versenyzők versenyeztetésének feltételeit. Ehhez hozzájárultak az iskolai lövész szakkörök is. E rendszer egyik napról a másikra való megszüntetése olyan következményekkel járt, mintha valaki alól kihúzzák sámlit. Az egyesületek megszűntek, a szakemberek az élet más területeire sodródtak, a versenyzők száma drasztikusan lecsökkent, az ebek harmincadjára jutott lőterekből parkolók, bevásárlóközpontok, lakóparkok, sőt kutyafuttatók lettek.

A leépülést jól érzékelteti, hogy az 1992. évi barcelonai olimpiára még 18 magyar sportlövő tudott kvalifikációt szerezni, Londonra (2012) ebből mindössze 3 maradt. A válogatott kereteknek a mai napig nincs állandó felkészülési helye.

Magától értetődik, hogy szövetségünk örömmel fogadta a kormány azon elképzelését, amely a hazafias nevelés keretein belül a lövészetet is megjeleníti és a honvédelmi sportközpontok létesítése révén a lövészet létesítményeinek valamint utánpótlásának helyzete is várhatóan javul. Az iskolai lövészet tantervbe való opcionális beépítése lenne az optimális megoldás, hiszen a légfegyveres lövészet kis költség igényű, viszonylag kis térigényű (10m lőtáv) tevékenység, és a gyerekek között a lövészet mind a mai napig nagyon népszerű. Túlzónak és indokolatlannak tartjuk a cikk azon megállapítását, hogy a lövészet tantervbe építése életveszélyes kockázatot hordoz.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a cikk mondanivalója jól tükrözi a jelenlegi magyar közhangulatot, a fegyverellenes gondolkodást, de ennek – mint mindennek – van egy másik, általunk képviselt olvasata is, amely úgy gondoljuk, hogy hozzájárul ahhoz, hogy az olvasó teljes képet kapjon.

Szerző