Charles Gati: Nőügyek

Két nőügy foglalkoztatja Amerikát. A lapok szexuális zaklatásról írnak, nemcsak itt, de világszerte; ez a pikáns nőügy. Kevésbé pikáns a másik: az, hogy a női szavazatok döntöttek el egy múltheti időközi választást. Ez várható a december elején esedékes alabamai szenátusi választáson is, ahol a demokrata jelölt máris néhány ponttal vezet a szexuális zaklatással vádolt republikánus, Roy Moore előtt. Erre Alabamában, a republikánusok egyik fellegvárában az utóbbi évtizedekben nem volt példa.

A nők zaklatása persze nem újdonság. Az 1990-es évek elején az oklahomai egyetem jogászprofesszora, Anita Hill sokmillió televíziónéző előtt durva zaklatással vádolta Clarence Thomast, George H. W. Bush elnök jelöltjét a Legfelső Bíróságba. Szintén a 90-es évek nagy eseménye volt Bill Clinton elnök gyakori kicsapongása – bár nála nem zaklatásról, hanem hűtlenségről és ezzel kapcsolatos ismételt hazudozásról volt szó.

Híres emberekről van szó most is. Több mint 80 nő vádolja szexuális zaklatással a hollywoodi filmcárt, Harvey Weinsteint, köztük Angelina Jolie és Gwyneth Paltrow. Az egyik legkulturáltabb amerikai esszéíró és a New Republic volt szerkesztője, Leon Wieseltier szintén a listán van. Öt nő emelt kifogást a kitűnő, magyar származású komikus, Louis C. K. ellen; a komikus hosszú nyilatkozatban kért bocsánatot. Négy vád van a korábbi elnök, a most 93 éves George H. W. Bush ellen, aki állítólag női fenekeket szeretett tapogatni.

A legsúlyosabb vád a fent már említett, szélsőségesen jobboldali alabamai szenátorjelölt, Roy Moore ellen merült fel a hétvégén, éspedig az, hogy 32 éves korában egy 14 éves lánnyal keresett szexuális viszonyt. Mitch McConnell, a Szenátus republikánus vezetője hétfőn elismerte a vád jogosságát, majd felszólította Moore-t, hogy lépjen vissza.

Nehéz eligazodni a „zaklatás” különféle formái között. A legtöbb eset a nők hivatásbeli előmenetelét tette függővé szexuális együttműködésüktől. Jó néhány eset azonban inkább a flörtöléshez áll közel. Mindkettő következménye azonban, hogy női választók - emlékezve Trump elnök hencegésére, hogy tudniillik ő hogyan használta ki hatalmát és pénzét a nála jóval fiatalabb nők „megnyerésére” – most egy új kampányt kezdeményeztek, főleg a munkahelyi egyenjogúságért.

Az sem kétséges, hogy a múltheti virginiai időközi választást az állam kormányzói pozíciójáért a fehér nők szavazatai döntötték el a demokrata Ralph Northam javára; csaknem kilenc százalékot vert rá a republikánusok ismertebb jelöltjére, Ed Gillespie-ra. Míg a fehér férfiszavazók 36 százaléka, addig a fehér nők 48 százaléka támogatta Northamot. Összehasonlítva a tavalyi elnökválasztás eredményével: akkor egy demokrata elnökjelölt, ráadásul egy olyan jól ismert nő, mint Hillary Clinton, a fehér női szavazatok 41 százalékát kapta, tehát hét százalékkal kevesebbet, mint most a férfi Northam.

Amerika még nem hasonlít Skandináviára és talán nem is fog, de mindkét párt politikusai tudják: politikai öngyilkosság lenne a nőügyekkel nem foglalkozni.

2017.11.15 07:05

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04