Akik a templomban is fütyülnek

Ma szavaz az Európai Parlament arról a négypárti állásfoglalás-tervezetről, miszerint a jelenlegi lengyelországi helyzet az uniós alapértékek súlyos megsértésének kockázatát rejti magában. A tervezet összeállítói az uniós alapszerződés 7. cikkelyének megfelelő eljárás megindítását célozzák. Lengyel barátaink nincsenek egyedül, hiszen az EP ugyanilyen jelentést készít Magyarországról is. Mindkét ország semmibe veszi, tartósan és súlyosan sérti ugyanis az EU 2. cikkelyében közösként leszögezett alapértékek - a szabadság, az egyenlőség, az alapvető emberi jogok, a jogállamiság, a demokrácia, a kisebbségi jogok – legtöbbjét, így a közös Európa történetében először felmerült az uniós atomfegyvernek is nevezett 7. cikkely aktiválásának szükségessége. Az eljárás eredményeképpen akár az adott tagállam szavazati jogának megvonása is bekövetkezhet.

De nem fog. „Atomfegyverhez” nyúlni, még ha képletesen is, nem népszerű gondolat, hiszen elkerülhetetlenül elsősorban ártatlanokat sújt. Az utóbbi időben gyakran hangoztatott álláspont, hogy a renitenskedő tagállamoktól meg kell vonni az anyagi támogatást, minden bizonnyal hatásosabb lenne; csakhogy ez nincs becikkelyezve. A magyar kormányzat sikerpropaganda lufija például azonnal kipukkanna az uniós pénzek hiányában, Varsó is gondban lenne, de mindkét országban elsősorban az „istenadta nép” inná meg a levét.

A szankciós politika, annak ellenére, hogy világszerte előszeretettel alkalmazzák, épp az ellenkezőjét éri el. Putyin sem lett gyengébb az uniós-amerikai szankciók hatására. A támadott Vezér köré felsorakoznak a hívek, van ellenség, aki ellen van is miért harcolni. A harc pedig egyben tartja a tábort, a vezérnek egyebet sem kell tennie, mint időnként meglobogtatni a zászlót. A Brüsszel-fóbiássá tett magyar, igencsak stabil szavazótáborban olaj lenne a tűzre minden Magyarországot sújtó szankció, az évek óta sulykolt kormánypropagandát igazolná. Lengyelországban viszont csak látszólag ugyanaz a helyzet. A lengyel vezetés szemrebbenés nélkül követi az orbáni példát, ám a lakosság még nem annyira indoktrinált: Kaczynski-Szydlo tábora még távolról sem vetekedik az Orbánéval. A lengyel társadalom eddig minden antidemokratikus lépésre tömegtüntetésekkel válaszolt, s egyes kérdésekben meghátrálásra kényszerítette Kaczynski bábkormányát. Ők még érzékelik a „Segíts magadon, s az Isten is megsegít” igazságát. A magyarok viszont Brüsszeltől várják azt a megoldást, amely a saját kezükben van a szavazati jog formájában. Az Európai Unió úri klub, amelynek működése példásan szabályozott, de alapító atyái úriemberek lévén arra nem gondoltak, hogy valaki egyszer majd mocskos bakancsos lábakat tesz fel a tárgyalóasztalra. Szabály hiányában igazságos, demokratikus megoldása sincs az ilyen helyzetre.

Erre egyetlen orvoslási mód létezik – olyanokat kell delegálni a tárgyalóasztalhoz, akik nem háborúzni, hanem tárgyalni és építeni akarnak, nem fütyülnek a templomban, nem csámcsognak az ebédnél és bakancsukat a földön tartják. A delegáltak mandátuma pedig a lengyel és a magyar választótól függ.

Szerző
2017.11.15 07:09

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04