Egyre közelebb Kubica visszatérése

Publikálás dátuma
2017.11.15 06:53
Fotó: AFP/Foto Olimpik
Fotó: /

Noha a Williams-istálló továbbra sem nevezte meg Felipe Massa utódját, egybehangzó sajtóhírek szerint Robert Kubica lesz Lance Stroll csapattársa a következő esztendőben. A hírek szerint a 32 esztendős lengyel pilóta harmadik tesztlehetőséget kap a Williamstől, hogy a csapat utoljára megbizonyosodjon arról, hogy a versenyző kész a visszatérésre.

Kubica 2006-ben lett a BMW Sauber versenyzője, pályafutása pedig ígéretesen alakult, mígnem 2011 elején életveszélyes ralibalesetet szenvedett, jobb karját majdnem amputálták, végül műtétek sorozatával, hosszú évek alatt sikerült olyan szintre rehabilitálni őt, hogy az idei szezon során többször is F1-es autókat tesztelhetett.

Először korábbi csapatánál, a Renault-nál vezetett élesben, ám a francia csapat végül Carlos Sainzot szerződtette, így a lengyel hoppon maradt. Kubica ekkor a tavalyi világbajnok Nico Rosberget is beszervezte a menedzselésébe, és a Williams-istállót vette célba. Kétszer is tesztelhette a 2014-es autójukat, és Paddy Lowe, a csapat technikai igazgatója megerősítette, hogy az Abu-dzabi Nagydíj után újra a Williamsbe ülhet, ezúttal az ideibe. „Nyitottak vagyunk, és az a legfontosabb számunkra, hogy teljesítmény szempontjából a lehető legerősebb párossal vágjunk neki a következő évnek" - mondta Lowe újságírói kérdésre.

Kubica visszatérése igazi szenzáció lenne, mert Massa 2009-es fejsérülése óta senki sem tért vissza ilyen komoly baleset után. A lengyel pilóta mellett Paul di Resta, Pascal Wehrlein és Danyiil Kvjat van versenyben a szóban forgó Williams-ülésért.

Szerző
2017.11.15 06:53

Ugrai megszerezte első gólját Görögországban (videó)

Publikálás dátuma
2018.09.23 08:43
Ugrai Roland
Fotó: AFP/ FABRICE COFFRINI
Az Atromitosz 2-0-s győzelmet aratott a Lárisza ellen.
A magyar válogatott Ugrai Roland szombaton megszerezte első gólját a görög Atromitosz labdarúgócsapatában – írja az MTI. Az athéni klub közösségi oldalának beszámolója szerint a Haladás, a Ferencváros és a Diósgyőr korábbi csatára végigjátszotta az AEL Lárisza ellen 2-0-ra megnyert bajnokit, amelynek 85. percében ő állította be a végeredményt.
Az ötszörös válogatott Ugrai múlt csütörtökön igazolt az Atromitoszhoz, amelyben ez volt a második mérkőzése. A 25 éves támadó szerződése két idényre szól.
„Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó évünk lesz. Nagy várakozással tekintek az első mérkőzésem elé, most már csak a gólszerzés érdekel”
– nyilatkozta az igazolással kapcsolatban játékos.
Hozzátette: megvalósult az álma, hiszen eddig még csak odahaza játszott. Ugrai új csapata négy forduló után három győzelemmel és egy döntetlennel áll a görög élvonalban.
2018.09.23 08:43
Frissítve: 2018.09.23 08:43

Nagy különbséggel nyert az FTC kézilabda csapata

Publikálás dátuma
2018.09.22 19:55
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Tizenkét góllal volt jobb az FTC a Budaörs vendégeként a női kézilabda NB I szombati játéknapján. A férfi kézilabda NB I-ben otthonában három góllal nyert a Balatonfüred a Budakalász ellen.
A bajnoki címvédő Győr Dunaújvárosban aratott négygólos győzelmet - írja az MTI. A két élgárda mögött a harmadik helyért csatázó együttesek mérkőzésén a Siófok hazai pályán 12 góllal verte az Érdet. Eredmények (női): Moyra-Budaörs - FTC-Rail Cargo Hungaria 26-38 (12-21) Siófok KC-Érd HC 34-22 (13-11) GVM Europe-Vác - Békéscsabai ENKSE 43-21 (20-9) Dunaújvárosi Kohász KA-Győri Audi ETO KC 24-28 (11-14) Alba Fehérvár KC-Eszterházy SC 32-15 (14-8)
Eredmény (férfi): Balatonfüredi KSE-CYEB Budakalász 28-25 (14-13)
Eközben a Telekom Veszprém három góllal kikapott a Barcelona otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A két csapatnak ez volt a huszadik találkozója az európai kupaporondon, a mérleg a Veszprém szempontjából öt győzelem, egy döntetlen, és immár 14 vereség. Barcelonában egy KEK- és nyolc BL-meccset játszott a magyar csapat, de mindegyiket elveszítette.
2018.09.22 19:55
Frissítve: 2018.09.22 20:48